...ja nem is, már ma! március van! ha csak két órája is, de március! Ezek szerint túléltem a telet! - állapítom meg én. Eső után érezni a lombok friss illatát, éjjel kettő, de a madarak már boldogítanak énekükkel - később szoktátok ezt kezdeni, heló! de hogy is bánnám? ...és mostmár érzik, közeledik az ő idejük! ...ablakot rajzolok az udvar felé és kinyitom éjjelre, beengedni a hangjukat...
Jóleső fáradtság a lábamban, édes dallam a fülemben... a szívemet persze mintha késsel szabdalnák darabjaira.... de inkább még érezni akarom kezemben a tökéletes vonalú vállai és a háta tapintását, jó átölelni... emlékszem, ha csak pár pillanatra is érintve a bőre simaságára a nagy úszás előtt... mint egy görög szobor... alakja csábító, de szobor ő maga valójában is, kevés van, miről beszélni tudunk, a hangja alig hallik... nem közeledik és nem mutat érzelmeket, nincs szenvedély és nincs semmi spontaneitás, kissé hideg... a tánc, persze a tánc az csodálatos vele... öröm és fizikai közelség, ami feledtető... de érdekli, hogy mi történt velem és P.-vel, érdeklik a miértek... vajon érdeklem, mint nő? vajon tetszem neki, csak nem mer kezdeményezni? vagy pusztán a mindenki felé mutatott szinte szokásos érdeklődés jeleit mutatja? Ez csak kíváncsiság. De tudom, fizikai vonzalom és nem több és nem visz semmi komolyra.
Leszállok a buszról és a varázs összetörik .... és szinte azonnal elkapna a sírás rohama... de meghallom a csendülő éneket... a fájdalmam párolog és tudom, amikor felérek, nem fog kirobbanni belőlem. Hallgatnám is de szívesen tovább a madarak énekét... Erdő erdő kerek erdő, de szép madár lakja kettő....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése