Alkohol tartalom...

Miért sírom el magam egy pizza szelettől?
Mert két asztallal arrébb ültünk... vagy kint a terasz asztaloknál... aztán sör a feneketlen tónál a nyári estéken...
Elég két erősebb fajta sör és depressziósan őszintére tudom magam inni...
Rohanok haza könnyekkel a szemem sarkában...
Basszus...
Minek volt ez az egész?
És miért sajnálok bármit?
Te sajnálsz valamit ebből?
Te csak egyszerűen nem vagy jó passzban, nagyon nem - ahogy a múltkor mondtad... vagy valami több?
Most is ölnénk egymást ugyanúgy... de a hiányod is fáj időnként...
Nem érdemled meg, hogy ezért bőgök október 30-án...
Tudom, hogy ez nem egy pillanatnyi nézeteltérés volt, hanem egy állandó, de legalább 3 évig eltartó probléma, ami alatt totálisan felőrlődtünk volna...
A lehető a legjobbkor hívtál fel... - mondom neked B. -  mert annak ott vége lett... szeptember közepén.

Egyszerű dolog ez

Idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek: a szenvedés nem abból adódott, hogy elhagytál, hanem abból, hogy együtt voltunk... és ezért nem szenvedek már, mióta nem vagyunk együtt.

Beszélgetés az ő barátjával...

E: Tudod mit sajnálok nagyon? Hogy az a kiruccanás nem jött össze. Habár én lelkesebb voltam mint  ő.

nyilván mert ő ebben is csak azt látta, hogy nem fér bele anyagilag... persze én ne fizessem... és egyébként sem köti már le a túrázás, a hegyekben csak a sziklát látja... az hogy én nagyon szeretnék menni, az szinte mindegy, a lényeg neki egy újabb nehézséget okozott volna... inkább ne is jöjjön szóba többször... nem emlegettem...

D: Érdekes, h most eszedbe jutott... gondolom volt több olyan programtervetek, ami nem valósult meg...

Tervek?? ha tudnád... az égvilágon semmi! Max én álmodoztam. Ez őt stresszelte. Én meg letettem róla. Ami engem stresszelt.

E: Nem voltak terveink, mert vele nem igazán lehetett tervezni...
még ha csak tervezni nem lehetett volna... egyáltalán... biztonságban nyugalomban együtt élni sem...

D: ...nem leszel örök vesztes.
ó de köszi ezt a remek biztatást! de tényleg, ilyen szépet nem is hallottam az elmúlt kemény időszakban...
E: Nem érzem vesztesnek magam. ...Simán eszembe jutott a kiruccanás, ennyi.
nem kell már szánakozni felettem... szinte már én sajnálom azt, hogy ennyi energiát fordítottam erre az egészre... főleg a menthetetlen részére...

D: ...nem tökéletes ő sem, mi több vannak véleménykülönbségeink de mivel a barátomnak tekintem áldozok arra, hogy megértsem.
ez nem igazol engem... nem is elégtétel, arra nincs is szükségem...
E: Persze, ez így normális hogy megérted őt. Szerencsére nekem is vannak barátaim...
D: Amúgy meg nem mindig értem meg őt csak próbálom.
azért ezen felröhögtem hangosan... tényleg nem elégtétel... de talán nem csak én látom a nem normális dolgaidat... már nem is tudom mire, de így folytattam:

E: Fájt, nagyon is. De ha őszinte akarok lenni, én nem tudok úgy élni, ahogy ő és ez nem most derült ki. Szóval így kellett lennie. Csak ezt nem tudtam rögtön elfogadni.
D: Hát ez van. ...ennyi!
E: nem gondoltam, h ilyen hosszasan fogunk írni :) de örülök

Semmi s minden legyek

Drága Bea, ma annyira rólam énekeltél:

Most úgy elfutnék
Mindent itt hagynék
...
Jobb most elvesznem
Vissza nem nézhetek
...
Fáj még, hadd múljon
Nyílt seb gyógyuljon
Már csak emlék, mi volt

Égj tűz, égess el
Szél fúj, fújj már el
semmis emlék legyek

Nyílj, föld, nyeljél el
Tenger, mossál el
Semmi s minden legyek
...
Elmennék, elfutnék, most mindent itt hagynék
Bárhová indulnék, más lelket hogy lelnék
Hiába csókol más, hiába ringat más
...

Könnyebb elfutni
Mindent itt hagyni
Mégsem, mégsem teszem

Robbanunk de azonnal...

Állunk a megállóban, vadul írsz a messenger-en, nehogy beszélni kelljen... oké, már megszoktam. Dohányzol, arrébb állok, mert mióta nem vagyunk együtt, nem figyelsz arra, hogy rám száll-e a füst vagy nem. Nem száll rám. Telefonálni kezdesz. Jön a HÉV, elkezdesz lépegetni hátra, követlek... majd gyorsítod óriási lépéseidet, hogy feltétlenül az eggyel hátrébb lévő kocsiba tudj szállni. Nem nézel oda, hogy jövök-e. Minden átlagos figyelmességet nélkülöz a viselkedésed. A te hatalmas és gyors lépteidet én csak futva érem utol. Fent a vonatban is hátrasietsz. Utánad szaladok. Kérdőn nézek rád, hogy ez mi volt. Előadod, hogy csak azért mentél hátrébb mert... és nyilván nem direkt volt. Szerintem kulturált ember nem hagyja így ott azt, akivel korábban szót váltott, minimum odanéz vagy odaint elköszönés gyanánt, ha az illető nem követi. Mondom neked, hogy figyi én azért szeretnék normális viszonyt. Itt már robbansz. Visszatolsz mindent rám.

Úgy látom, bármit mondok, robbansz az idegességtől.

Úgy látod, bármit teszel, az jó ok arra, hogy megsértődjek.

Mivel elviselhetetlenül sértődősnek találsz, mentegetőzök, elnézést kérek... amiért bunkó voltál - teszem hozzá gondolatban. Próbálom védeni magam... később erre jön az, hogy miért kell ezen ennyit rugózni, üzeneteket írni róla, telefonálni. Fel sem merül benned, hogy esetleg tényleg bunkón viselkedtél. Vagy kizárólag cinikus hanglejtéssel: najó tudod mit, direkt csináltam, tényleg, ennyire bunkó vagyok. Hogy lehetőleg érezzem magam még hisztisebbnek, hogy még ezért is elnézést kérhessek.

Komolyan mondom, már kezdem azt sem érteni, hogy mi hogy tudtunk kijönni egymással fél évig. Valószínűleg ezalatt minden idegszáladdal arra koncentráltál, hogy udvariasan viselkedj, amire mostmár nincs szükség és nem is vagy képes. Ha bunkó a viselkedésed, könnyedén rá lehet fogni, hogy túl sértődős vagyok.... lehetőleg én érezzem szarul magam emiatt.

És így is van, szokás szerint nem tudok túllépni, ahogy te mondtad ezen rugózok... 

Az idegességtől a sírás kerülget, görcsben a gyomrom órákkal később is.

Megfontolt - felelőtlen

Mennyire fájt is az igazság: életművész, kissé könnyelmű - és még ez a legenyhébb kifejezés a felelőtlenre. Egy nagyra nőtt gyerek - és ez sem a szó vicces értelmében.
Lássuk mi is lenne az aktuális helyzet: meg kellett venned (kölcsönből) a nyolcezres kabátot és hát a kést is, mert csak háromezer. Tudjuk, hogy egyik sem volt létszükséglet, miközben már két havi net és telefon számlával lógsz. A következő hónapban vissza kell adni a kabát kölcsönt, a csekkekből is kell törleszteni és a többiről ne is beszéljünk. A hónap végén kajára már nem futja az tuti. Bármelyiket szóvá tenném, minek kellett megvenni, éktelen vita kerekedne belőle. Mondanád, hogy akkor neked ne vegyek semmit... de mégis, szerinted hogy lehet kivitelezni? Végignézed ahogy szépen megvacsorázok és iszok hozzá két sört? Tudod, hogy megveszem neked is. Innentől kezdve meg vagy mentve, mert hó végén eltartanak. Amitől persze stresszelsz, mert alapvetően ez így nem normális. Én pedig azon stresszelek, mert szerintem se normális.
Ha nem is közvetlenül, de én is alaposan megfizettem volna az árát annak, hogy te mindenfelé tartozol... és amikor lehetne, sem változtatsz rajta. Feszülünk, görcsölünk. vitázunk.
Igazad van, ez lett volna folyamatosan. Minden hónapban lett volna valami, ami úgy kiviszi a biztosítékot, hogy már nem bírom lenyelni szó nélkül.
Nálam egészen más a prioritás. Te azt mondod megfontolt vagyok. Igen. Én azt mondom, te pedig felelőtlen. És én erre akartam jövőt építeni? Hát meg voltam bolondulva? Minden bizonnyal.
---
A továbbiakról nem is szeretnék már tudni. Igaz, ha annyit kommunikálunk, mint ma, nem is fogok. Ha épp nem esel hasra bennem az iroda ajtóban, már nem is köszönsz, se érkezéskor, se hazamenetelkor. Ez is olyan szép, hirtelen elpárolog minden udvariasság. Mostmár nem kell előadod irányomba a figyelmest, nem is teszed.

Tejfölös gombaleves

Ismét nem sikerült annyit főznöm, mint amit meg bírnék enni... ha szeretnéd viszek neked is levest... - leírom, kitörlöm. Annyira átlátszónak tűnő duma, hogy nem hinnéd el, hogy tényleg csak erről van szó. Elkezdenék magyarázkodni, hogy ne gondolj semmi többre, ez csak egy leves, ha kérsz. Nem akarok magyarázkodni. Inkább kiöntöm majd a felesleget.
Írtam tegnap egy sms-t. Nem válaszoltál. Értem. Nem akarsz lavinát, beszélgetést vagy csak simán zavarom a mindennél fontosabb teendőidet. Asszem másztál tegnap a ki tudja melyik csajjal, akinek itt vannak a szülei, hogy megnézzék amint mászik... ezt is meghallgattam vagy háromszor. Ki a fenét érdekel? És annyira banális, mintha egy 15 éves gyerekről beszélnénk. Olyan mintha Anyám eljönne megnézni, hogy fallabdázok. Komolyan mondom vicc, hány éves ez a kislány, hogy ilyet talál ki?  ...Vagy már össze is jöttetek és bemutat nekik... hát azért az durván gyors lenne, de mindegy, nem vagyunk egyformák.
Eljött az a nap, amikor már nincs miről beszélnünk. Elhoztam tőled a cuccaimat, te is vitted a tiédet. Nem kell hajót felújítanunk. Nem kell a tetőre menned, majd megcsinálják. Nem megyünk koncertre. Nem viszek neked ebédet. Nem akarom a villanyszerelést se, mert most más fontosabb. Egyszerűen le kell zárni mindenfajta kommunikációt. Innentől kezdve tényleg nincs semmi ok arra, hogy tudjam, mikor mit csinálsz. És te sem tudod, én mikor kivel merre...
Múlt héten rámírt P., rövidre zártam. Tudom, hogy ő is kezd a téli még depisebb időszakba süllyedni. Nem akarok beszélni vele, pláne arról nem, mennyire hiányzik Torino. Az lenne belőle, hogy menjek és találkozzunk. Azt pedig nem!
Ha már kicsi a rakás, írtam A.-nak szülinapjára. Előtte két héttel írtam egy két szavas mailt is. Másfél év teljes csend után nem válaszolt egyikre sem. Felmerült bennem, hogy történt valami extra. Nézem a neten, saját irodája van. Szárnyal a fantáziám: beindult a szekér, eltelt a karrierjével és már más kasztban lévőnek gondolja magát... elképzelek mellé egy hisztis szőke feleséget, egy nagyfülű gyereket is mondjuk. Közben próbálja a 12 évünket semmissé tenni. Vagy pont sajnál bizonyos dolgokat a múltból. Látom magam előtt, mint egy filmet, nevetgélek az egészen. Aztán visszakapcsolok a valóságba... kicsit kíváncsi vagyok. Lehet, hogy rácsörgök majd az irodai vezetékes telefonjára és leteszem, mint a filmekben :)
A három ex... már csak meg kéne házasodniuk, mint a 3 bodas de más filmben.
Jó így lebegni a semmi közepén.
Ha gyakran eszembe is jut a hétfő esti pillantás, nem baj, hogy holnap nem találkozunk, majd csak utána egy héttel. Addig is rakosgatom össze a szétesett egyensúlyomat.

Lehetetlen csend

Eljátszok a gondolattal, ha szeptember 16-án elég erős lettem volna csendben lenni.
Egy árva szó nélkül összepakolni. Nem mondani semmit sem akkor, sem aznap, sem azon a héten... nem beszélni, nem véleményezni, nem szólni, nem küzdeni, nem kapálózni, nem erőlködni.
Hogy ne tudtad volna, mit okozol bennem.
Hogy te őrültél volna meg a bizonytalanságtól, nem én... mint ahogy végül tettem egy hónapig.
Hogy ne tudtad volna, mit érzek. Hogy nem bőgtem volna előtted. Hogy nem alázkodtam volna meg.
Hogy megtapasztaltad volna azt a őrítő bizonytalanságot, hogy vajon mit gondolhatok.
Semmit sem szólni.
Te kérted volna, hogy mondj már valamit.
Te vártál volna a válaszra egy hónapig. És az csak annyi lett volna, hogy költözz el. Semmi más.
Szó nélkül elfogadni a kapott információt, nem küzdeni, nem reagálni, csendben lenni... lett volna a legnehezebb.

Come dicono:
L'ignorante urla, l'intelligente parla, il saggio tace

Quimby év...

Január elsején egy Kiss Tibi közös fotóval indult az év... jó előjelnek bizonyult...

Folytatódott március 5-én egy Quimby idézettel:
"Sétál a Hold a háztetőn,
zsinóron húzza maga után a szívem."

Így kezdtünk ismerkedni.

Hogy összejöttünk persze kellett az a véletlen is, hogy pont a szülővárosom környékére kalandoztál. De lényegében a Quimby hozott össze minket március 13-án, pénteken. Sosem voltam babonás, pláne nem a 13-as számmal. 

Szeptember 5, Quimby koncert a Parkban, vettem neked jegyet, de nem jöttél, mert vitorlázni kellett a ku Balatonon. Akkor persze nem mondtad rá hogy ku, csak amikor én erőltettem rád.

Még szerencse, hogy nem a Quimby választott szét. 

Ma gondolatban fácánra vadásztam veled, majd jó levest főztem belőle...

A mai napig fura, hogy te úgy gondolod, nem sok közös van bennünk. De végülis ez már a te dolgod.

Összeillettünk... vagy nem...

Milyen érdekes, hogy B.J. úgy látta, a fotók alapján - sőt nem volt ezzel egyedül - hogy mennyire jól passzoltam Cs-vel. Örült neki. Azt mondja, még egy régi közös ismerősünknek is mesélte, hogy mennyire jó már, hogy így megtaláltam a hozzám illő embert. Nem is gondoltam volna, hogy beszéltetek rólam. De jól esik.
A legjobb barátod is megállapította, még ott a tanyán, hogy ez a zsák a foltját esete... persze az is lehet, hogy csak azért mondta, mert titkon ezt szerettem volna hallani és meg akart erősíteni az ismeretlen társaságban. D. nagyon értett a nők nyelvén. És ez még akkor volt, amikor büszke voltál rá, hogy ő bizony olyan lány, aki például a vöröshagymát és a sört, ha egy kicsit nem figyelsz, lehet, hogy megeszi, megissza előled... de ha nem is cseni el, legalább annyira szereti, mint te. A fotók alapján tökéletesek voltunk.
Viszont ami a fotók mögött volt, az nem látszott. A gondolkodásmód, a megfelelni akarás, a stressz, a különbségek. Vagy legalábbis nem akartam, hogy látsszon, azt akartam mutatni az ismerősök felé, hogy igen, megtaláltam. Ő lesz az. Miközben tudtam, hogy nem minden működik. Te pedig egyre inkább erre koncentráltál.
Ma csak ültem a napsütésben a hatalmas ablakban és nem volt kedvem kimenni, kimozdulni belőle. Végre kirángatnak... ha még aktuális a koncertre menetel, akkor menjünk... menjünk.

ma vaffanculo davvero...

sono arrabbiata con tutti… ero a pezzi, avevo bisogno di parlare con un’amica però lei non mi ascolta, invece elenca tutti i suoi colleghi, gli studenti che non mi interessano neanche un po’ e non si interessa come mi sento dopo la rottura, chi se ne frega come sono i suoi studenti? 

Poi uno mi dice che sì certo andiamo a vedere la partita poi non mi avvisa che non può venire, l’altro non mi risponde neanche… poi l’altra la invito a un concerto, lo so che le piacesse quel gruppo musicale adesso non risponde… poi abbiamo fissato che questa settimana parliamo su skype e da quando chiedo quale giorno sarebbe, non mi risponde… poi presto una cosa, da una settimana che aspetto che lo ricevo, però niente, busso la sua porta, lo vedo che ci sono dentro ma non la aprono, scrivo un messaggio e non mi risponde… l’altro esce dalla conversazione chat senza salutarmi, non mi scrive neanche un giorno dopo… poi uno mi ha detto che mi chiama stasera ma non mi ha chiamato…

Solo a me sarebbe evidente se io prometta qualcosa e non c’è la faccio scrivo due parole di chiedere scusa? Non posso fare conto su nessuno? Ma cosa fate? Bella compagnia! Vaffanculo agli amici, conoscenti e quasi tutti! Meno male che sono pochi eccezioni.

Dovrei andare a dormire… e domani sarà un altro giorno…

Megbántad?

Valahogy úgy tűnsz mintha bánnád... mintha most jönnél rá, mit vesztettél... bennetek mindig később csapódik le... komolyan mintha ez lenne...

...persze lehet hogy tévedek... ez csak egy megérzés. Nem tartunk a hónapokkal későbbnél, de valahol a kettő között.
Már nem is értem saját magam... hogy tudtam ennyire kibukni, bőgni mint egy őrült...
Emlékszem az első napjaid megkönnyebbült mosolyára... én meg kimentem bőgni a mosdóba szinte minden nap.
Mostmár kezdek lazulni, rá tudok nézni a süteményre, mint a fotón... és kezdek finoman mosolyogni. Észrevenni az apró vidám dolgokat.
Például egy hatlábú (kutyasétáltató srác) persze úgy jön szembe elfoglalva a járdát, hogy keresztbe húzzák előttem a pórázt, a kutya jólnevelt, a gazdi megmondja neki, hogy akkor menj arra egyedül, én meg erre, a pórázt elengedi a földre, majd mögöttem felveszi, vigyorgok... és nem csajozni akart, rám se nézett közben.
Persze kicsit rossz egyedül, pláne mikor az embernek a barátai is szanaszét vannak. Nem találom a helyem... szokatlan újra ez a szitu.

Mosolygok?

Azt mondják mosolygok... százas mosoly... lépten-nyomon ezt hallom, majdhogynem idegentől is... Olyan szépen mosolyog...
Olaszul a telefonban mosolyog a hangom... ez rendben is van... így volt szinte mindig... de ezen kívül...
Nem is értem... pedig belül még nem jöttem tökéletesen helyre, sőt... de talán a bizonytalanság görcse nem nyomaszt... még szomorkodom egy sort, hogy tiszta csont és bőr a vállam és a karom, mintha soha nem is edzettem volna semmit... lötyög a nadrág... a gyengeség és soványság lassan elmúlik...
A látás zavar orvosi alkalmassági előtt? - Elmúlik mire odaérsz, nem? kérdezed - Hát ja... el... - köszi az együttérzést... nem lepődöm meg, hogy azért a jobb szemmel számok olvasása necces... dehát jól esik a doktor úrnak az a pénzecske így a nap végére, nem kötözködik. Az "A" kategóriámat majd' elfelejti...
Intézem a dolgaimat, lista fele kipipálva, ne is legyen idő gondolkodni. Teljenek be a naptár sorai, menjen az idő és lehessen aludni. Imádok aludni.
És végülis mosolygok. Most ez tényleg belülről jönne?

Ne úgy mint eddig...

Vigyázz magadra! - mondod.
Te is. ... Aztán ne úgy mint eddig.
Nem kérdezed, hogyan értem. Vagy megérted vagy nem, gondolom én.
Kitolod a biciklit. Pont mint 3 éve nem te. Rácsot becsapom... vagy akkor az ajtó sínylette meg? Már nem is tudom. Csak fogbegyulladás nincs, nem is hiányzik persze. Van helyette más. Enyhén nyugtalanító, de kevésbé fájdalmas.
Köszi az érdeklődést a pénteki rákszűrésről, eddig minden rendben - Lett volna a válaszom, ha érdeklődsz. De persze mostmár nem érdekel.
Utánad dobom a véleményem. Vagy megfogadod vagy nem... ha egyáltalán meghallod.

Vaya con Dios...

Te közlöd előre, hogy mi a szitu, nehogy téged okoljon bárki, te szóltál. Mivel nem voltak eget rengető igényeim, csak azzal akartam foglalkozni, hogy szeretsz és én is szeretlek. Persze tudod, hogy hibákat követtél el a múltban és most ennek iszod a levét... de végeredményben azzal is megitatod, aki éppen beléd szeret. Olyan tökéletes kelepcébe tudod tenni az embert, amit el sem tudtam volna képzelni, míg meg nem élem.
Eben a játékban nincs jó megoldás, mindegyik verzió idegesít téged.
Ha pont olyan csődközeli helyzetben van az illető, mint te, akkor soha sehova nem tudtok elmenni. De ha nincsenek programok, azt sem tudod elviselni. Már nem emlékszem név szerint, de tudom, hogy az egyik leányzónál ez volt a gond: "Ülünk otthon és csak a szülőkhöz ingázunk stb." Ha viszont megyünk valahova, az pénzbe kerül, amit összehozni neked csak ember feletti munka árán sikerülhet. Ha a nőd fizet mindent, az is baj, sőt nem is engeded. Ha a nagy részét vállalja magára, az sincs rendben. Pont ugyanolyan szarul érzed magad tőle.
Belegondolok, ha összeköltözünk mondjuk hozzám (végülis ez volt hónapokig), fizetem a rezsit, vásárolok a boltban, piacon... viszont soha többet nem hozom fel, hogy mennyit vállalok magamra, mert tudom, hogy éktelen ideges leszel tőle. Tudom, hogy időnként te is vásárolsz. Nagyrészt viszont én tartom fenn a háztartást, ezt te is tudod belül, ami rettenetesen stresszel téged. Engem is, mert látszólag észre sem veszed kettőnkért tett erőfeszítéseimet. Hálálkodni nem kell, észrevenni vagy örülni ha valami finomság kerül az asztalra, jól esett volna. Ez a variáció is idegesített.
Szerintem 3 évig nem kellene komoly kapcsolatba kezdened, mert a következőt is úgy fogod kikészíteni (érzelmileg), mint engem. És ez nem újdonság... azzal kezdted az elején, hogy volt már erre próbálkozás, hogy a szerelem elég. Hát igazad lett, mert nem. Amíg magaddal nem vagy rendben, addig nem kevés fájdalmat okozol a másiknak. De ezt már biztos észrevetted.
A szerelem szép... de abból nem lehet megélni. És már borul is a kártyavárunk, pláne ha közben a fejemhez vágod párszor, hogy neked nincs szükséged senkire! Ez a legborzalmasabb, amit valaha mondhatsz, annak aki szeret téged. Belegondoltál ebbe? Ezen a ponton, ha nem is az elsőnél, de talán másodjára hallgatva kellett volna azt mondanom, hogy akkor menj Isten hírével... Vaya con Dios.
És végül csodálkozol, ha meg szokott történni, hogy valaki egyszerűen kidob. Nem gondolod, hogy a "Költözz el!" parancsok mögött lehetett valami mélyen és régen felhalmozódott tömény fájdalom?

Nem akarok...

nem akarok többet bőgni... nem akarok többet gyomorgörcsre ébredni az éjszaka közepén... nem akarok többet köhögni a hányingerig... nem akarok többet fogyni... nem akarok többet gondolni rád... nem érdemled meg mindezt.

Szép estét!

Cs. érkezőben az egyik szomszéddal, kedélyesen tekereg a hangjuk a lépcsőházban. Egyik sem tudja, hogy a másik tudja. Kedvenc szomszédom szép estét kíván. Hát... marha szép... de utólag már nevetgélek rajta.

Déjà vu-m van: A bicikli itt marad... mondja. Ez nem hangosan gondolkodás volt, hanem közlés. Hogy mi? Értetlenkedek. Arról volt szó, hogy szétszedve befér... ja persze, nem fér be, mert egy ismerős ismerősét kell költöztetni... persze az fontosabb lett. Morgolódok. Sértődik. Bringa marad. De legalább nem hónapokra... Persze nem is holnapig... szombat nem jó, nem bunkózok, legyen vasárnap. Megköszöni. Azt még kibírom. Gyomrom összeugorva. Kicihelődik a folyosóra. Letöri a lámpát még utoljára. Mindegy már csak legyen vége. Nagy nehezen elindul lefelé. Elköszönünk.
Téblábolok. Nem megyek be bőgni. Nézegetem a törött lámpát... végülis megáll. a helyén.

Megérkezik J, a másik szomszéd. Na hogy vagy? Cs. elköltözött.- mondom. Tudom, - válaszolja - találkoztunk a bejáratnál.

Beszélgetünk. Hatalmas félős kutyu tölt fel egy kis endorfinnal. Nekem dől. Vakargatom a hátát.

Málnapálinkát? - hangzik a kérdés. Hű mondom, összeugrott gyomorra, sőt éhgyomorra? De legyen, mi bajom lehet. Max ennem kell rá, az pedig pont rámfér. J is örül, nahát akkor hajrá, egyél!

Koccintunk a túlélésre!

Költözz el!

Nem hittem, hogy valaha így fogom mondani... vagy te tényleg mindenkivel bevonzod ezt a reakciót?
Egy hónapja kerülgetem a cuccaidat, tudva, hogy valószínűleg teljesen értelmetlen a reményem arra, hogy folytassuk és kijavítsuk a hibákat.
Megerősítettem magamban, hogy szerintem miért nem működik és természetességgel elfogadtam a döntésed, amit szinte biztosra vettem.
Péntek. Kérlek, hogy szerezz egy autót és vidd el a cuccaidat. Azt mondod, szerdán úgyis lesz nálad egy kocsi, nem késő? Nem, persze én nem vagyok olyan, aki kidob, tisztelve az elmúlt kapcsolatot ennyi kulturált türelem jár a volt kedvesnek.
Szerda, szakad az eső, nem haladunk a forgalomban, más dolgod lenne, de úgyis nálad lesz még csütörtökön is az autó... najó persze, legyen csütörtök.
Közeledve az időponthoz a gondolataim kezdenek erre terelődni... mindegy, nem kell sokat kibírni. Üzenet: tíznél előbb nem érünk oda. Mi az, hogy érünk? Te most komolyan vele akartál idejönni elköltözni tőlem? Nem akartad őt felhozni, de ezt csak a végén mondod - végülis ez egy lényegtelen részlet, de esetleg nem húztam volna fel magam, ha tudom. Tényleg nem hiszem el, hogy nem tudunk anélkül beszélni, hogy valamelyikünk - általában te, jelen esetben én - ne robbanna fel az idegtől. Ennyire nem értjük egymás kommunikációját? Lehet, hogy végig ez volt a probléma? Mostmár mindegy.
Vagy tegyük át máskorra? kérdezed - de most komolyan? Értékelem, hogy nem akarsz késő este zavarni, de mégis meddig kellene ezt halogatni? Minden nap készüljek fel erre aztán mégse? Basszus, mostmár én is azt mondom, vidd el innen a cuccaidat ma! Ki a fenét érdekel hogy az ismerős ismerősének mit ígértél egy órája? Nekem mit ígértél a múlt héten? Tököm tele van, hogy a barátok segítése érdemli az első helyet, utána te és talán utána én... A bennem korábban soha nem létezett féltékenységet hoztad ki és a bizonytalanságot magamban. Hogy ők fontosabbak. Én is tudom, hogy ez gyerekes, el is akartam fojtani. De valószínűleg nem volt meg a számunkra működőképes arány ebben sem.
Vacsorázni akartam, de a gyomrom összeugrott. Nézem a kajáldát... majd a bolt polcait, sírás kerülget a méregtől és egy falat se menne le a torkomon. Ezt be akarom fejezni!
Elpakolsz az életemből és helyre áll a béke. Onnantól kezdve kinek hogyan forgácsolod szét magad, nem érdekel. Tényleg nem érdekel.
Lenyugszunk és elviekben lehetünk barátok... néha talán majd én is beférek a segítsünk mindenkinek rovatba.

Vonalak...

Mint két eltolt sinus görbe... az egyik vonala szép lassan ível lefelé... és még le sem csengett... mikor a másik felbukkan... nem is értem.
Amikor még minden pillanatban úgy érzem, hogy elsírom magam. Fáj a puszta létezés is. Minek ez a tánc, ha nem boldogít? A feszültség és a belül szakadó eső átszűrődik a szememen... mintha a bőrömön lenne tapintható a szomorúság. Amikor még úgy érzem, nincs jogom más valakit észrevenni. Állok a körben és üveges, belül kisírt szemmel nézem az embereket. Mind új. Kivéve egy tekintetet, aki mintha mindig is így nézett volna engem. Jár a szemem körbe és mikor épp odaér, látom hogy néz. És ismét. Inkább nem nézek oda. De enyhén, lassan örül a lelkem. Mintha nem is virítana messziről, hogy nem vagyok rendben.
Két hét múlva. Kisimulva, a szinte téli hideg ellenére bennem még a napsütés. Örülök a táncnak. Belülről mosolygok. Nincs már tiltott gyümölcs érzet sem. Pillantásai felbátorodtak. Már annyira direkt, hogy szinte zavarba jövök. De aztán az én szemem is visszatér. Beszélgetünk többen... olyan szuggesztíven néz, mintha nem is lenne körülöttünk más. Mondanám, hogy nem is értem... de nem lenne igaz.
Persze le kell csengenie az előző ívnek... hiba lenne azt hinni, hogy nincs már ott a gondolataim geometria füzetében.

Hiányzik...

a nyár... a cirmos ébresztés... odaülsz az ágy szélére... fölém hajolsz... ölelő hangodra lassan nyitom szemem... mellkasod finom bőrét simítom... szemed tengerkékje mosolyog rám... az arcodon gödröcskékkel ...
sosem imádtam így a reggeleket...
tudom, hogy vége, mint egy álomnak.

Üresség van bennem...

Hiányzik egy darabka... a bőröd tapintása a mellkasodon – és ez nem a szexről szól. Az ölelés. A cirmos. Meg a hangod. De ezt a sort inkább nem folytatom.

Sei mesi… - Solo? È poco. - Sì, è poco ma io ero innamorata.

Fino all’ultimo momento - non dico ma penso così.

Fél év... csak? Csak. Szinte kinevetnek. Nem is értik.

Komolytalanul rövid idő egy túl komolyan vett kapcsolathoz. Gondolják mások. És te is.

Az egyiket csak azért nem említettem név szerint, mert csak fél évet voltunk együtt.

Ez a kategória. Ebben leszek. Ideges leszel tőle. Én ne véleményezzem a kategóriáidat, majd te eldöntöd, hová teszel engem. Igazad van. Belőlem a csalódottság és a vesztett meccs beszél. Bunkó módon erőlködnék, hogy utólag valamennyire fontosnak tartsd ezt a kapcsolatot is. Pedig valószínű csak annyi marad meg belőle, hogy nem passzoltunk össze. Mindegynek kellene lenni, mert úgysem fogom hallani, mit fogsz a következőnek rólam mondani. Jobb is, ha nem hallom, mert azért hallottam én is érdekes dolgokat a korábbi nőkről. Ha szerencsém van, lesz pozitívum is.

De miért volt ez fontos nekem? Nem kellene, hogy az legyen. Egyáltalán nem kellene, hogy érdekeljen.

... Balaton

...szép esti beszélgetés... elmondom a szerelemtől mentes verziót neked, részemről miért nem működött ez a kapcsolat és neked miből kellene tanulnod. Nem igazán viseled az építő jellegű kritikát, nem akarod érteni. Észre sem vetted, hogy minden másnap a volt szerelmekkel példálóztál. Azonnal visszahárítod, hogy inkább én érezzem magam gyerekesnek, ha én nem tudom elviselni, hogy az embernek van múltja és példának hozza fel stb. Végletekbe esel, mondom neked, de nem is hallod. Nem arról van szó hogy soha nem beszélünk róluk, hanem hogy meg kell találni az egészséges mennyiséget, ami nálam nem a két naponta emlegetjük. Ezt a legelején meg is mondtam, hogy nekem sok belőlük, így már nem naponta hallottam róluk, hanem két naponta. Nehezen akarod megérteni, hogy ez szerintem nincs rendben. De végülis nekem mindegy, hogy te akarsz-e tanulni ebből.
És hogy ezt fokozd, hogy "én is tanuljak címszóval" elmondod, mennyire idegesítő volt, hogy erőszakosan elvittelek nyaralni. Először a repjegy - emlegeted fel - ott zsizsegtem minden nap, aztán letettem róla, de a végén még én sértődtem meg, amiért nem mentünk. Én úgy emlékszem erre a szituációra, hogy találtam egy olcsó repjegyet, valóban elkapott utazási láz, tényleg zsizsegtem, de kalkuláltam egy négy napos utat, két főre és bele kellett törődnöm, hogy túl drága. Kicsit morcos voltam, de te nagyon helyesen rávilágítottál és megnyugtattál, hogy ha ennyi pénzt szándékozok "kidobni", abból inkább motort vegyek vagy ilyesmi. Igazad volt. El is fogadtam. Neked ez belül mégis idegesítő volt. Aztán ahol az én agyam is elpattant, a kurva Balaton - ahova el kellett utazni. Kiszaladt a szádon, lehetséges. De akkor is így gondoltad. És azt is, hogy nem adtam választási lehetőséget neked, erőszakos voltam... te megmondtad, hogy nincs pénzed a Balatonra menni. Ha viszont én nélküled megyek, akkor tudtad, hogy ott fogok depizni, ezért engedtél az erőszaknak, hogy oké, menjünk.
Nekem milyen választási lehetőségem volt? Egy agyondolgozott év után végre augusztus, közlöd, hogy nincs pénzed elmenni 120 km-re tópartra egy ingyenszállásra... én pedig tudom, ha egyedül lemegyek, rosszul érzed magad tőle. Gondolod, ha ezt tudom, akkor elutazok egyedül? Tény, hogy meg is őrültem volna a pesti hétköznapokban ülni két hétig nyaralás címszóval. Mit tettem, azt mondtam, menjünk le, majd én fizetem, max. nem megyünk minden nap vitorlázni vagy valamicskét engedünk az igényeinkből. Hát nem engedtünk belőle, vitorlázni minden nap kellett, ha állt a szél akkor is. Lényeg, hogy ne engedjünk. De nem érdekelt, örültem, hogy ott vagyunk. Össze sem számoltam mennyit költök, egy eset tűnt fel a két hét alatt, amikor két levesért meg két kávéért 4000 felett fizetek... nade le is szartam, úgysem beszélhetek erről neked, mert azt úgy éled meg, hogy a fejedhez vágom.
Erre mit kapok hónapokkal később? Hogy te ott elköltöttél 60 ezer Forintot! Hát basszus! Kifizessem? Pont úgy viselkedtél, mint amit a legjobban elítéltél a viselkedésemben. Amiről te is elismerted, hogy meg tudtam változni. Szegény mártír, a kurva Balatonon, ahová erőszakkal elvitték vitorlázni elköltött ennyi rengeteg pénzt! Komolyan mondom, hogy át kellene utalnom neked. Kiakadnál rajta, az biztos, de legalább át tudnád érezni, hogy engem mennyire megvetettél, ha az aránytalanul magamra vállalt költségeknek néha hangot adtam. Megvásárolnám a becsületemet? Túlzás a szó, mert nem loptam, inkább egy igazságtalan véleményt próbálnék megváltoztatni átutalás formájában. Persze ez nem célravezető logikázás, mert egy vélemény nem fog pénz hatására megváltozni. De azért eljátszom a gondolattal.
A kurva Balaton jár a fejemben. Mekkora hülye is voltam. Akkor kellett volna ezt az egészet befejezni nem most. Ha tudom, hogy neked ennyire az agyadra megy, hogy el szeretnék utazni veled nyaralni. Nincs messze, ingyen szállás a többit meg megoldjuk. Kicsit még így drága, de nem vészes, mintha a szállásért is fizetni kellene... nem is emlegettem. Szerinted erőszakos voltam. Ne légy erőszakos - mondod - ezt tanuld meg ebből. Nagyon fájnak ezek a szavak de fel is dühítenek. Ha akkor ezt megmondod, én hagytalak volna ott. És most utólag még én érzem szemétnek magam. Ne legyek sértődős. Rendben. Ebben igazad van és majd törekszem.
Valójában bármit tettem, az nem volt helyes a te nézőpontodból. Na ezért kell ennek véget vetni. Hogy ne érezzem egy utolsó szemétnek magam. Ettől estem szét.
***
Méregből írtam reggel. Haragból.
Mostmár nyugodtabb vagyok.
Erőszakos, agyadra menő voltam... igen... és sajnálom.
Egy ideig veled szerettem volna, de majd jön valaki más, akivel ezt ki tudom javítani.

