Mennyire fájt is az igazság: életművész, kissé könnyelmű - és még ez a legenyhébb kifejezés a felelőtlenre. Egy nagyra nőtt gyerek - és ez sem a szó vicces értelmében.
Lássuk mi is lenne az aktuális helyzet: meg kellett venned (kölcsönből) a nyolcezres kabátot és hát a kést is, mert csak háromezer. Tudjuk, hogy egyik sem volt létszükséglet, miközben már két havi net és telefon számlával lógsz. A következő hónapban vissza kell adni a kabát kölcsönt, a csekkekből is kell törleszteni és a többiről ne is beszéljünk. A hónap végén kajára már nem futja az tuti. Bármelyiket szóvá tenném, minek kellett megvenni, éktelen vita kerekedne belőle. Mondanád, hogy akkor neked ne vegyek semmit... de mégis, szerinted hogy lehet kivitelezni? Végignézed ahogy szépen megvacsorázok és iszok hozzá két sört? Tudod, hogy megveszem neked is. Innentől kezdve meg vagy mentve, mert hó végén eltartanak. Amitől persze stresszelsz, mert alapvetően ez így nem normális. Én pedig azon stresszelek, mert szerintem se normális.
Ha nem is közvetlenül, de én is alaposan megfizettem volna az árát annak, hogy te mindenfelé tartozol... és amikor lehetne, sem változtatsz rajta. Feszülünk, görcsölünk. vitázunk.
Igazad van, ez lett volna folyamatosan. Minden hónapban lett volna valami, ami úgy kiviszi a biztosítékot, hogy már nem bírom lenyelni szó nélkül.
Nálam egészen más a prioritás. Te azt mondod megfontolt vagyok. Igen. Én azt mondom, te pedig felelőtlen. És én erre akartam jövőt építeni? Hát meg voltam bolondulva? Minden bizonnyal.
---
A továbbiakról nem is szeretnék már tudni. Igaz, ha annyit kommunikálunk, mint ma, nem is fogok. Ha épp nem esel hasra bennem az iroda ajtóban, már nem is köszönsz, se érkezéskor, se hazamenetelkor. Ez is olyan szép, hirtelen elpárolog minden udvariasság. Mostmár nem kell előadod irányomba a figyelmest, nem is teszed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése