Két hete vagyunk külön... végigmentem az összes fázison szinte, kivéve a gyűlöletet. Először a döbbenet... aztán a kétségbeesett sírás... aztán a mély depresszió... élni nem akarás... szemezek a szép késekkel, csak nem úgy mint te... nem tudnék nélküled lenni... aztán a küzdelem... közben nem tudok enni, rohamos fogyás napi -1 kiló... gyengeség... a fojtogató köhögés szorongatja a torkom... izomgörcs... gyomorgörcs éjjel kettőkor... félelem... kifogyhatatlan könnyek... újra és újra küzdelem... a megalázkodás... vita... harag... beszélgetés... elnézést kérek... vita... elnézést kérek... mindennapi őrült sírás... és írás... kimerültség... alvás... kellemes beszélgetés... és vita... hallgatás... segítesz... furdal a lelkiismeret a derekad miatt... ölelés... puszi szájra... de azért ne tulajdonítsak jelentőséget ennek... a lassú elfogadása a helyzetnek... látszólagos nyugalom... még egy kis küzdelem... beletörődés... a leszarom már mi lesz... tervek nélkül akarok sodródni az élettel... tényleg hagyni akarlak gondolkodni... félek, hogy kihűl minden... nem boldogít a táj, az utazás, a tánc... nem akarlak látni... de akarlak látni... mintha jobban lennék... szinte már magamra ismerek... kezdek megnyugodni tényleg... más is küzd és sokkal nehezebb helyzetben... csodás álomból ébredek... tényleg jobb már... közben egy angyal távozik, amitől megint potyog a könnyem... de szépen lassan megnyugszom... talán leszek oly kiegyensúlyozott, mint amilyennek nem is ismertél még... szájon csókolsz indulás előtt és belülről jövőnek érzem... de persze ne vegyek semmit jelzésnek... el ne higgyem... nem mondom neked, de érzem, hogy nagyon hiányzol!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése