...csend van, magányomban ülök a kanapén az ablakban... olykor kinézek... nincs hangulatom semmihez... írni kezdek. Végigveszem a tavaly ilyentájt történt dolgokat. Egy 22 éves lány szinte kopaszra vágott haját, kemoterápia elkezdve, súlyos az állapota... és most: jól van! Él! Ami az ő esetében esetében szinte csoda!
Eszembe jut nagybátyám, élete milyen hirtelen ért véget pár napja.
Tovább bambulok magam elé, kedvetlenül.
Per pillanat semerre nem vezet az életem. Próbálok nem foglalkozni vele.
Folytatom az írást, kell egy fotó, ezért belépek az élet virtuális színterére - abban pillanatban elkezd írkálni M. Torinóból. Tudom, hogy folyton feszült, depis, semmi vidámat nem tud mondani. Persze illendőségből megkérdezem, hogy van. Ideges - na micsoda meglepetés! Mondok neki pár pozitív gondolatot, de nem akar ráhangolódni. Én meg bosszankodok: a francnak se hiányzik még egy depressziós, pláne, hogy nem is vagyunk olyan viszonyban, hogy nekem feltétlenül segítenem kellene.
Erőt veszek magamon és megkérdezem mi a baja. Az elgondolás jó: legalább kiírja magából. Így is tesz, áradnak belőle a mondatok, 50-100 sorig meg sem áll. Választ sem vár. Nem baj, legalább levezeti... csakhát energia vámpír egy kissé, de mindegy. A problémája egy idiótaságnak tűnik, rá tudnék licitálni az én gondjaimmal, de nem ez a cél és még azt hinné, hogy bagatellizálom a helyzetét, az pedig nem tesz jót. Nem is tudom, hogy jutott eszébe a feltételezés, hogy egy kínainak számít a minőség. Nem részletezem, egyetlen hozzáfűznivalóm, hogy ne legyenek intellektuális elvárásai ettől a népcsoporttól. Így csak kellemesen csalódhat, ha mégsem jön be a sztereotípia.
Szinte már naivan azt hittem, jót tett neki, hogy kibeszélhette magából a negatívat és talán szóhoz jutok - helyette gyorsan elköszön! És még futtában rákérdez a rajzokra, amit rendelt tőlem. Mi van? Ez hülye! Ja, mondom neki, akkor nincs is szüksége válaszaimra (elbeszélget ő magában) és egyébként nem csak a rajzokat hanyagolom. - El se olvassa ezeket, csak órákkal később odaveti, hogy ugyan már, mit vagy megsértődve? Milyen egyszerű lecseszni a másikat anélkül, hogy megkérdeztük volna, mi van vele valójában. Érzékelte, hogy kaotikus a helyzet nálam, de meg sem kérdezi, miért. Nyilván nem érdekli. Nem vagyok megsértődve - válaszolom neki, csak megállapítom magamban, mekkora egy barom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése