Megírom. Röviden. Nem válaszolsz. Nem tudsz, mit kezdeni ezzel.
A fenébe is, mi ez a gyengeség?
Egyszer már meggyőztem magam, hogy ez nem megy.
Ezért most nem értem.
Tudom, hogy nem darabra megy, de még egy barátot kihúzhatok a sorból. Fáj a lelkemnek ez a tegnapi elvesztés is - ami valójában sok hónapja megtörtént, de csak tegnap öltött szavakat. Soha nem fogod elismerni a mondanivalómban rejlő igazságtartalmat. És még mennyi mindent nem vetettem a szemedre, mert nem akartam véget nem érő vagdalkozásba átmenni. Részedről minden oké, mondtad tegnap... nos részemről nem... de fogadni mernék, hogy az utolsó válaszomat nem olvastad el. Csak a végén a jó éjtet. És megint nem fogod érteni, ha nem kereslek többet. De persze a kölcsönösség fontos. Én voltam tévedésben és hittem komolyabbnak a barátságunkat, mint ami valójában számodra volt. Elsirattam. Most veszek egy levegőt. És megyek tovább - legalábbis remélem.
-1 barát és egyébként -1 ábránd a hétfői csodáló tekintet egy napon kihúzva gondolataim füzetéből.
Bőven számolva is csak 3 barát maradt, közülük is csak egy, aki igazán ismer.
Ma pedig néztél, fújtattál - a mi a helyzet? szempillantásom nem arra akart ösztönözni, hogy ezerrel nyomd az ideges szöveget... Aztán csak néztelek, reakció és kérdés nélkül a szememben, miközben elmerengtem, hogy van ami egy kicsit hiányzik belőled. Próbálom azzal magyarázni, hogy csak a céltalan magány okozta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése