Eleinte a legnagyobb problémám az, hogyan fogok füstölt sonkát és tormát szerezni... hol is néznék szét, mint az egyik kedvenc helyemen, a Sant'Ambrogio piacon. Gyakorta ide járok ebédelni, életképeket fényképezni. Az egész ide vezető út a Via Pietrapiana és környéke nekem az igazi Firenze. Ez fontos, mert az egész belvárost invázió alá veszik a turisták. Szóval elindulok a Via dell'Oriuolo-n, át a posta előtti téren, odavetek egy mosolygós gondolatot a Rex bár irányába és a Via Pietrapiana felé veszem az irányt. Nincs ugyan díszkővel kirakva, de autók nem hajthatnak be, talán reggel az üzletek feltöltő autói. Egy turista vagy szinte bárki, ha ránéz, legyintene rá, ugyan mi van itt ezen a néznivaló? De nekem az a hely, ami valóban firenzei! -Élettel teli - eszembe jutnak az Enoteca Sant'Ambrogio bár aperitivo-i, ami annyi embert vonz, hogy a fele az utcán marad, mert bent kicsi a hely. Az étel finom, a két deci chianti azonnal jó hangulatot teremt. Szóval itt látom a város igazi arcát. Ha időnként sütött a nap, csak egy könyvvel a kezemben leültem az utcában olvasgatni.
Visszatérve a piaci vásárlásra, a füstölt sonkából valamiféle szalámi lett és egy jó adag kecskesajt. Kérek un etto-t és ad 19 dekát... na mindegy, jól ismerem már az olasz matekot. Bedobunk egy narancsos sütit annál a pultnál, ahol ebédelni szoktam.
A Húsvéti asztalra kerül végül sok finomság, csak nem annyira magyar, mint szerettük volna. Torma csak úgy egy héttel később került, mert K. talált egy boltot, ahol bajor áruként vásárolta. Még szerencse, hogy vannak ilyen kulináris átfedések!
Húsvét vasárnapja, mi más is lehetett volna az úticél, mint Certosa. Még ha nem is vagyok hívő, egy vallási helyszínt szívesen meglátogatok ilyenkor. A bejárat nehezen akart meglenni, így felesleges dzsungel köröket tettünk, de jó nevetgélés lett belőle - nyilván a japán turisták is így jutnak be a monostorba. Aztán csak meglett a bejárat. Napsütés - ez fontos és ritka jelenség ezen a toszkán tavaszon. Várjuk az idegenvezetés indulását, padon ülve, a napsütés energiájával töltekezünk, mikor kapom az sms-t a legrégebbi olasz ismerősömtől: "Buona Pasqua ragazza, per me è triste, F. non sta bene, sta facendo la chemio, speriamo che Dio ci veda." - próbálom áltatni magam azzal, hogy a chemio nem a kemoterápiát jelenti és ez a 22 éves kislány nem ezért vágatta le szinte nullára a csodás haját... de egyértelmű a szó jelentése. Ez az üzenet azt mondatta velem, hogy ott és akkor azt kérjem, segítsen ennek a kislánynak. Pedig én sosem beszéltem még így fölfelé, de hátha.
Pasquetta, Húsvét hétfő, kellemes firenzei séta a szokásos délutáni eső előtt, fagyizás, Piazzale Michelangelo, San Miniato - itt is kértem a fentieket - ha vannak - hogy figyeljenek oda F. küzdelmére!
És most, egy év elteltével, Húsvét napjaiban a várva várt finomságok az asztalon:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése