Micsoda düh - che rabbia!

…micsoda méreg… bazdmeg! Csapkodnék legszívesebben, ordítanék, dühöngenék, törnék zúznék - de minden marad belül. Jó így? Franc se tudja – mondják nem jó csendben agyvérzést kapni, vagy hősies? Egy faszt, csupán kíméletes a körülöttem lévők számára – egy csendes, de belül idegbetegnek legalább nem kell segíteni. Ó hát ő úgy tűnt, mint aki rendbe jött, olyan vidám volt, teli tervekkel - jó kis látszat. Persze, így is van, én nem hazudok… de aki azt hiszi, hogy semmi gond az egy álszent paraszt.

Mi a faszt keresek itt?

Hazajövet a mérgem fele elpárolog, a hetes busz kisimogatja a lelkem és a dühömet legurítom a kerekein hosszan kacskaringózva a Gellért fürdő körül, melynek vize még sosem simogatott…

Itthon… bent a lakásban szivarozni, mikor két nap múlva jön ide Anyám, akinek vadászkutya szimata van… de leszarom… és tenni mindent, ami pusztít, mert mi a fasznak itt lenni?

Csörgess meg – írja nekem, visszahívom, de leráz: ok, köszi, csak a számodat akartam tudni, hogy holnap felhívjalak – nincs ezen semmi meglepő, de bazd meg, én két napja kereslek... semmi kötelezettség, eddig oké, de te akartál hétvégi közös programot! De hogy - hogy nem, péntek este óta nem reagálsz és most erre lerázol? Bazdmeg!

Egy vaníliás szivarka füstjében homályosul el a monitor… a szemem is könnyes tőle… a franc se tudja, mit akarok az életben… bemenni reggel dolgozni, hogy megfizessem a lakást vele együtt a szabadságom, fasza! Néha kelleni egy hapsinak, ha éppen ráér… persze ha éppen nekem is van kedvem hozzá, mert semmi sem kötelező. Nincs itt szerelem, csak szórakozás. Mit vagyok meglepődve, ha nem ér rá?

És aztán, lesz, aki elvakarjon majd a főd alá?

Nézem a cipőmben megbújó lábfejem, vagyis magam… lesz amikor nem leszek és minden megy tovább. Furcsa érzés. De kit érdekel? Úgyse fogom látni. És ha csinálok olyat, ami az aktuális eszmék szerint nem helyes? Mi történik? Lófasz! …száz év múlva még ez is nevetségesen elavult lesz. Mintha mostani szemmel néznénk a 19. századi nők helyzetét… az én dilemmáim mily viccesek lesznek akkor… de nem csak 100 év múlva, a csitrik már most kiröhögnének… semminek sincs értéke, aminek valaha volt. Sőt… sokan így élnek, csak nem írják le.
Azért ettől én romantikusabb vagyok. Szeretem, ha figyelnek rám és érdeklődnek. Csak ma este nem annyira. Leseprem a hamut a billentyűzetről és eszembe jut Anyám, hogy kiakadna ha mindezt látná… de nem látja és pont.

Bal kézzel gyújtom az öngyújtót és szívom el a szivarkát, jobbal rázom le a hamut. Pusztul a tüdőm. Milyen édes finom is így a cserszegi fűszeres! Micsoda finom ízek, a dohányé is! Toscanello! Néha kell vétkezni. Ezen kívül úgyis nagyjából normális életet élek… sőt majd' mindenki azt hiszi, hogy egy csendes, szerény soha nem részeg kislány vagyok, ami elég jó álca… persze nem vagyok ilyen, ami nem azt jeleni, hogy minden nő kurva, de azért én is tudom élvezni az életet, mert abból csak egy van.  

Előttem Apám:  37 évesen alszik a koporsóban. Én meg 11 vagyok és nézem őt, vonásai az arcomon és nincs illúzióm a halálról. A gyerek nem hülye, csak kicsi. Elég hamar tisztában vagyok azzal, mi az elmúlás. Alig két héttel előtte nagyapám ugyanitt feküdt. De visszatérve: Apám, mint nemrég megtudtam Jenő becenévvel - nekem örök fiatal leszel, aki mindig mosolyog rám… de mekkora kibaszás már ez a sorstól! Nem látni, hogyan lesz az imádott lányodból felnőtt nő és mire jut az életben? ...ülök a kajakban a tó közepén és arra gondolok, hogy fentről nézel engem, milyen ügyes lett ez a kislány! Kimarad az életünkből, hogy felnőttek vagyunk mindketten és leülünk egy asztal mellé egy pohárka borral, beszélgetünk az élet dolgairól, még akár rá is gyújtunk.
Nézd Apa, ez lettem én. És te feltétel és kritika nélkül elfogadsz, mert nem vagyok értéktelen.... Ha nem is mondom ki így, de minden nap hiányzol!