Calabria...

Tropea - talán nem is kellene írnom róla, mert ez a szó és látvány önmagáért beszél.

Május 10, hajnalban ébresztő, busszal Firenzébe, vonattal Pisába, repülővel Lameziába és megvalósul az álom, amit napok óta képzeltem magam elé, a munkában sem tudtam másra gondolni és rendesen aludni sem. Lelki szemeimmel láttam, amint heverek azon a tengerparton. Ha nagy lustán felemelem a fejem és körbenézek, minden irányba valami csodálatos: apró kaviccsal borított tengerpart, kristálytiszta tengervíz, napfény, szikla tetején castello, a hátam mögött pedig 60 méter magas szirten a városka. Bájos kis utcákkal, szűk sikátorokkal, ami mégsem sötét, mintha az égiek a tenyerükkel emelték volna fel a város épületeit, fel a napfénybe. A szikla tetején sűrűn épített házak sorát egy-egy terecske szakítja meg, tengerre néző terasszal. Egyszerűen nem lehet betelni ezzel és akik itt laknak talán nem is sejtik mekkora kincs. Talán a legjobb meg sem szólalni, mint amikor a Giro d'Italia sokat látott két magyar kommentátora meglátta az évekkel ezelőtti egyik szakasz befutóján, amint a helikopterből pásztázza ezt a panorámát. Pedig ők aztán már ugyancsak sok helyen jártak széles e világon.

Scilla kart karba öltve vetekszik a számomra legszebb tengerpart címért. Időnként meg is nyeri a csatát. A görög mitológiából származó elnevezése tényleg mesés tartalmat kölcsönöz a városnak. Míg Tropeát azért legalább az olaszok ismerik, mint turisztikai úticélt, Scilla már kevesebb figyelmet kap... méltánytalanul - mondom én, mert itt ha lehet, még változatosabb a táj. A sas formájú város szintén magaslaton fekszik, a madár feje a tengerbe nyúló szikla tetején elhelyezkedő vár, míg egyik szárnya a strand és a fölé magasodó sötétzöld sűrű erdővel borított meredek hegyvonulat, addig a másik szárny formát a régi kikötő mentén függő színes hajók sora díszíti. Egy itt dolgozó bárosnak mondtuk évekkel ezelőtt, milyen szerencsés, hogy itt lakik - nos elég értetlen fejet vágott. Nem egyszerű itt élni, az biztos, ha valaki nem akar halász lenni, nem sok babér terem, mert a minimális turizmust is eléggé elfojtja a 'ndrangheta, az itteni maffia.
A tartomány központja Reggio Calabria. Nem mintha a maffia nem lenne most is jelen, de a sötét és veszélyes '80-es évek elmúltával egy kellemes és élhető város lett, ahol este is nyugodtan lehet sétálni.Végigjárom az emlékeket idéző helyeket, az Egyetemet, a fagyi a Sotto Zero-ban, felkeresem a régi zöldségest, végigjárom a régen volt szokásos útvonalakat, átvágok a parkon és Aladdin házát is újra szemügyre veszem előtte a kedvenc szobrommal. Szinte semmi változás, amit végülis nem bánok.
Calabria egyik különlegessége a két tengerpart - a Tirrén és a Ion tenger más és más tájat idéz. A déli part mentén már eltűnik a friss zöld, a hegyoldalak kopárak, a folyók nyáron kiszáradnak. Mivel itt még nem érkeztünk el a tikkasztó júliusi augusztusi kánikulához, nem annyira kietlen a táj, látunk még valamennyi zöldet, a folyómederben még csörgedezik egy kevés víz.
Mint ahogy mondani szokták a tartományban élők, itt minden van, fél órányi útra a tengerparttól magas hegyvidékek, nyáron kirándulni télen síelni egyaránt alkalmas.
Calabria egy csoda, nem is lehet másként gondolni. Ha valaki látta, az életre szóló és édes íze sokáig nyújt eledelt az ember lelkének. Egy év elteltével csend és nyugalom vesz körül, napozok a Kopaszi gáton - ha behunyom a szemem, gyorsan eltüntetem a Lágymányosi hidat és a Duna vizét - odaképzelem a Tropea díszletét magam köré.