Pisa

...ez a város a szívemben fontosabb lett, mint a többi toszkán városka. Ez az a hely, ahol tudnék élni, mert minden szempontból ideális, egyetlen egyet leszámítva: nem lenne munkám. Így egy nagyobb összegű lottónyeremény esetére fenntartott képzeletbeli művész életem színtere lenne.
Pisa eléggé olaszos, nagyon biciklis, fekvése ideális, a helyiek viselkedése szimpatikus. Részletesen? Tavaly ezen a szombaton rápillantok a térképre, gyors memorizálás és nekivágok. Azonnal magával ragad napsütés és a Corso Italia hangulata, rengeteg biciklis és hatlábú (kutyát sétáltató ember) - már ebből kiderül, hogy a helyiek is járnak erre. Olyan mintha a turisták nem vonattal érkeznének, vagy egy ugrással a Dómnál teremnének, azt gondolván, nincs más látnivaló a Pisában, amit persze nem bánok, mert mindig az igazi arcára vágyom egy városnak. Egyedül vágok neki az utcáknak, spanyol barátnőm leteszi a bőröndjét a szálláson és majd a Ferde toronynál találkozunk újra. Végigjárom a Corso Italia-t, egy homlokzatról a szokásos Medici gombócok köszönnek vissza. De jelen esetben tényleg nagyon mérgesek! Jól tükrözi az ősi ellentétet Firenze és Pisa között:

Mintha azt mondaná a mai lakóknak is: hiába minden ellenállás, noi fiorentini - mi firenzeiek, legyőztünk titeket. Eszembe jut a firenzei mondás is: Meglio un morto in casa che un pisano all'uscio - jobb egy halott a házban mint egy pisai a bejáratban. Meg is sajnálom a pisaiakat, habár manapság már semmi sem érezhető az évszázados feszültségből.
Sétám során a Medici szimbólumokkal lépten-nyomon viaskodik a jellegzetes pisai kereszt: piros alapon fehér színű plusz alakú végein pöttyökkel. Az Arno partra érkezve átmegyek a hídon díszkőből is ki van rakva.
Továbbhaladva a Borgo Stretto utcát járom végig. Hasonló mint a Corso Italia, azzal a különbséggel, hogy két oldalt alacsony építésű árkádsor övezi - olyan antik hangulatot sugall, hogy el is képzelem ide a reneszánsz életet. Az árkádok alatt ma már üzletek és kávézók húzódnak. Időnként kilépek az utca közepére, nehogy lemaradjak egy-egy szép homlokzatról. Feltűnik, hogy a házak élénk színesre festettek. Bordó, sárga, okker, tégla, barna színek váltogatják egymást.
Közeledek a kötelező látnivalóhoz a fotókból már jól ismert Pisai Dóm épületegyütteséhez. Hátsó kis utcából érkezem, ahonnan nem tűnik valami magas építménynek, kissé már csalódottan kérdezném magamban: Ja hogy csak ennyi? Közelebb érve persze látom, hogy mélyebben fekszik az előző utcához képest és valójában impozáns. A falak szobrokkal gazdagon díszítettek. Elkészítem a szokásos fotókat. Az égbolton sötét foltos felhők intenek rendre, hogy el ne felejtsek örülni annak, ha nem szakad ránk a vize és becsüljem meg a napsütést.
Majd tovább csatangolunk immár spanyol társaságommal. Bejárunk minden lényeges látnivalót. Arno parton már észrevettem és közelebbről is meg kell szemlélnünk azt az ékszerdobozt, melynek neve Santa Maria della Spina:

Aggódva gondolok egy Arno áradásra... de úgy tűnik, eddig kiállta az időt. Csodálatos fehér kis templom, nevéből eredően, ha minden igaz Krisztus koronájának egy tövisét rejti... hiszem is meg nem is, mert turista csak véletlenül vetődik erre. Érdeklődés hiányában zárva is találjuk, de a külső falait díszítő szobrok mesés kontrasztot adnak az ég kékjével.
A kellemes fáradtsághoz hozzájárul még jó pár km gyaloglás, hogy végigjárjuk a Pisa parkjait is. A szellemi túra is kimerítő, spanyolul beszélni reggel 9-től délután 5-ig, néha olaszra váltva és magyarázni, mit hogyan kell mondani.
Kétszer tértem még vissza Pisába. Másodjára szakadó eső fogadott. Egyetlen kellemes érzés az volt, hogy már jól ismertem a várost, idegenvezethettem a torinói barátnőmnek.
Harmadjára átutaztam a reptérre menet. Ez is micsoda nagy előny! Gyakori vonat járatokkal ellátva 10 percre a várostól egy olyan reptér, ahonnan a spanyol barátnőm hazajut Ibizára, vagy közvetlen járatokkal mehetnék Pestre avagy Lamezia repterére, ami egy gondolatra van Tropea csodálatos vidékétől.

A legkellemesebb hangulatú és ugyanakkor olasz élettel teli városkát fedeztem fel Pisában. Elképzelem: lenne egy galériám, festenék, rajzolnék, motorral járnám a toszkán tájakat, ahol minden méteren megállnék fényképezni. Néha elutaznék a számomra kedves helyekre, mint Tropea, Budapest, Torino és Firenze is csak egy órányira. De szép is lenne.