Politikai hovatartozáa: ateista

...több mint egy éve nem nézek tv-t, de legalább nem bosszantanak a reklámok, nem hallgatom az aktuális kormány által irányított királyi tv agymosott híradóját. Ami tényleges hírértékkel bír, úgyis eljut hozzám.
Tv hiányában a politikai kampány sem annyira tolakszik be az életembe - persze azt észreveszem, hogy a fidesz teljesen elborította a várost a plakátjaival. Úgy megnéznék egy kimutatást, vajon hány 100 milliót költöttek kampányra... miközben az átszámozott 14-es buszon hazafelé jövet elharapom a nyelvem annyira kátyús a Fehérvári út... de erre sajnos nincs pénz. Hiába a sok fuvaros által becsengetett aránytalanul magas útdíj, ez a szép summa is elpárolog a rendszer útvesztőiben.
Nem jobb a másik párt sem, ugyanígy vinne mindent, ami csak mozdítható. Csak az bosszant, hogy rengeteg ember nem éri fel ésszel, hogy egyik sem jobb a másiknál.
A rendszerbe, amit itt próbálnak demokráciának nevezni, abba vetett minimális hitem hiánya megakadályozza, hogy ma elmenjek szavazni. Tudom, ezen oknál fogva, ha nem választok, nem is szidhatnám őket... de a helyzet az, hogy mindet tolvajnak tartom, csak van amelyik ügyesebb és nem bukik le. Eszembe jutott az is, hogy szavazhatnék valami kis pártra, hogy legalább bejussanak. Őszintén megmondom, azt se tudom pontosan, miféle pártok vannak a két nagyon kívül. Lássuk csak: azt tudom, hogy van lmp - valami zöldnek mondják magukat, így felkelti az érdeklődésem. Megnéztem a honlapjukat, egyetlen ismerős név sem szerepel náluk, megnéztem a 2014-es választási programjukat is! Na ez volt a legviccesebb: egy üres oldalt adott ki az internet! Végülis nem ígérgetnek. De egyáltalán, ki az a bolond, aki elhiszi az ígérgetéseket? A politikai érdeklődésem mára ennyi volt. Inkább ültetek virágot.
***
Ma pedig, egy nappal utána, ki is szedtem a postaládából a választásra meghívó levelet - köszönöm szépen!

Kedvetlenül...

...csend van, magányomban ülök a kanapén az ablakban... olykor kinézek... nincs hangulatom semmihez... írni kezdek. Végigveszem a tavaly ilyentájt történt dolgokat. Egy 22 éves lány szinte kopaszra vágott haját, kemoterápia elkezdve, súlyos az állapota... és most: jól van! Él! Ami az ő esetében esetében szinte csoda!
Eszembe jut nagybátyám, élete milyen hirtelen ért véget pár napja.
Tovább bambulok magam elé, kedvetlenül.
Per pillanat semerre nem vezet az életem. Próbálok nem foglalkozni vele.
Folytatom az írást, kell egy fotó, ezért belépek az élet virtuális színterére - abban pillanatban elkezd írkálni M. Torinóból. Tudom, hogy folyton feszült, depis, semmi vidámat nem tud mondani. Persze illendőségből megkérdezem, hogy van. Ideges - na micsoda meglepetés! Mondok neki pár pozitív gondolatot, de nem akar ráhangolódni. Én meg bosszankodok: a francnak se hiányzik még egy depressziós, pláne, hogy nem is vagyunk olyan viszonyban, hogy nekem feltétlenül segítenem kellene.
Erőt veszek magamon és megkérdezem mi a baja. Az elgondolás jó: legalább kiírja magából. Így is tesz, áradnak belőle a mondatok, 50-100 sorig meg sem áll. Választ sem vár. Nem baj, legalább levezeti... csakhát energia vámpír egy kissé, de mindegy. A problémája egy idiótaságnak tűnik, rá tudnék licitálni az én gondjaimmal, de nem ez a cél és még azt hinné, hogy bagatellizálom a helyzetét, az pedig nem tesz jót. Nem is tudom, hogy jutott eszébe a feltételezés, hogy egy kínainak számít a minőség. Nem részletezem, egyetlen hozzáfűznivalóm, hogy ne legyenek intellektuális elvárásai ettől a népcsoporttól. Így csak kellemesen csalódhat, ha mégsem jön be a sztereotípia.
Szinte már naivan azt hittem, jót tett neki, hogy kibeszélhette magából a negatívat és talán szóhoz jutok - helyette gyorsan elköszön! És még futtában rákérdez a rajzokra, amit rendelt tőlem. Mi van? Ez hülye! Ja, mondom neki, akkor nincs is szüksége válaszaimra (elbeszélget ő magában) és egyébként nem csak a rajzokat hanyagolom. - El se olvassa ezeket, csak órákkal később odaveti, hogy ugyan már, mit vagy megsértődve? Milyen egyszerű lecseszni a másikat anélkül, hogy megkérdeztük volna, mi van vele valójában. Érzékelte, hogy kaotikus a helyzet nálam, de meg sem kérdezi, miért. Nyilván nem érdekli. Nem vagyok megsértődve - válaszolom neki, csak megállapítom magamban, mekkora egy barom!

