Hogy tudod ennyire érzelem mentesen kezelni az egész helyzetet? Hogy lehet ennyire tárgyilagosan, ridegen? Egyszer nem kérdeznéd meg, hogy vagyok. Persze mivel nem akarod hallani a hosszabb-rövidebb választ. Nem illik bele a szituációba, amire most vágysz. Előre kiszámítottan. Úgy gondolhatod, nem szabad engedni a csábításnak, gyengédségnek, ez befolyásolás lenne és női taktika, ami valójában érzelmi zsarolás.
Annyira fáj, hogy most elő tudod adni azt, hogy nem érdekel semmi velem kapcsolatban. Vagyis egyetlen dolog igen és őszintén: hogy váltok-e munkát... hogy lehetőleg kisétáljak a mindennapjaidból.
Minden lepereg. Ha esetleg mégsem, akkor ideges vagy tőle.
Attól is ideges voltál, hogy egyszer megállapítottam tényszerűen, érzelemkitörés nélkül, inkább kimerülten, hogy miattad is szarul érzem magam. Mégis mit vártál? Nekem ez az ideális állapot? Hogy várom a nagy döntést, hogy méltóztatsz-e elfogadni? Hogy várakozok a második esélyre? Mint valami hűtlen csaló, aki megbánta amit tett?
Csak éppen nem csaltalak meg. A bűnöm, hogy túl komolyan vettem a kapcsolatunkat és a gyerekbetegségekkel küszködő kezdeti időszakban kicsinyes vitákba bonyolódtam.
Sokkal egyszerűbb azt mondanod, hogy nem fogunk tudni kijönni. És nem feltételezed, hogy nemesebb lelkű lennék, mint ami eddig lejött. Csak szükségem lenne egyfajta nyugalomra... ami a kezdeti érzelemdús kissé viharos időszakban nem volt jelen. Természetesen rajtam is múlt. Minden értelemben szenvedélyesen éltem meg. És mondtam gondolkodás nélkül mindent. Nem arról van szó, hogy unalmas állóvízre vágyom, de nem is viharos tengerre.
Az is lehet, hogy szeretsz, de most annyira jól tudod titkolni, hogy már alig hiszek benne.
Most, mint valami kísértésre tekintesz rám.
A francnak kellett hinnem ebben az egészben!
Belül sírok. A szemem mögött zuhog az eső.
Nem csak belül. Úszom a szép tengerkék szemedben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése