Mint egy villám, V. becsapódott az életembe... persze lehetséges, hogy túl nagy szavakat használok... de olyan megérzésem van, hogy ez nem csak egy kellemes este és pár csók az esőben... nem is tudom, valahogy... voltak olyan momentumok, amikor mindketten ugyanarra gondoltunk, mármint épp nem egymásról, hanem külső dolgokról... ami még akkor is furcsa, ha bármilyen közel is áll hozzám az olasz kultúra, mégis más közegből jöttünk. Habár ő elmondása szerint nem tipikus olasz. Persze voltak olyan pillanatok is, amikor az asztal mellett ülve azt a szempárt nem lehetett nem nézni, ami az ő arcán ül és úgy néztük egymást, mint két fülig szerelmes. Utólag vicces, én azon gondolkodtam, vajon el fog-e hívni randira és hogyan jöhet ez szóba... míg ő azt hitte, hogy a társaságban lévő kissrác a gyerekem. Ezzel indult a külön beszélgetés, már akkor jót nevettem rajta.
Kedvesen közeledik, óvatos, nem nyomul, nem rohan le... szeretne megismerni, ami arról árulkodik, hogy nem kizárólag az az egy dolog érdekli. Ő sorsnak nevezte ezt az egészet... és tényleg valami ilyesmi... azért is vagyok nyitott rá, mert hasonló helyzetben van, mint én.... nem tudja még, mit hoz a következő pár hónap.
Szeretném már látni.
***
Nem szokásos módon a jobbomon ül, csak egy egyszerű mozdulat, átkarolja a vállam, a fejem odahajtom és csak érzem a közelségét, illatát, becsukom a szemem... jólesik a röpke biztonságérzet és hogy valakihez tartozom... mire rádöbbenek, ezt a képet pont így már átéltem gondolatban pár napja, álom volt-e vagy csak félálom, már nem is tudnám eldönteni, mindenesetre azonnal megkaptam a sorstól. Örülhetek.
Érdekes személyiség, olykor eldönti mi fog történni, máskor semmilyen ellenvetéssel rám bízza a döntést. Egyenesen beszél, tisztázandó alapvető dolgokat mielőtt... mielőtt... rendes dolog tőle, hogy így aggódik, nehogy összetörjek... de ő még semmit sem tud rólam és azt sem, hogy pont erre van szükségem. Nem akarok már azonnal kinyílni annak, aki tetszik. Majd idővel megtudja, ha arra érdemes lesz. Csak megnyugtatom, jól van ez így.
Végül nézi az ágyam és közli, hogy itt fog aludni, ha jobban megismerjük egymást - ezt olyan hangon, mintha eldöntött tény lenne. Céltudatos. Amit elgondol, véghezviszi és pont, nem kérdezi, hogy ehhez ki mit szól. Szórakoztat, de valahol nyugalmat nyújt ez a fajta magabiztosság. Ugyanakkor érezzük, hogy két külön világ vagyunk... azt is véghez fogja vinni, hogy elmegy innen a világ végére... de mégis most olyan jól érzem magam vele, hogy eszembe se jutna azt mondani, menjen a fenébe.
De most elköszön, hogy aludni tudjak... amire így éjjel egy óra felé már kevesebb esélyem van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése