...mostanában magyarul írok többet... furcsa ez, pedig a második és szívből jövő nyelv az olasz... és a spanyolt sem vetem meg, ami időnként annyira hiányzik, mint nyári 40 fokban egy sör...
De valahogy... főleg mióta P. nincs a képben, túltettem magam rajta, esténként nem olaszul írok, hanem magyarul gondolkodom... most hagyom egy kicsit történni a dolgokat, ahogy éppen esik.
A görög szobrom, ez a pura bellezza - tiszta szépség - távol van... néha írunk egymásnak, akkor örülök, ha nem, akkor mindegy... de nem érzek semmi extrát. Mindenesetre imádom mérlegre tenni a két végletet: az előbbi, a halk világos bőr, szőkés haj, szinte kék szempárnak szöges ellentéte az arrafelé egyetlen figyelemre méltó és egyébként Edoardo Leo-t idéző figura: mediterrán típus, kreolos bőr, szinte fekete haj és szakáll, barna szemek, olykor tüzes tekintet és kellemes hang. Az utóbbi esetében pár napig még tart a vizuális élmény, aztán finito. Mióta megdicsértem a kinézetét, tényleg semmi nincs... Abban a pillanatban viszont, ahogy barátként kiejtette a nevet, aki maga a megtestesült kétszínűség, azonnal evidenssé vált, hogy sosem lehetne semmi köztünk.
Van egy valaki, aki igazán tetszik, írunk gyakran, de olyan lesz ami lesz alapon... néha köszönés nélkül megszakad egy beszélgetés, amit 1-2 nappal később ott folytatunk, ahol abbahagytuk. Ez persze jó. Ő meglehetősen italo-ungherese és imádja a spanyolokat is - ami 3 in 1 nagy pozitívum. Talán ő meg tudna érteni. Érzem, hogy az igazi, az a nagy szenvedély majd egy olyas valakivel történik majd meg, akit most még nem ismerek személyesen. Lehet, hogy ő az, lehet hogy valaki eddig teljesen ismeretlen. Egyszer csak lesz egy villámcsapás - és rádöbbenek, hogy igen... és teszem majd fel a kérdést, hol voltál eddig?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése