...igen, az jó lenne... valóban... fontos... "io lo so che non sono solo,
anche quando sono solo"... tudom hogy nem vagyok egyedül, akkor is ha egyedül vagyok... ne legyek egyedül - köszönet és hála, hogy így gondolod, de tényleg, még ha nem is tűnik őszintének az arcomra íródott öröm... azt se tudom, mit akarok, kivel és hol... jövök-megyek, célok nélkül, mint egy gyerek... még csak azt sem tudom, kitől mit várnék el... ami végülis fair, mert én sem tudom, mit tudok nyújtani másoknak... de leszarom... végülis sodródok itt az élettel, mennek a hetek, hónapok és az évek... nem görcsölök, de nem is lépek előre... vannak pasik, akikre lehet gondolni, ami persze ez jó és ez a része motivál... Skizofrén érzések kavarognak a fejemben, úgy mint olasz és magyar és mint éretlen csitri azzal, aki majdhogynem kiöregszik a klasszikus családi életből.... de nem akarok változtatni... örülök, hogy egyáltalán van kedvem élni és van olyan, aki megmozgatja a gondolataimat és esetleg érzelmeimet... elmegy az életem és akkor mi van? ...ha lenne egy gyerekem, aki szarik rám, ha felnő? - ez végülis sokkal rosszabb lenne... szerelem? nos aligha hiszek már az egészben... biztos létezik, csak én vagyok képtelen rá... ha még azt is hittem, hogy ismét szeretek valakit, az közölte, hogy ja bocsi, azt nem mondtam, hogy nem vagyok szerelmes... hát bazdmeg... csak ebből hogy lehet tovább menni, faszom se tudja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése