Miért sírok?

Felfogtam, tényleg értem és tudom, hogy ez nem működött volna... de akkor miért kell időnként sírnom?
Nem érzem úgy, hogy elbasztad volna az életem. Nem érzem úgy, hogy mekkora veszítenivalóm volt vagy veszítettem volna. Nem érzem szétesve magam. De mégis... valami lehangol de nagyon.
Pedig jó a társaság. Egy-két vicces kellemes beszélgetés Zé-vel, úgy érzem vele magam, mintha mindig is ismertem volna. Itt a vizuális élmény is, mindig jó látni ha táncol. Egyik páros tánc előtt reménykedtem hátha felkér, de csak nem mozdult, erre odajött egy ogre. Nem vitt rá a gyomrom, hogy táncoljak vele. Erre a szép legény látva, hogy nem akarok táncolni a mellettem ülő lányt kérte fel. Basszus, mekkora félresikerült helyzet. Nade mindegy, biztos így kellett lennie.
Még egy-két epizódszereplő, csak hogy ne unatkozzak a fennmaradó időben. És egy nem várt barátság egy ismerős részéről, akivel megvallva az őszintét sosem foglalkoztam túlságosan.
Mit szólsz J-hez? - kérdezi. Szíven üt a kérdés, ezer dolog jut eszembe. Mit mondhatna az ember, amikor az egyik legjobbnak hitt batárja lepattintja. Nem borítom ki a bilit. Visszakérdezek mire érti a kérdést, mutatja a gyűrűs ujját, mintha ott lenne egy gyűrű. Hát, mondom neki, ez csak egy része. Én őt a nagyon közeli barátok között tartottam számon (nem mondok számot, de top 5-ben volt) és most le vagyok építve. Mi is le vagyunk építve - mondja ő. Hát ebben is biztos voltam. Ebben a társaságban mindenki azonnal dobja a többieket, ha összejön valakivel. Ez mondjuk nem tetszik. Miért nem fér el egymás mellett a barátság és a párkapcsolat, ha ugyanaz az érdeklődési kör?
Visszatérve J-re, nem tudom, hogy meddig tudnám azt megállni, hogy megbocsássak a "tékozló fiúnak" és lépjek tovább, mintha nem az történt volna, hogy évekig félretett.
Ha most megmondom, hogy óvatosabbnak kellene lennie, közölné, hogy sajnálom, ha így gondolod de ez van. A szakításomat követően még azt is hihetné, hogy féltékeny vagyok az ő boldogságára.
Végülis nem csak Cs miatt sírok... sőt.