Azt mondod nem adtam neked választási lehetőséget. Nos te sem nekem. Vagyis volt ez a három rosszabbnál rosszabb:
- Elutazok nyaralni egyedül, tudva hogy ez neked rossz érzés és nekem is, mert hiányzol. Természetesen nem tudtam volna megtenni, mert az ember alapvetően azért megy szabadságra, hogy ha van kedvese akkor vele legyen, nem azért hogy két hétig ne lássa.
- Itthon maradok két hétre, egy már nem utált, de nyaralásra elképzelhetetlen városban, mert te nem engedheted meg magadnak az utazást. Ne haragudj meg, de ezt sem tudtam volna elképzelni.
- Vagy a szerinted legrosszabb verzió, ami történt, hogy erőltetem, amitől a legszebbnek induló nyaralás is kurva Balaton lesz számodra.
Utólag nagyon fasza látni és megérteni, hogy ezek a lehetőségek álltak előttem.

Minden Egész eltörött...

Ebéd és vacsora: másfél tükörtojás meg egy fél kifli és ezt is csak azért mert enni kellene... gyanús a 27-es farmer nem lehet ennyire kinyúlva... mint kiderül, 55 kg-ra fogytam... Gyerekes dolog egy hat hónapos kapcsolattól így kikészülni - valami ilyesmit mondtál. Ha tudnám, gombnyomással átprogramoznám magam. Nyomnék egy pause gombot az egész élet-filmre, félretenném és kimennék a konyhába vacsorázni.

Trovare la persona giusta non dipende del tempo - mondja Luigi. Ő biztat pedig ezerszer nehezebb helyzetben van. Il destino voleva così... ő megbékélt a sorssal, hogy ennek így kellett történnie.

Bele vagyok már fáradva, hogy össze kell raknom azt akivel összehoz az élet. - mondod te, amikor bevillan, hogy én Egyben voltam! Előtted egyben voltam és szétestem... szétestem ettől a kapcsolattól... attól az erőlködéstől, hogy működjön az, amit a sors valójában nem akar működni látni...

Minden egész eltörött... ritkán jut eszembe Ady, de most ide való...

Milyen csonka ma a Hold,

Az éj milyen sivatag, néma,

Milyen szomorú vagyok én ma,

Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,

Minden láng csak részekben lobban,

Minden szerelem darabokban,

Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,

Utána mintha jajszó szállna,

Félig mély csönd és félig lárma,

Fut velem egy rossz szekér.

Nem fog menni...

közlöd két telefonbeszélgetés, a félbeszakított csetelés és egy cigi közben, egy kuka mellett... a tetején elnyomod a csikket és beledobod a kapcsolatunkkal együtt...

Mondanám, hogy nem itt és nem így szerettem volna ezt megbeszélni, de te túl akarsz lenni rajta. Egy ciginél több időt nem akarsz ezzel eltölteni. Nem is érted, én miért akarok beszélni erről, miért érzem méltatlannak ez a módot, miért kellene kicsivel nagyobb tiszteletet adni akár egy lejárt lemeznek is.

Igen, ideges leszek, mert huszadjára akarod ugyanazt elmondani. - de hogy esetleg nem ugyanazt akarom elmondani, az fel sem merül benned. Én is felhúzom magam... oké, akkor nem fogom elmondani. Leírom magamnak és kész.

Belül egész nap szakad az eső, ismét.

Nem akarok hazamenni. Nem akarok magyarázatokat gyártani. Nincs mentenivaló. 

El akartam mondani, mire jutottam, de fáj, hogy nem igazán érdekel.

Eddig arról volt szó, hogy én mit érzek. Ez mostmár nem érdekel. Te túlvagy a nehezén. 

Túlélési céllal arra kell gondolnom, szerintem miért nem működött volna, mitől őrültem volna meg.

A mindennapi bizonytalanság jut eszembe rögtön.

Fájt a gyorsvonatként érkező szerelmed is, mert tudtam, hogy ugyanígy fog távozni. 

A másik elviselhetetlen: az úgy kezdődött, hogy szerelmes lettem... pokolbéli vigadalom, mikor a nagyjából tizedik nevet vagy éppen név nélküli történetedet hallgatom... de most komolyan, beállok tizenegyediknek? És tényleg elhiszem, hogy szeretsz? Vagy csak kellett egy következő? Ügyesen elvetetted a kételyt.

A gondjaiddal mélyen szántott arcod nem is hasonlít arra, akibe beleszerettem... beleöregedtél ebbe, amiben hibásnak érzem magam. 

A belefáradt éned jut nekem, a kissé hedonista de jódumás pedig másoknak. Furdal ez a gyerekes féltékenység is.

A hinni akart szerelmet szép lassan átértelmezem oly módon, hogy segíteni akartok neked, ami ugyanúgy idegesít téged.

El akartam mondani ezeket... feltételeztem, hogy érdekel és hátha te is tanulni akarnál a hibákból... de úgy tűnik, nem.

Szakad az eső... vagy inkább már megállt mint egy tó vize... belül úszok. Megint belehalok.

A sajnálat vagy együttérzés olaj a tűzre. 

Ettől függetlenül jó nem egyedül lenni és kapálózni a tengeremben.

Reggeli mellé könnyed szakítás

Nincs is szebb péntek reggel... mint egy mediterrán napsütéses utazásból hazatérés a hideg, esős taknyos városba... munkába menni... majd egy gyors reggeli szakítás után odaadni a kintről hozott ajándékot neki. Nézzem egész nap őt és ne bőgjek.

Kikészítem magam...

...az érzelmi viharokon túl... fizikailag is... terítéken szinte minden ami a stressz alapján jöhet... étvágytalanság, fogyás -3kg, köhögés, hányinger, gyomorgörcs, aranyér, izomgörcs, alhasi fájdalom, látás zavar, mellkasi szúrás, közti vérzés, ismét alhasi fájdalom, ismét izomgörcs... a 3 hét választékos időtöltése. És erről lehetőleg ne beszéljek senkinek... ne mondjam annak, akit szeretek, mert az érzelmi zsarolás lenne... ne mondjam Anyámnak, mert jobban aggódna mint valaha. Barátok eltűnőben. Persze ilyen részletességgel nyilván nem mondanám senkinek.
De most komolyan, kell ez nekem?

Mielőtt

Egy dolgot kérnék mielőtt elutazom.
Ha gondolkodsz ezen az egészen, kérlek nem akard belerakni a meglévő sablonjaidba a kapcsolatunkat vagy engem. A vége akár igen akár nem, ne úgy logikázz, hogy tudod, hogy az fog történni, mert XY-nal is úgy volt. Nem M., P., K., A. sőt nem Cs. vagyok. Nagyon fáj, hogy esetleg nem feltételezel rólam annyi egyéniséget, hogy nem a meglévő eseteid alapján fog zajlani minden. Én sem mondom neked soha semmire, hogy az lesz mint ami A.-val vagy P.-vel. Neked is kellemetlen lett volna két naponta az ő neveiket hallgatni, hogy velük mi történt vagy hol jártam stb. Kérlek, hogy egy kicsit ebbe is gondolj bele. Tiszteljük meg egymást annyival hogy egyéniséget feltételezünk a másikról és az alapján döntünk. OK?
Rendben. Ennyi.
Egyébként... mindig tartottam attól, hogy túl könnyen szeretsz bele valakibe... legalább négyet tudok név szerint, de volt még pár név, ami csak néha került elő, némelyik sztori csak szimplán úgy kezdődött, hogy beleszerettem egy nőbe... (marha nagy öröm volt ezeket hallgatni, de mindegy) ...és volt még néhány, akinek említésre sem érdemes a neve.
Féltem, hogy ez a hirtelen szerelemnek érzett valami ugyanolyan gyorsan párolog majd el, ahogy jött - főleg a gépies szeretlek-szeretlek válaszok után - de ezt a rossz érzést elhessegettem, és nem azért mert rózsaszín szemüveg lett volna rajtam, hanem mert nem stílusom azonnal feladni viszonylag apróság miatt.
Visszatérve rád, a történeteidben arról sosem szólt a fáma, hogy miattad lett volna vége azoknak a kapcsolatoknak. Persze naivitás lett volna azt feltételezni, hogy te ártatlan vagy és csak ők voltak a hülyék. De azért ez feltűnt.
A mi esetünkben túl sok időt nem adva azt mondtad, ez nem fog működni és jött a szorgalmas kifogás gyártás. Úgy érzem kitartás hiányzik belőled, hogy nem szabad ennyire gyorsan feladni.
Utólag vajon hova tennél a listádon? Volt egy E, akibe beleszerettem, de fél év után kiderült, hogy nem passzolunk össze. Te nyilván semmiben nem vagy hibás, csak egyszerűen így alakult... ha egyáltalán említésre érdemesnek tartanád. Talán említésre érdemes lenne, mert bizonyos dolgokat tisztelsz bennem, de úgy érzed túl sok közöd nincs hozzá.
Ki tudja mi lesz a folytatás.
Egy biztos, holnap nem jössz velem, semmilyen értelemben.

Szerepek...

Hogy tudod ennyire érzelem mentesen kezelni az egész helyzetet? Hogy lehet ennyire tárgyilagosan, ridegen? Egyszer nem kérdeznéd meg, hogy vagyok. Persze mivel nem akarod hallani a hosszabb-rövidebb választ. Nem illik bele a szituációba, amire most vágysz. Előre kiszámítottan. Úgy gondolhatod, nem szabad engedni a csábításnak, gyengédségnek, ez befolyásolás lenne és női taktika, ami valójában érzelmi zsarolás.
Annyira fáj, hogy most elő tudod adni azt, hogy nem érdekel semmi velem kapcsolatban. Vagyis egyetlen dolog igen és őszintén: hogy váltok-e munkát... hogy lehetőleg kisétáljak a mindennapjaidból.
Minden lepereg. Ha esetleg mégsem, akkor ideges vagy tőle.
Attól is ideges voltál, hogy egyszer megállapítottam tényszerűen, érzelemkitörés nélkül, inkább kimerülten, hogy miattad is szarul érzem magam. Mégis mit vártál? Nekem ez az ideális állapot? Hogy várom a nagy döntést, hogy méltóztatsz-e elfogadni? Hogy várakozok a második esélyre? Mint valami hűtlen csaló, aki megbánta amit tett?
Csak éppen nem csaltalak meg. A bűnöm, hogy túl komolyan vettem a kapcsolatunkat és a gyerekbetegségekkel küszködő kezdeti időszakban kicsinyes vitákba bonyolódtam.
Sokkal egyszerűbb azt mondanod, hogy nem fogunk tudni kijönni. És nem feltételezed, hogy nemesebb lelkű lennék, mint ami eddig lejött. Csak szükségem lenne egyfajta nyugalomra... ami a kezdeti érzelemdús kissé viharos időszakban nem volt jelen. Természetesen rajtam is múlt. Minden értelemben szenvedélyesen éltem meg. És mondtam gondolkodás nélkül mindent. Nem arról van szó, hogy unalmas állóvízre vágyom, de nem is viharos tengerre.
Az is lehet, hogy szeretsz, de most annyira jól tudod titkolni, hogy már alig hiszek benne.
Most, mint valami kísértésre tekintesz rám.
A francnak kellett hinnem ebben az egészben!
Belül sírok. A szemem mögött zuhog az eső.
Nem csak belül. Úszom a szép tengerkék szemedben.

Két hét...

Két hete vagyunk külön... végigmentem az összes fázison szinte, kivéve a gyűlöletet. Először a döbbenet... aztán a kétségbeesett sírás... aztán a mély depresszió... élni nem akarás... szemezek a szép késekkel, csak nem úgy mint te... nem tudnék nélküled lenni... aztán a küzdelem... közben nem tudok enni, rohamos fogyás napi -1 kiló... gyengeség... a fojtogató köhögés szorongatja a torkom... izomgörcs... gyomorgörcs éjjel kettőkor... félelem... kifogyhatatlan könnyek... újra és újra küzdelem... a megalázkodás... vita... harag... beszélgetés... elnézést kérek... vita... elnézést kérek... mindennapi őrült sírás... és írás... kimerültség... alvás... kellemes beszélgetés... és vita... hallgatás... segítesz... furdal a lelkiismeret a derekad miatt... ölelés... puszi szájra... de azért ne tulajdonítsak jelentőséget ennek... a lassú elfogadása a helyzetnek... látszólagos nyugalom... még egy kis küzdelem... beletörődés... a leszarom már mi lesz... tervek nélkül akarok sodródni az élettel... tényleg hagyni akarlak gondolkodni... félek, hogy kihűl minden... nem boldogít a táj, az utazás, a tánc... nem akarlak látni... de akarlak látni... mintha jobban lennék... szinte már magamra ismerek... kezdek megnyugodni tényleg... más is küzd és sokkal nehezebb helyzetben... csodás álomból ébredek... tényleg jobb már... közben egy angyal távozik, amitől megint potyog a könnyem... de szépen lassan megnyugszom... talán leszek oly kiegyensúlyozott, mint amilyennek nem is ismertél még... szájon csókolsz indulás előtt és belülről jövőnek érzem... de persze ne vegyek semmit jelzésnek... el ne higgyem... nem mondom neked, de érzem, hogy nagyon hiányzol!