Szép estét!

Cs. érkezőben az egyik szomszéddal, kedélyesen tekereg a hangjuk a lépcsőházban. Egyik sem tudja, hogy a másik tudja. Kedvenc szomszédom szép estét kíván. Hát... marha szép... de utólag már nevetgélek rajta.

Déjà vu-m van: A bicikli itt marad... mondja. Ez nem hangosan gondolkodás volt, hanem közlés. Hogy mi? Értetlenkedek. Arról volt szó, hogy szétszedve befér... ja persze, nem fér be, mert egy ismerős ismerősét kell költöztetni... persze az fontosabb lett. Morgolódok. Sértődik. Bringa marad. De legalább nem hónapokra... Persze nem is holnapig... szombat nem jó, nem bunkózok, legyen vasárnap. Megköszöni. Azt még kibírom. Gyomrom összeugorva. Kicihelődik a folyosóra. Letöri a lámpát még utoljára. Mindegy már csak legyen vége. Nagy nehezen elindul lefelé. Elköszönünk.
Téblábolok. Nem megyek be bőgni. Nézegetem a törött lámpát... végülis megáll. a helyén.

Megérkezik J, a másik szomszéd. Na hogy vagy? Cs. elköltözött.- mondom. Tudom, - válaszolja - találkoztunk a bejáratnál.

Beszélgetünk. Hatalmas félős kutyu tölt fel egy kis endorfinnal. Nekem dől. Vakargatom a hátát.

Málnapálinkát? - hangzik a kérdés. Hű mondom, összeugrott gyomorra, sőt éhgyomorra? De legyen, mi bajom lehet. Max ennem kell rá, az pedig pont rámfér. J is örül, nahát akkor hajrá, egyél!

Koccintunk a túlélésre!