Pisa

...ez a város a szívemben fontosabb lett, mint a többi toszkán városka. Ez az a hely, ahol tudnék élni, mert minden szempontból ideális, egyetlen egyet leszámítva: nem lenne munkám. Így egy nagyobb összegű lottónyeremény esetére fenntartott képzeletbeli művész életem színtere lenne.
Pisa eléggé olaszos, nagyon biciklis, fekvése ideális, a helyiek viselkedése szimpatikus. Részletesen? Tavaly ezen a szombaton rápillantok a térképre, gyors memorizálás és nekivágok. Azonnal magával ragad napsütés és a Corso Italia hangulata, rengeteg biciklis és hatlábú (kutyát sétáltató ember) - már ebből kiderül, hogy a helyiek is járnak erre. Olyan mintha a turisták nem vonattal érkeznének, vagy egy ugrással a Dómnál teremnének, azt gondolván, nincs más látnivaló a Pisában, amit persze nem bánok, mert mindig az igazi arcára vágyom egy városnak. Egyedül vágok neki az utcáknak, spanyol barátnőm leteszi a bőröndjét a szálláson és majd a Ferde toronynál találkozunk újra. Végigjárom a Corso Italia-t, egy homlokzatról a szokásos Medici gombócok köszönnek vissza. De jelen esetben tényleg nagyon mérgesek! Jól tükrözi az ősi ellentétet Firenze és Pisa között:

Mintha azt mondaná a mai lakóknak is: hiába minden ellenállás, noi fiorentini - mi firenzeiek, legyőztünk titeket. Eszembe jut a firenzei mondás is: Meglio un morto in casa che un pisano all'uscio - jobb egy halott a házban mint egy pisai a bejáratban. Meg is sajnálom a pisaiakat, habár manapság már semmi sem érezhető az évszázados feszültségből.
Sétám során a Medici szimbólumokkal lépten-nyomon viaskodik a jellegzetes pisai kereszt: piros alapon fehér színű plusz alakú végein pöttyökkel. Az Arno partra érkezve átmegyek a hídon díszkőből is ki van rakva.
Továbbhaladva a Borgo Stretto utcát járom végig. Hasonló mint a Corso Italia, azzal a különbséggel, hogy két oldalt alacsony építésű árkádsor övezi - olyan antik hangulatot sugall, hogy el is képzelem ide a reneszánsz életet. Az árkádok alatt ma már üzletek és kávézók húzódnak. Időnként kilépek az utca közepére, nehogy lemaradjak egy-egy szép homlokzatról. Feltűnik, hogy a házak élénk színesre festettek. Bordó, sárga, okker, tégla, barna színek váltogatják egymást.
Közeledek a kötelező látnivalóhoz a fotókból már jól ismert Pisai Dóm épületegyütteséhez. Hátsó kis utcából érkezem, ahonnan nem tűnik valami magas építménynek, kissé már csalódottan kérdezném magamban: Ja hogy csak ennyi? Közelebb érve persze látom, hogy mélyebben fekszik az előző utcához képest és valójában impozáns. A falak szobrokkal gazdagon díszítettek. Elkészítem a szokásos fotókat. Az égbolton sötét foltos felhők intenek rendre, hogy el ne felejtsek örülni annak, ha nem szakad ránk a vize és becsüljem meg a napsütést.
Majd tovább csatangolunk immár spanyol társaságommal. Bejárunk minden lényeges látnivalót. Arno parton már észrevettem és közelebbről is meg kell szemlélnünk azt az ékszerdobozt, melynek neve Santa Maria della Spina:

Aggódva gondolok egy Arno áradásra... de úgy tűnik, eddig kiállta az időt. Csodálatos fehér kis templom, nevéből eredően, ha minden igaz Krisztus koronájának egy tövisét rejti... hiszem is meg nem is, mert turista csak véletlenül vetődik erre. Érdeklődés hiányában zárva is találjuk, de a külső falait díszítő szobrok mesés kontrasztot adnak az ég kékjével.
A kellemes fáradtsághoz hozzájárul még jó pár km gyaloglás, hogy végigjárjuk a Pisa parkjait is. A szellemi túra is kimerítő, spanyolul beszélni reggel 9-től délután 5-ig, néha olaszra váltva és magyarázni, mit hogyan kell mondani.
Kétszer tértem még vissza Pisába. Másodjára szakadó eső fogadott. Egyetlen kellemes érzés az volt, hogy már jól ismertem a várost, idegenvezethettem a torinói barátnőmnek.
Harmadjára átutaztam a reptérre menet. Ez is micsoda nagy előny! Gyakori vonat járatokkal ellátva 10 percre a várostól egy olyan reptér, ahonnan a spanyol barátnőm hazajut Ibizára, vagy közvetlen járatokkal mehetnék Pestre avagy Lamezia repterére, ami egy gondolatra van Tropea csodálatos vidékétől.

A legkellemesebb hangulatú és ugyanakkor olasz élettel teli városkát fedeztem fel Pisában. Elképzelem: lenne egy galériám, festenék, rajzolnék, motorral járnám a toszkán tájakat, ahol minden méteren megállnék fényképezni. Néha elutaznék a számomra kedves helyekre, mint Tropea, Budapest, Torino és Firenze is csak egy órányira. De szép is lenne.

Kíváncsiság...

...még nagyjából két hét és kilép az egyetlen említésre érdemes külsejű hapsi a cégtől... vizuális élménynek annyi... de hátha... összegyűjtöttem a bátorságot és beszélgetek majd vele egyik nap meló után... cinikus humorral átitatott álarc mögött egy érdekes személyiség bújik meg... aki valójában figyel és rendkívül értelmes. Kíváncsivá tesz. Ami tegnap szinte még hülyeségnek tűnt, hogy beszéljek vele, mostmár egészen biztos vagyok benne... persze idétlen - ahogy neki is fogalmaztam - olyan mintha randira hívnám... de tudom, hogy korrekten kezeli majd ezt a helyzetet. Az ő távozása felbolygatja majd az életem, a munkám zavaros- de állóvizét, csoda-e ha szeretnék beszélgetni vele? ...persze nem tagadom, jó lesz négyszemközt lenni vele a falakon kívül. Azon még hezitálok, a külsejét megdicsérjem-e... de végülis bennem is van egy adag cinizmus, ki tudja komolyan tudná-e venni amit mondok... avagy az ő válaszát, vajon én hogyan venném? ...miközben szerintem mindketten komolyan gondoljuk... Mi lenne még ha azt is megmondanám, hogy előre tudtam, melyik napon fog felmondani. Vajon tart-e a boszorkányoktól?
Imádom ezt a játékot.

Amikor hirtelen vége...

...apró sárga virágú tenger a Duna parton... megállok... leülök mellettük... kellemes meleg már a tavaszi levegő... nincs kedvem hazamenni... nincs kedvem sietni... nincs kedvem haragudni sem senkire... ilyenkor teszem mindig mérlegre, mi a fontos... min kell megsértődni és mi a semmiség...
Csak 50 év egy életből: hétfőn reggel munkához lát, fáradt, hazamenne és ha egy ilyen ember azt mondja, hogy fáradt, az nem nyafogás... lepihen, elalszik... végleg. Ennyi az élet. Marad a döbbenet.
Akkor mivégre is rohan az ember? Ideges? Haragszik? Dühöng és mások miatt is kikészíti magát? Mire való ez az egész? Hiábavalóság.
Ezekkel a kérdőjelekkel ülök le és nem sietek. Ülök a part kövén, mellettem mini bokor sárga virág.
Ha nem leszek ott a búcsúnál, ezt a csokrot küldöm neked - látod, apró szépséget visz a rút környezetébe és látod, olyan erős, mint te, hogy dacol ott a kövek között.

Olyan kellemes...

...teljesen feldob, olyan jó érzés, ha örülnek a hangomnak...csak egy szülinapi köszöntés alkalmával telefonálok és a vonal másik végi hang teljesen kivirul... ki gondolta volna, hogy emlékszik rám... Firenzéből üzentem és nem is válaszolt. Már hogy felejtettelek volna el? - teszi nekem a mű-felháborodást és most annyira örül, hogy hall rólam, alig hiszi! ...mondja, hogy maradjunk kapcsolatban és menjek le Puglia-ba, mert "sono benvenuta a Bari!" - Mindig szívesen látnak Bari-ban..... Mennyire fel tudja dobni a vonal két végén levőt, ha közel egy év után újra hallanak egymásról! Annak idején mikor még gyakran beszéltünk, miért is jegyeztem meg őt? Mert déli létére olyan tisztán beszéli a standard olaszt, hogy ez tűnt fel. Szinte alig hiszem, hogy pugliai. Persze kedves lelkesedése tükrözi a déliek mentalitását. Ami egyébként csak sztereotípia, mert hány olyan olasszal beszéltem Nápoly környékéről, aki olyan rugalmas volt, mint az öntött vas. De ő nem ilyen szerencsére.
A másik kedvelt személyiség Pistoia-ból való. Fiatalabb nálam, de arca olyan edzett a kerti munkától, hogy jóval többnek néz ki, mint amennyi. A beszéde csupa nevetés, sugallja a mediterrán pozitív gondolkodást. Még akkor is ha tavaszi növény szezon idején kora reggeltől este 9-ig dolgoznak, hétvégén is... azt mondja hétfőn reggel sokkal-sokkal nehezebb mosolyogni... pedig ha beszélünk, mindig mosolyog a hangja.
Ez a pozitív kisugárzás egészen rendbe rak - a mindennapos csalódottságra jó gyógyír és nem is hizlal, mint a nutella.

Ti rihordi?

…che bello sarebbe conoscere meglio il dialetto fiorentino, almeno sapere la logica, quando dicono la H! Cerco di seguirlo, ogni volta se parlassi con un toscano, con gli amici fiorentini, con i clienti di Pistoia – anche loro parlano con la H… Mi rihordo: domeniha, Benfiha, Eriha – tutto che finirebbe ’ka lo pronunciano così, poi il classico scherzo: la coca cola è vero, che tutto con la H. Poi le parole cosa e cose sono pronunciate sempre con la H, il coso forse no, non me l'ho ricordo. Anche i verbi come giocare, ricordare, caricare, confermare. Quasi sempre prima di vocali tipo A, O, U… durante 3 mesi dovevo prestare più attenzione al dialetto. Ogni tanto ho sentito anche il verbo chiamare iniziando con la akka. L’altra cosa molto divertente la ci, è più dolce, quasi scivolante… sento come pronunciano i numeri cento - „scento”, dieci – „diesci”, cinque „scinque”… tutto così… Come ha detto ridendo un mio conoscente della zona di Siena: scusa ma la C o la K non ce la facciamo proprio a dirla.

Grazie a questo lavoro parlo ogni giorno con tanti italiani, da Torino a Trieste, dal nord al sud, da Milano a Lucca, da Marsciano (Umbria) a Pesaro, da Napoli a Bari e anche se raramente con i siciliani e sardi… manca quasi solo le provincie Lazio e Calabria. Sarebbe un bel lavoro per carità, se guadagnassi bene…. ma vabbe’, non mi lamento… conosco tanta gente interessante e questa lingua è sempre il mio hobby più adorato.