...nem az a sorsom, hogy ott legyek a Barcelona utolsó meccsén... hátha így megnyerik a végső döntőt...
...és úgy tűnik, nem az a sorsom, hogy holnap egyedül legyek mélyen magam alatt... meglátjuk...
...vajon a sorsom most tudatosítani akarja, hogy aki most igazán tetszik, mennyire fontos nekem... és az érzékek játéka ellenére az elcsábulás helyett a valójában tetsző személy mellett döntsek?
...úszás közben, az az igazság, hogy elégedett vagyok magammal, pláne ha mondjuk hátúszással leelőzök hapsikat, akik mellen úsznak... nincs körülöttem senki, aki végigúszná ezt a mennyiséget... a gondolattal játszadozva, anélkül, hogy bárki arcát látnám az uszodában, mindig éreztem, hogy figyelnek... talán valamiféle kis elismeréssel, mert nem sok olyan bolond van, aki megállás nélkül úszik le másfél - két - régebben három kilométereket... és valóban... kimászok a medencéből, erre az úszómester féligmeddig nekem és az egyik vendégnek odaszól, mintha egy korábbi mondat befejezése lenne:
- Na csak nem kellett kiemelni a medencéből...
- Tessék? - kérdezek vissza
- Ezek szerint mégse úszott olyan sokat, mert simán kimászott!
Nah, nevetgélek magamban, ezek rólam és a megtett távról diskuráltak.
- Még csak 1500-nál járok, az nem olyan sok. - fűzöm hozzá.
Mini dicséret, de jól esik. Látásom nélkül továbbmegyek.
...mostanában azért mit tagadjam, egész jól be tudtam vonzani azt, amire vágytam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése