Zsákutcám vagy...

kimerültségem ismét elég komoly szintű. Talán nem annyira mint hétfőn. Síráshatáron vagyok, de nem a fizikai fáradtságtól, sem az idegességtől, hanem a gondolati síkon történő túltöltődéstől.
Félre ne értsd, rengeteget kapok ettől az egésztől, hihetetlen sokat tanulok ebből. Lélektani vizsgálódás, önismeret és emberismeret főleg amikor igazolást nyer néhány meglátásom és megérzésem, még szinte örülök is. Nem elégtétel, viszont fejlődés.
"Mindenki hazudott mindenkinek" - mondod. "Kivéve én neked." - ezt elismered, persze evidens is, mert nem rólam beszéltél előtte, hanem a ti szerelmi háromszögetekről. Ettől függetlenül örülök és igaz, hogy én nem hazudtam neked, sőt te se nekem. Jó érzés, hogy talán mi ketten vagyunk a legtisztább és egyenesebb szereplők ebben a elcseszett szappanoperában.
A te érzelmi válságodat meghallgatom, de nem visel meg. Viszont előállított egy olyan furcsa szituációt, amit már nehezebb kezelni. Irtózunk az egyedülléttől, ezért sok időt töltünk együtt. Neked jó, hogy meghallgat egy olyas valaki, aki ismeri a szereplőket és a véleménye is talán segíthet. Nekem jó, mert fejlődök ettől. Alapvetően jól érzem magam veled és úgy tűnik ez kölcsönös. De ez nem jelenti azt, hogy szerelmes lennék beléd. Vagyis éreztem már úgy egy-egy nagyon gyenge kimerült pillanatban, hogy szeretlek. Azonnal győz az ész és a saját korábbi meggyőződésem, hogy ez nem működik. Te sem vagy szerelmes belém. De akkor mi ez az egészen kellemes érzés, ha veled vagyok? A tét nélküli együttlét, neked pedig a támasz? Az egyetlen, ami stresszelhetne az egészben, hogy telik az idő és az életem... és toporgok. Olyan zsákutca vagy nekem, amiből jelenleg nem szeretnék kijönni. Nem reménykedek és nem álmodozok. De ez most egészen más, mint amikor hivatalosan voltunk együtt, valami sokkal jobb... ami eltűnne, ha újra összejönnénk.

Pokoljárás visszafelé...

Hétfő:

● Magamtól, tőled vagy a másnaposságtól van hányingerem? Nem tudom eldönteni.

Álmosság, kimerültség

Szédülés

Éhség

● „Tévedés” - mondogatod még reggel is. Szorítod a kezem. Érzem, hogy ez az egyetlen kéz, amibe kapaszkodni tudsz.

● Ébredés az őrület után. Kiszáradás és fejfájás

● Felidézem… ha ezt az egészet filmben látom, nem hiszem el, ilyen baromság nem létezik.

Vasárnap:

● Felébredek folyton. Te nyugodtan alszol - nem vagy egyedül.

● Lefekszem, eldőlsz te is. De azonnal új erőre kapsz, odafordulsz hozzám. „Nem hiányzik neked valami?” - kérdezed - És már meg is csókolsz. Nyíltan megmondok mindent, ami épp a fejemben jár: „Ha most B. is itt lenne, kit választanál?” – „Téged!” - hangzik a válasz. „Jobb híján.” - állapítom meg. És megcsókollak. Szeretkezünk, mint régen. „Hiányoztál.” - mondom. „De a történtek után mégse mondhattam, hogy szexeljünk.” – És nem csak a ma estére értem.

● Totál kész vagy. Én is. Menjünk aludni.

● Csúnyán pofára estél, mert B. szerint ez csak tévedés volt... annyira tudtam, hogy valami nincs rendben ezzel a csajjal, mondtam neked, de te szerelmes voltál és talán nem hitted el, hogy nem csak a féltékenység beszélhet belőlem.

● „Akkor mi volt ez?” kérdezted tőle - „Tévedés” - Kapod az arcul ütést. Én is magamhoz térek. Basszus micsoda viselkedés ez B részéről! És neked mekkora csalódás. 

● Érezve a veszítenivalódat, le is teszed gyorsan a telefont, kijössz. Kikötöd a cipőmet, leveszed a lábamról. Látod, milyen állapotban vagyok. Elfektetsz az ágyon, bevered a fejem... röhögnöm kellene, de most nem megy. Valamit mondasz, hogy vége van vagy ilyesmi... nem vagyok magamnál ettől az őrülettől.

● Befejezem a sírást. Bejövök, nem vagy a szobában. Ülsz a budin és vele beszélsz. Nem tudom, mit keresek itt. Minden idegszálam tiltakozik az ittlét ellen. Vasárnap éjfél van, de veszem a cipőmet, fogom kabátomat. Észreveszed az ajtó mögött, kiszólsz a telefonból hogy „E. maradj.”
Muse: Hysteria

●  „E. kérlek ne menj oda ki.” – mondod, de én már ki is mentem szétfagyni az erkélyen. Mi a fenét keresek itt?  - kérdezgetem magamtól. Zokogva sírok a jéghidegben

● Telefonon beszélsz B-vel. Felhúzom magam. Nem azért jöttem ide, hogy vele beszélgess! Hanem hogy meghallgassalak. „Én vagyok itt veled, nem B.” Higgadtságomat elveszítem egy pillanat alatt.

● 1 sör a sorrend visszafelé tudom, hogy nem lesz jó vége

● 1 szivarka

● Érzem, hogy pesszimistára fogom inni magam, ki is mondom. Elveszed a poharam és kiiszod. Olyan vagyok, mint Onorevole Spagnolo a Viva l’Italia filmben. Ez idáig kevésbé bunkó.

● Őszinteségemmel tükröt akarok állítani és nem földbe döngölni téged. Leírtam előző nap és megmondtam ma is, amit gondolok. Talán tanulsz belőle. Ha pedig nem hallgatod meg a véleményem, egyedül maradsz. Nem élek vissza a helyzettel… de úgy érzem olyanok vagyunk mint az Életrevalók filmben, de csak az olasz címe jut eszembe, ami amúgy is jobban illik ide: Quasi amici. Nem pátyolgatlak, nem szánakozásra van szükséged. Itt vagyok, megölellek, de verbálisan nem sajnálkozni jöttem.

● 1 üveg bor, tudom hogy sok lesz.
● Nem vagyok teljesen önzetlen. Jól esik segíteni rajtad. És én is utálok egyedül lenni. A nyílt és viszonylag érzelem mentes beszéd pedig ellazít. Ezen kívül bizonyítani szeretném, hogy nem minden a 99,9%... mert hiába a sok közös vonás, ha emberileg nem ér föl hozzám... és ezzel milyen értéket veszítettél. Próbálom önbizalom növeléssé tenni a káoszt és a fájdalmat.

● Nem lehet 99,9%-ban hasonlítani és bátorítani valakit, majd azt mondani neki, hogy van valami, ami miatt ez nem működik. Hülyítés magas iskolája. Még egy régi jó barátja is alaposan lebassza B-t. Nem érzek elégtételt, nem fölényeskedek, de megérdemeltnek tartom. Ilyet nem lehet csinálni. Elmesélem a magamét: előtted 1 évig szerelmes volt belém egy srác. Egyszer sem találkoztunk randi céllal, mert nem tehetek ilyet. Tettem valóban, 15-16 évesen… ez B. szintje, de ezen kell felül emelkedni.

● Beszélgetünk egész este. Szinte nyersen kimondom, amit gondolok. Mit veszíthetnék. Neked egy éles kép lesz magadról. Zenét is hallgatunk, még éneklünk is.

● Aktívan gyakorlom a megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel helyzetet. Nem azt akarom visszaadni, amit te okoztál nekem. Ekkor még nem tudtam, hogy meg fogod kapni ugyanazt a pofont a sorstól. És én leszek a valóban egyetlen, aki itt van neked.

● Átmegyek hozzád és főzök egy tésztát az otthon készített a paprikás tejfölös pörkölthöz.

● Napközben itthon még minden oké. Írogatunk. Normális hangnemben. Kialakulóban egy létező legabszurdabb barátság.

● A bocsánatkérés után dől belőled a szó. Én meg nem akartam volna meghallgatni. Erre a válaszom: „kurva nagy szar amiben vagy... Egyedül meg a legrosszabb”

● Magam is meglepődök, de hallgatlak tovább és nem küldelek a fenébe. Pedig már nem vagy öngyilkos hangulatban.

● „Sikerült megelőznöd azt, hogy a tegnapiak fényében megírjam ma reggel, hogy hallani sem akarok rólad többet… Belémrúgsz este aztán reggel meg lelkizés hogy egyedül vagy...”

● De késő, elnézést kértél. Többször is.

● Úgy ébredek, mintha rémálmom lett volna. Meg akarom írni neked, hogy hallani sem akarok rólad többet.

Hajnal 4 óra, nem tudok aludni. „Miért kellett ezt tenni?” – kérdezem.

Szombat:

● Úgy érzem, elmegy az eszem. Őrülten, hangosan zokogok. Nem tudom elhinni. Káromkodok. Nem tudok épelméjűen gondokodni. Nem akarok hallani többet sem rólad, sem a barátaidról. Töröllek a többiekkel együtt.

● Veszek pár nagy levegőt és rengeteg módosítás után ki tudom sajtolni magamból ezt: „olyan fájdalmat okoztál, ami következtében legalábbis ma este biztosan nem tudok megfelelő módon írni tovább… azzal kezdtem ma, hogy majd másról beszélgethetünk egyszer, mert nem akarlak egyedül hagyni.”

● Gyereket akarsz B-től. Ez kiüt... vagy inkább szíven. Forgatod benne a kést. Felordítok. Fizikai fájdalmat érzek. Eltűnik a kontroll. „Bazdmeg!” – válaszolom rá. Innentől kezdve írok - kitörlöm, írok - kitörlöm.

● Olyan közel vagy ahhoz, hogy véget vess az életednek, hogy mégis meghallgatlak. Ki vagy bukva, kuszán írsz mindenről, amit nem akarok hallani.

● Hazajövök, de közben elhatározom és meg is kérlek, ne keress vasárnap, mert mégsem vagyok annyira erős, mint hittem.

● Kellemes szombat este, el classico-t nézek a kis kocsmában. Nyomogatom az új telefonom. Vidám 4:0 a Barçának.

Ki sír?

Sírásközeli állapotban nem lehet motiválni egy síró férfit.
Mi a franc van? Szerepet cseréltünk de tényleg? Próbálok erős lenni, de leszívtad az energiámat, mióta meghallgattalak.
Próbálok segíteni, mert jó fej akarok lenni, a síró, kimerült, valamilyen módon minimálisan még szeretett ex - aki nyomul a nem is régen még legjobb barátja volt nőjére, aki pár hete rúgta ki a régi batárod.
Melletted állnék, mint egyetlen kissé abszurd barát - ugyanakkor a kurva életbe elküldenélek legszívesebben. Ez a kettős küzdelem merít le a síráshatárig napok óta. Kell ez nekem?
De te csak B után futsz, mint egy rohadt kiskutya. Megdugni állítólag még nem sikerült... habár neked úgysem ez a lényeg. Az egyetlen dolog amiben nem egy faék egyszerűségű férfi vagy.
Eszembe jut... mennyire egoistává tudsz válni... az sem érdekel, ha kivételesen a nő szeretne több szexet. Akkor is az történik, amit te akarsz. Hetek óta rám se néztél, nyilván mióta azt fontolgattad, hogy valamilyen módon ki kellene dobnod... oké persze a derekad is fájt... nekem már eléggé hiányzott, most mi a fene legyen, elégítsem ki magam melletted fekve... valahogy szóbahozom, de tudom, hogy a gerincsérvednek nem tenne jót... elkezded, kelletlenül megcsókolsz... még mindig mentegetőzők, ha nem szeretnéd stb... erre nyersen megrángatod a vállam, nem szenvedélyesen, hanem durván. Megfeszülök. Bevillan az előző éjjel rémálma, amint két srác megtámad az utcán.
Hülye barom voltam, már réges régen véget kellett volna vetni ennek az egésznek, hogy idáig még véletlenül se jussunk el.
Abban a kurva nagy hülyeségben éltem, hogy egy rossz kapcsolat is jobb mint a semmi.

Vannak dolgok amik egy kicsit hiányoznak.

Megírom. Röviden. Nem válaszolsz. Nem tudsz, mit kezdeni ezzel.
A fenébe is, mi ez a gyengeség?
Egyszer már meggyőztem magam, hogy ez nem megy.
Ezért most nem értem.

Tudom, hogy nem darabra megy, de még egy barátot kihúzhatok a sorból. Fáj a lelkemnek ez a tegnapi elvesztés is - ami valójában sok hónapja megtörtént, de csak tegnap öltött szavakat. Soha nem fogod elismerni a mondanivalómban rejlő igazságtartalmat. És még mennyi mindent nem vetettem a szemedre, mert nem akartam véget nem érő vagdalkozásba átmenni. Részedről minden oké, mondtad tegnap... nos részemről nem... de fogadni mernék, hogy az utolsó válaszomat nem olvastad el. Csak a végén a jó éjtet. És megint nem fogod érteni, ha nem kereslek többet. De persze a kölcsönösség fontos. Én voltam tévedésben és hittem komolyabbnak a barátságunkat, mint ami valójában számodra volt. Elsirattam. Most veszek egy levegőt. És megyek tovább - legalábbis remélem.
-1 barát és egyébként -1 ábránd a hétfői csodáló tekintet egy napon kihúzva gondolataim füzetéből.
Bőven számolva is csak 3 barát maradt, közülük is csak egy, aki igazán ismer.

Ma pedig néztél, fújtattál - a mi a helyzet? szempillantásom nem arra akart ösztönözni, hogy ezerrel nyomd az ideges szöveget...  Aztán csak néztelek, reakció és kérdés nélkül a szememben, miközben elmerengtem, hogy van ami egy kicsit hiányzik belőled. Próbálom azzal magyarázni, hogy csak a céltalan magány okozta.

Fél - a másik fél...

Szeptember közepén szivarra gyújtottam...
Felét elszívtam, felét elraktam...
azon az éjjelen félbeszakadtunk...
...a fél szivarra ma gyújtottam...
két mécses mellette - az egyik elalszik, a másik bátran világít -
melyik vagy te s melyik én, ki tudja?
Fél szivar elfogyott. Ennek itt vége van.
...
Lámpást gyújtok, fázni kezdek s elillanok.

Miért sírok?

Felfogtam, tényleg értem és tudom, hogy ez nem működött volna... de akkor miért kell időnként sírnom?
Nem érzem úgy, hogy elbasztad volna az életem. Nem érzem úgy, hogy mekkora veszítenivalóm volt vagy veszítettem volna. Nem érzem szétesve magam. De mégis... valami lehangol de nagyon.
Pedig jó a társaság. Egy-két vicces kellemes beszélgetés Zé-vel, úgy érzem vele magam, mintha mindig is ismertem volna. Itt a vizuális élmény is, mindig jó látni ha táncol. Egyik páros tánc előtt reménykedtem hátha felkér, de csak nem mozdult, erre odajött egy ogre. Nem vitt rá a gyomrom, hogy táncoljak vele. Erre a szép legény látva, hogy nem akarok táncolni a mellettem ülő lányt kérte fel. Basszus, mekkora félresikerült helyzet. Nade mindegy, biztos így kellett lennie.
Még egy-két epizódszereplő, csak hogy ne unatkozzak a fennmaradó időben. És egy nem várt barátság egy ismerős részéről, akivel megvallva az őszintét sosem foglalkoztam túlságosan.
Mit szólsz J-hez? - kérdezi. Szíven üt a kérdés, ezer dolog jut eszembe. Mit mondhatna az ember, amikor az egyik legjobbnak hitt batárja lepattintja. Nem borítom ki a bilit. Visszakérdezek mire érti a kérdést, mutatja a gyűrűs ujját, mintha ott lenne egy gyűrű. Hát, mondom neki, ez csak egy része. Én őt a nagyon közeli barátok között tartottam számon (nem mondok számot, de top 5-ben volt) és most le vagyok építve. Mi is le vagyunk építve - mondja ő. Hát ebben is biztos voltam. Ebben a társaságban mindenki azonnal dobja a többieket, ha összejön valakivel. Ez mondjuk nem tetszik. Miért nem fér el egymás mellett a barátság és a párkapcsolat, ha ugyanaz az érdeklődési kör?
Visszatérve J-re, nem tudom, hogy meddig tudnám azt megállni, hogy megbocsássak a "tékozló fiúnak" és lépjek tovább, mintha nem az történt volna, hogy évekig félretett.
Ha most megmondom, hogy óvatosabbnak kellene lennie, közölné, hogy sajnálom, ha így gondolod de ez van. A szakításomat követően még azt is hihetné, hogy féltékeny vagyok az ő boldogságára.
Végülis nem csak Cs miatt sírok... sőt.

Egyedül vagy vagy magányos vagy...

Fura helyzet áll elő. Itt van a hétfői csodáló tekintet is és a múlt szombaton néznivaló táncos legény - a helyzet gyorsan megoldódik, mert az utóbbi köszön és továbbmegy.
Plusz itt van a hétfői társaságnak egy jó nagy része és a régi táncházas ismerősök.
Közben Zé figyel, nem mindig velem táncol, de sokszor keresi a tekintetem... van mikor mást táncoltat is engem néz. Én is táncolok mással, nem kicsit lepi meg, mikor meglát a moldvai táncok oktatójával lejteni. Na látod ez van ha nem kérsz fel táncolni - nevetgélek magamban.

Aztán inkább R-rel beszélgetek, akire nem is gondoltam volna, hogy ennyire megért. Vele szinte nem is foglalkoztam korábban, de most látja, érzi, hogy valami nem okés. Kérdezi hova voltam eltűnve. Pár dolgot felvázolok. Jó érzés, hogy mellettem áll, amikor nem is számítanék rá... belül pedig tudom, hogy a barátaim nagy része elveszett és magamban kellene erősnek lennem, ami nem mindig megy... érzem, hogy előtte lehetek gyenge és már kerülget is a sírás... persze ráfogom hogy a fáradtság is okozza.
Arra kell majd rájönnöd, hogy egyedül vagy vagy magányos vagy.
Hmm... most mind a kettő.
Meg kell tanulnod, ha egyedül is vagy, ne légy magányos.
Hát igen. Ez igaz.

Azért a múlt szombati szárnyalás nem minden... sőt kevés egyelőre...
Hazaérek kisírom magam... majd múlik ez is.

Mostmár köszönöm

Ez nem cinizmus, így gondolom.
Tudom, hogy nehezen láttam be. Vak szerelemből tettem.
Már szégyellem, hogy egyáltalán küzdöttem a veled való kapcsolatért.
Totális őrültség volt megalázkodni, már a könnyeket is sajnálom.
Azt is, hogy ilyen gyenge voltam előtted.
Nézem a villamos ablakán áttetszőn tükröződő arcom... lassacskán meglátszik az az x év.
Látom, hogy téged is megviselt, arcodat mintha késsel szántották volna fel, gödröcskéid nem is emlékeztetnek mosolyodra, inkább hosszú vágásnak tűnnek. Öregedtél ebben jó pár évet. Szétforgácsoltuk egymást. De talán részben magadnak is köszönheted.
Én köszönöm, hogy idejében összedöntötted a kártyavárat, amit együtt építettünk.
Igaz egy újabb évemet dobhatom ki... persze előtte tanulok belőle.
De ez a lehető legjobb dolog, ami történhetett velünk.

Egoista...

Ismét bunkó voltál, most sem vetted észre... ha mondanám, megint én lennék a sértődős.
Odajössz nagy hanggal: na milyen volt a túra? - Jó.
Merre mentetek? - Pilisszentlászló - Visegrád.
Nem akarok beszélgetni, pláne nem ilyen teátrálisan, de te kérdés nélkül folytatod:
Ó hát én meg Békásmegyer, Pilis tökömtudja hova ide oda 17 km. - Gyalog? - Igen, fáj is a seggem.
Nyilván nem a segg bosszantott fel.
Ki a fene kérte, hogy beszámolj? Pláne így, hogy a fél iroda hallja, hogy már nem együtt töltjük a hétvégét. Nem vetted még észre, hogy nem akarom tudni, mit csinálsz? Azon edzem magam, hogy ne érdekeljen. Ezért nem követem a híreidet. Jó úton járunk afelé, hogy le foglak tiltani, hogy ne láss semmit rólam.
Nem voltam kíváncsi erre. Mi lesz a következő, elmégy néptáncolni B-vel? Vagy megtanulsz spanyolul? Basszus. Minden héten kell valami, amivel feltúrod az idegrendszerem?
Nem bírom megállni, hogy ne tegyek megjegyzést üzenetben: Nekem azt mondtad, hogy nem köt le a túrázás.
Nem veszed a lapot. Nem is kell.
Nem az a bajom hogy túráztál, csak ne mondtad volna, hogy nem igazán hasonlít az érdeklődési körünk.
Persze zakatol az agyam: amikor én szerettem volna menni túrázni, Börzsönybe Mátrába, jött a kifogás: annyira sokat túráztam már életemben, hogy nekem az erdő csak a sziklamászást jelenti. 
Az hogy én szerettem volna, az kevésbé számít. Nem hatott meg, pedig mondtam is, hogy nem szenvedek hiányt, nem vágyok menő éttermekbe, nincs igényem drága színházra... ha egy valami hiányzik: az a túrázás. Ha neked improvizatív módon eszedbe jut, az rendben való - ha én szerettem volna, az fejtörés és inkább kifogásokat gyártunk.
Fájt a valóság, de ez is igaznak bizonyul, hogy nem kicsit vagy egoista.

Az én triatlonom...

2 km úszás... 3 óra tánc... 12 km túra - Ez a te triatlonod - mondja Zé.
Tényleg, milyen igaza is van :) Nem is lennék hajlandó futni... persze a bringa még szóba jöhet. De amúgy teljesen rendben van.
Izomláz esetére ma este még 3 óra tánc.
Állunk egymás mellett, közel... kiinduló állapot, hátán a kezem, ő fogja a kendőt, hozzáér a kezemhez... a magyarázást hallgatva is "véletlenül" így maradunk, mikor nem feltétlenül kellene. Jól esik a háta tapintása, nem idegen, sőt... ez kölcsönösnek tűnik. Később összenézünk... egy kicsit másként, nem annyira vigyorral, kicsit elkomolyodva, mintha valami több lenne... de ez a pillanat is elillan... vagyis én kapom el a tekintetem, mert nem egymást kellene néznünk, hanem a táncfigura lemaradásunkat pótolni.
Nos így, szavak nélkül fejeztem ki a szimpátiámat irányába.
De nem kezdeményezek beszélgetést, nem ajánlok több programot sem. A szünetben persze odaszólt, hogy na gyere gyakoroljunk. Kihagyás után ránk fér, gondoltam én is. Mást viszont nem kezdeményezett. Kicsit mintha határozatlan lenne.
Ennyi, egyelőre, nem is akarok többet jelezni felé. Mostmár ha akar, tényleg ő következik.

Őszinteség szombatból vasárnapba...

Kétezer méter úszástól külső-belső harmóniával kisimulva érkezek a koncert/táncházba. Annyira felszabadultam, hogy azt el sem lehet mondani... éreztem, hogy mostmár belülről mosolygok. Utána szárnyaltam, szinte még a rét illatát és fényeit is éreztem a sötét utcán.

Barna Staropramen a desszertem koncert közben. Aztán TÁNC.

Megtisztelve érzem magam, hogy a moldvai párosokat végiglejthetem azzal a legénnyel, aki ízes szavakkal tanít minket... közben feltűnik az egyik cimborája, aki annyira egyben van, tánctudásban és fizikailag, hogy nem is lehet nem észrevenni. Florinra emlékeztet, csak ő nem kreol bőrű. Úgy cifrázza, hogy időnként szemmel nem tudom követni. Hazamenetel előtt az utolsó pillanatban szembejön velem, jó éjszakát kíván, megköszönöm, de nem bírom megállni: Egy élmény volt nézni, ahogy táncolsz, ha szabad ezt mondanom. Nem kellene meglepődnie, de látom a szemében, hogy a szokatlanok számára ezek a szavak, de örül, mosolyog a pillantása... zavarodottságában talán meg sem köszönte, csak a szeme. Jövő pénteken ugyanitt? - kérdezi. Oké - mosolygok. Nyitott vagyok mindenkire, megdicsérem azt, akihez ép kedvem van. Egyelőre név nélküli vizuális élményem arra késztet, hogy ne görcsöljek rá egy valakire. Az is lehet, hogy a hétfői csodáló tekintet, nem több annál. De legalábbis kezdeményezni nem akar vagy nem mer. Így a jövő pénteki program az tuti és nem az ami a naptáramban van.

A tánc előtt megdicsért zenekar tagjai maguk szórakozására még muzsikálnak az asztaloknál ülve a pult mellett. Kiélvezem a pillanatot, hogy saját örömükre mit játszanak. Ez már az a pillanat, amikor nem szabad közbeszólnom. Nem is teszem. 

Mosolygok, nagyon, belülről, kinyíltam... így repkedek haza és nyomok egy sprintet a busz után. Aztán elaludni nehézkesen tudok.

3 percnek tűnő 3 óra alvást követően vasárnap a mese erdő várt. Szavakkal le nem írható, ecsettel le nem festhető szín kavalkád és formavilág. Ezekkel a színekkel lakott jól a lelkem. Simogatta azt órákon keresztül. Ezzel nem lehetett betelni. Bármennyi fotót is készíthettem róla... azt hittem, így minden szegletét hazahoztam. Ilyenkor úgy érzem, le is tehetném az ecsetet, mert ilyen színeket sosem fogok tudni varázsolni, mint maga a természet.

Ha ez nem lenne elég, hétfő este is jöhet 3 órányi tánc. Egészen más, kendős, forgatós, rafinált.