Költözz el!

Nem hittem, hogy valaha így fogom mondani... vagy te tényleg mindenkivel bevonzod ezt a reakciót?
Egy hónapja kerülgetem a cuccaidat, tudva, hogy valószínűleg teljesen értelmetlen a reményem arra, hogy folytassuk és kijavítsuk a hibákat.
Megerősítettem magamban, hogy szerintem miért nem működik és természetességgel elfogadtam a döntésed, amit szinte biztosra vettem.
Péntek. Kérlek, hogy szerezz egy autót és vidd el a cuccaidat. Azt mondod, szerdán úgyis lesz nálad egy kocsi, nem késő? Nem, persze én nem vagyok olyan, aki kidob, tisztelve az elmúlt kapcsolatot ennyi kulturált türelem jár a volt kedvesnek.
Szerda, szakad az eső, nem haladunk a forgalomban, más dolgod lenne, de úgyis nálad lesz még csütörtökön is az autó... najó persze, legyen csütörtök.
Közeledve az időponthoz a gondolataim kezdenek erre terelődni... mindegy, nem kell sokat kibírni. Üzenet: tíznél előbb nem érünk oda. Mi az, hogy érünk? Te most komolyan vele akartál idejönni elköltözni tőlem? Nem akartad őt felhozni, de ezt csak a végén mondod - végülis ez egy lényegtelen részlet, de esetleg nem húztam volna fel magam, ha tudom. Tényleg nem hiszem el, hogy nem tudunk anélkül beszélni, hogy valamelyikünk - általában te, jelen esetben én - ne robbanna fel az idegtől. Ennyire nem értjük egymás kommunikációját? Lehet, hogy végig ez volt a probléma? Mostmár mindegy.
Vagy tegyük át máskorra? kérdezed - de most komolyan? Értékelem, hogy nem akarsz késő este zavarni, de mégis meddig kellene ezt halogatni? Minden nap készüljek fel erre aztán mégse? Basszus, mostmár én is azt mondom, vidd el innen a cuccaidat ma! Ki a fenét érdekel hogy az ismerős ismerősének mit ígértél egy órája? Nekem mit ígértél a múlt héten? Tököm tele van, hogy a barátok segítése érdemli az első helyet, utána te és talán utána én... A bennem korábban soha nem létezett féltékenységet hoztad ki és a bizonytalanságot magamban. Hogy ők fontosabbak. Én is tudom, hogy ez gyerekes, el is akartam fojtani. De valószínűleg nem volt meg a számunkra működőképes arány ebben sem.
Vacsorázni akartam, de a gyomrom összeugrott. Nézem a kajáldát... majd a bolt polcait, sírás kerülget a méregtől és egy falat se menne le a torkomon. Ezt be akarom fejezni!
Elpakolsz az életemből és helyre áll a béke. Onnantól kezdve kinek hogyan forgácsolod szét magad, nem érdekel. Tényleg nem érdekel.
Lenyugszunk és elviekben lehetünk barátok... néha talán majd én is beférek a segítsünk mindenkinek rovatba.