próbálok lehiggadni, érzelmeimet lecsillapítani, álmaimat lefékezni. Kicsit racionálisabb szűrőn keresztül vizsgálni ezt a két napot. Nem szerethetek bele, mert akkor fájdalmas lesz, amikor továbblép egy másik országba. Persze a hiúságomnak hízelegne, ha miattam itt maradna, de csak ezért kockáztatni egy újabb sérülést, a fene se akarja mindig betapasztgatni a sebeket. Ma már próbálom teljes nyugalommal szemlélni és a pozitív oldalait látni a történetnek.
Eszembe jut az első csók előtti "védőbeszéde", amiben azt bizonygatta, ha idősebb is vagyok nála, ő nem egy kölyök, jóval érettebb, mint a korosztálya, mert sokat élt külföldön. Ezzel próbálta alátámasztani, érdemes arra, hogy szóba jöhessen nálam. Visszaidézve ezt a helyzetet, nevetgélek, miközben ő a legkomolyabban gondolta. Megnyugtatta a tudat, hogy többnek néz ki a szakálla miatt. Ez az egész küzdelem a nem túl nagy korkülönbséggel gyerekes is lehetne... de kezdek rájönni, hogy bizonygatása megalapozott, de nem nagyképű és valóban egy intelligens, nyitott és tájékozott emberkét sodort utamba a sors.
Finom közeledése olyan nyugalmat ad, aminek nem tudok ellenállni, jobban mondva nem is akarok. Továbbra sem rohan, pedig lett volna már mitől farkasszemet kapnia. Az ilyen értelemben vett lassúsága nagyon tetszik. Ez most így jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése