Bazdmeg...

...megint elkövetem ugyanazt a hibát, mint minden hétvégén... hogy lehetek ilyen idióta? Mi a francból gondoltam, hogy nem fog ismét fájdalmat okozni? A legkisebb apróságból égbekiáltó jellemhibát képes kihámozni! És még én érezzem magam szarul? Egy lófaszt! Mekkora hülye is vagyok! Magamnak csakis magamnak köszönhetem, ha időről időre aláásatom vele a bármilyen szintű önbecsülésemet!
Írok egy üzenetet: heló, pár hét múlva arra járok, beugranék a cuccaimért, kérlek ne dobd ki addig. Köszi, Ciao! A válasz: miért? Álmomban eszembe nem jutna, hogy felmerül ez a kérdés... najó visszakérdezek a miértre: Miért is kell erre magyarázatot adnom? Kérdésre megint kérdés: Miért ne maradhatnának itt, emlékbe? - Mivan?? Basszus! Ez beteg! Emléknek ott a fotó meg az ajándékaim. Jólvan, mondom, csak a parfüm meg a póló kéne, arra úgysincs szükséged. Erre egy gyors következtetéssel levonja: hogy te mekkora egy birtoklási mániás vagy! Persze, de inkább vidd el a tusfürdőt is, nálatok biztos nem lehet kapni! meg a paprikát, az ajándékokat, mindent, mindent! - aránytalanul durva reakció és a kritika... A hallottak alapján őrjöngve bőgök: dehát nem vagyok ennyire szarházi jellemű, csalódást keltő alak! Ugye nem? Vagy igen? A picsába, tényleg ilyen lennék? Nem! Valaki erősítsen már meg! ...de nincs itt senki, aki közbeszóljon: nem vagy ilyen, ne higgy már neki! Így győzködöm magam. A szégyenérzeten és a síráson ismét felülkerekedik a düh: bazdmeg, akkor fürödj női illatú tusfürdővel, fújd magadra a parfümöm, hordd a pólóm - ha ez boldogít, csak azt ne mondd, hogy birtoklási mániás vagyok! A picsába is, leszarom, érted? Nem érdekel!
Összeszedem magam. Közlöm vele, ha így is gondolja, nem vagyok ilyen... és mivel ő egyenlő lett a fájdalommal, nem akarok többet beszélni vele.
Sóhajtok egyet, a napot nézem az ablakból... és töprengek, már megint szétvágattam a lelkivilágom egy faszság miatt? De ki a franc gondolta, hogy egy ilyen ártalmatlan kérdésből képes ezt levonni? A kurva életbe! Az én hibám, mert megint írtam. De nézzük a jó oldalát: van előrelépés, legalább azt tudom biztosan, hogy majd ott az imádott városomban még véletlenül sem akarok találkozni vele.
És tessék, káromkodást akartál tanulni magyarul, nesze itt van, olvasd el! Választékos, mi? Nincs csodálatosabb nyelv a magyarnál!