Bábel vidékén…

…különleges szavak, kifejezések keringenek a fejemben, amit az utóbbi pár évben hallottam, láttam. Vagyis a kultúrsokk, amit átélek, egy része nyelvi finomságokban fejeződik ki. Az utóbbi években tapasztalom meg azt, amit az elméletben hallottam a tájszólásokról és valódi különálló nyelvekről. Szinte mindegy is, hogy megkapja-e az elismert státuszt, mint külön nyelv, mert én ugyanúgy tisztelem és kedvelem a dialektusként aposztrofált beszédet is.

Itt van például a baszk nyelv, sehová sem köthető, egyszerűen semmi kapcsolata más európai nyelvekkel, semmi kapaszkodó – pont, mint amit a külföldiek mondanak a magyar nyelvről. De ez a baszk esetében mégiscsak különleges, mert igaz, hogy tengerparti terület, de mégis elszigetelten élnek. Szerencse, hogy még a fiatalok is beszélik, sőt én csak fiatalokat ismerek, kettőt-hármat. Születésnapra például ezt mondják: zorionak – vagyis gratuláció, nem is emlékeztet a spanyol felicedades vagy enhorabuena kifejezésekre. Hiába is kutatják, nem lehet már kideríteni, honnan ered ez a nyelv. Még az is lehet, hogy valami nagyon ősi, latin előtti csodabogár.

Eszembe jutnak a katalán feliratok: platja – strand, caixa – pénztár, següents – következő és a legalapvetőbb, a tartomány neve így írandó: Catalunya, nem pedig Cataluña.  Magától értetődő, hogy minden katalánul van kiírva. Nevetgélve gondolok vissza, hogy fél év spanyol tanulás után boldogan gyakoroltam a spanyol nyelvet katalán földön és nem sértődtek meg. Tudták ők azt, hogy még csak nem is az országból származom. Csekélyke nyelvtudásomba ez a pár katalán szó már be is tolakodott, a tanfolyamra írt élménybeszámolómban ki kellett javítani a Catalunya szót.

A másik kedvencem a dél-tiroli népcsoport. Szimpátiám érthető, ők ugyanúgy, mint az erdélyi magyarok, egyik napról a másikra át lettek csatolva, esetükben Olaszországhoz. Hiába a 70-80 százalékos többségű hajdan volt osztrák lakosság, olasz útlevelük van. Sokan mai napig sem beszélik az olasz nyelvet, vagy ha beszélik is, erős németes akcentussal, sokan a szavakon is gondolkodnak. A többség már beletörődött a helyzetbe, de fővárosként sosem fognak Rómára gondolni, hanem Bécsre. Inkább mennek Bécsbe tanulni a fiatalok, mintsem olasz egyetemre. Ismerek olyan dél-tirolit, aki még sosem járt Rómában (!), de rendszeresen utazik Bécsbe. Ez valahol egy szimbólum. A tájszólásukat pedig Tirol tartomány Ausztriában maradt részén megértik, viszont más osztrákok és főleg a németek nem. A számomra felismerhető szavakat gyűjtöttem egy ideig, úgy mint Nommittog – Nachmittag, Somstog - Samstag vagy olls guate - alles gute. Ők így beszélnek. Így tartják identitásukat.

Elismert külön nyelv a piemonti is, melynek egy részét fel lehet ismerni olasz szavak alapján, viszont nagy része valami teljesen más, néhol francia szavakat idéz, vagy a jó ég tudja, honnan származik. Sajnálatos módon a fiatalok, beleértve már a 40-es korosztályt is, nem beszélik, csak értik. Legtöbbször a szülők még tájszólásban beszélnek, de a következő korosztály már az iskolában beléjük ivódott standard olaszt beszéli. Amit azért még szinte mindenki használ a ’nduma, ami az andiamo szóból ered, jelentése menjünk! Vagy esetleg a Bona noit – jó éjt vagy a travaj, mint munka, a spanyol trabajo szóból ismertem rá.

A szárdok már büszkébbek a beszédükre. Habár úgy alakult, hogy még nem jártam Szardínia szigetén, mégis egy szép kerek mondat itt jár a fejemben: andausu a pappai i buffai binu – menjünk enni és bort inni – ez végülis még jól jöhet, ha egyszer eljutok oda.

Nem maradhat ki a firenzei tájszólás, amit volt szerencsém 3 hónapig hallgatni, figyelni és tanulgatni. Most csak egy-két szót idézek, mint az issedano – sedano helyett vagy az ikke a che helyett, a szó elejére beiktatnak egy i betűt, hogy az eredeti kezdő mássalhangzót jól meg tudják nyomni… és még rengeteg kiejtésbeli finomság lenne, amit vissza sem lehet adni leírva… Erről holnap reggelig is írhatnék.

Ezek az apró jutalom bonbonok, a nyelvtanulás szélmalomharcában.