Mielőtt

Egy dolgot kérnék mielőtt elutazom.
Ha gondolkodsz ezen az egészen, kérlek nem akard belerakni a meglévő sablonjaidba a kapcsolatunkat vagy engem. A vége akár igen akár nem, ne úgy logikázz, hogy tudod, hogy az fog történni, mert XY-nal is úgy volt. Nem M., P., K., A. sőt nem Cs. vagyok. Nagyon fáj, hogy esetleg nem feltételezel rólam annyi egyéniséget, hogy nem a meglévő eseteid alapján fog zajlani minden. Én sem mondom neked soha semmire, hogy az lesz mint ami A.-val vagy P.-vel. Neked is kellemetlen lett volna két naponta az ő neveiket hallgatni, hogy velük mi történt vagy hol jártam stb. Kérlek, hogy egy kicsit ebbe is gondolj bele. Tiszteljük meg egymást annyival hogy egyéniséget feltételezünk a másikról és az alapján döntünk. OK?
Rendben. Ennyi.
Egyébként... mindig tartottam attól, hogy túl könnyen szeretsz bele valakibe... legalább négyet tudok név szerint, de volt még pár név, ami csak néha került elő, némelyik sztori csak szimplán úgy kezdődött, hogy beleszerettem egy nőbe... (marha nagy öröm volt ezeket hallgatni, de mindegy) ...és volt még néhány, akinek említésre sem érdemes a neve.
Féltem, hogy ez a hirtelen szerelemnek érzett valami ugyanolyan gyorsan párolog majd el, ahogy jött - főleg a gépies szeretlek-szeretlek válaszok után - de ezt a rossz érzést elhessegettem, és nem azért mert rózsaszín szemüveg lett volna rajtam, hanem mert nem stílusom azonnal feladni viszonylag apróság miatt.
Visszatérve rád, a történeteidben arról sosem szólt a fáma, hogy miattad lett volna vége azoknak a kapcsolatoknak. Persze naivitás lett volna azt feltételezni, hogy te ártatlan vagy és csak ők voltak a hülyék. De azért ez feltűnt.
A mi esetünkben túl sok időt nem adva azt mondtad, ez nem fog működni és jött a szorgalmas kifogás gyártás. Úgy érzem kitartás hiányzik belőled, hogy nem szabad ennyire gyorsan feladni.
Utólag vajon hova tennél a listádon? Volt egy E, akibe beleszerettem, de fél év után kiderült, hogy nem passzolunk össze. Te nyilván semmiben nem vagy hibás, csak egyszerűen így alakult... ha egyáltalán említésre érdemesnek tartanád. Talán említésre érdemes lenne, mert bizonyos dolgokat tisztelsz bennem, de úgy érzed túl sok közöd nincs hozzá.
Ki tudja mi lesz a folytatás.
Egy biztos, holnap nem jössz velem, semmilyen értelemben.

Szerepek...

Hogy tudod ennyire érzelem mentesen kezelni az egész helyzetet? Hogy lehet ennyire tárgyilagosan, ridegen? Egyszer nem kérdeznéd meg, hogy vagyok. Persze mivel nem akarod hallani a hosszabb-rövidebb választ. Nem illik bele a szituációba, amire most vágysz. Előre kiszámítottan. Úgy gondolhatod, nem szabad engedni a csábításnak, gyengédségnek, ez befolyásolás lenne és női taktika, ami valójában érzelmi zsarolás.
Annyira fáj, hogy most elő tudod adni azt, hogy nem érdekel semmi velem kapcsolatban. Vagyis egyetlen dolog igen és őszintén: hogy váltok-e munkát... hogy lehetőleg kisétáljak a mindennapjaidból.
Minden lepereg. Ha esetleg mégsem, akkor ideges vagy tőle.
Attól is ideges voltál, hogy egyszer megállapítottam tényszerűen, érzelemkitörés nélkül, inkább kimerülten, hogy miattad is szarul érzem magam. Mégis mit vártál? Nekem ez az ideális állapot? Hogy várom a nagy döntést, hogy méltóztatsz-e elfogadni? Hogy várakozok a második esélyre? Mint valami hűtlen csaló, aki megbánta amit tett?
Csak éppen nem csaltalak meg. A bűnöm, hogy túl komolyan vettem a kapcsolatunkat és a gyerekbetegségekkel küszködő kezdeti időszakban kicsinyes vitákba bonyolódtam.
Sokkal egyszerűbb azt mondanod, hogy nem fogunk tudni kijönni. És nem feltételezed, hogy nemesebb lelkű lennék, mint ami eddig lejött. Csak szükségem lenne egyfajta nyugalomra... ami a kezdeti érzelemdús kissé viharos időszakban nem volt jelen. Természetesen rajtam is múlt. Minden értelemben szenvedélyesen éltem meg. És mondtam gondolkodás nélkül mindent. Nem arról van szó, hogy unalmas állóvízre vágyom, de nem is viharos tengerre.
Az is lehet, hogy szeretsz, de most annyira jól tudod titkolni, hogy már alig hiszek benne.
Most, mint valami kísértésre tekintesz rám.
A francnak kellett hinnem ebben az egészben!
Belül sírok. A szemem mögött zuhog az eső.
Nem csak belül. Úszom a szép tengerkék szemedben.

Két hét...

Két hete vagyunk külön... végigmentem az összes fázison szinte, kivéve a gyűlöletet. Először a döbbenet... aztán a kétségbeesett sírás... aztán a mély depresszió... élni nem akarás... szemezek a szép késekkel, csak nem úgy mint te... nem tudnék nélküled lenni... aztán a küzdelem... közben nem tudok enni, rohamos fogyás napi -1 kiló... gyengeség... a fojtogató köhögés szorongatja a torkom... izomgörcs... gyomorgörcs éjjel kettőkor... félelem... kifogyhatatlan könnyek... újra és újra küzdelem... a megalázkodás... vita... harag... beszélgetés... elnézést kérek... vita... elnézést kérek... mindennapi őrült sírás... és írás... kimerültség... alvás... kellemes beszélgetés... és vita... hallgatás... segítesz... furdal a lelkiismeret a derekad miatt... ölelés... puszi szájra... de azért ne tulajdonítsak jelentőséget ennek... a lassú elfogadása a helyzetnek... látszólagos nyugalom... még egy kis küzdelem... beletörődés... a leszarom már mi lesz... tervek nélkül akarok sodródni az élettel... tényleg hagyni akarlak gondolkodni... félek, hogy kihűl minden... nem boldogít a táj, az utazás, a tánc... nem akarlak látni... de akarlak látni... mintha jobban lennék... szinte már magamra ismerek... kezdek megnyugodni tényleg... más is küzd és sokkal nehezebb helyzetben... csodás álomból ébredek... tényleg jobb már... közben egy angyal távozik, amitől megint potyog a könnyem... de szépen lassan megnyugszom... talán leszek oly kiegyensúlyozott, mint amilyennek nem is ismertél még... szájon csókolsz indulás előtt és belülről jövőnek érzem... de persze ne vegyek semmit jelzésnek... el ne higgyem... nem mondom neked, de érzem, hogy nagyon hiányzol!

Mintha jobban lennék

Talán már nincsenek azok a hányingerig fokozódó köhögések... nincsenek az őrületig fokozódó sírás rohamok. Az életben maradáshoz szükséges mennyiségnél többet eszek.
Hellyel közzel jól vagyok... kezdek magamra ismerni. Leszámítva, hogy nem boldogít a tánc, nem boldogít az étel, a főzés, nem boldogít az utazás, sem a titkos helyem a számomra legcsodálatosabb tájban. Nem boldogít egy csodáló tekintet a villamoson vagy egy társaságban. Nem boldogít, ha szembetalálkozok egy ismert személyiséggel az utcán és örül, hogy lát.
Hetek óta egyetlen dolog boldogít, ha spanyolul vagy olaszul beszélhetek... elrepülök egy pillanatra ebből az elcseszett valóságból, kizárul a külvilág, itt sem vagyok. Eszembe jut a Mercadona hagymás bagettjének illata, a sonkák, legyen az jamón vagy prosciutto crudo vagy a kecskesajt és a fokhagymás oliva bogyó... szinte éhes is lennék, de egy pillanat és elmúlik a varázslat... visszaesek ebbe a hideg sötét őszbe.
Azt hiszem, mi nem tudunk a nyer-nyer szituációba kerülni... sőt az utóbbi időben a veszít-veszít helyzet áll fenn.
Elveszítesz egy olyan nőt, aki tényleg kitartana melletted a bizonyos 3 évig vagy 30-ig, ki tudja. Én elveszítem, amiben hittem, amit imádtam, ezt a szerelmet, amit "csak" komolyan vettem, ennyi. De ez is baj volt.
Most azzal küzdesz, hogy elviselj... én meg szidom magam, hogy hagyhatom idáig fajulni a megalázkodást. Már régen azt kellett volna mondanom, hogy hagyjuk a fenébe. Ezt persze nehéz lenne, míg azt érzem.
Persze mindent elkövetsz azért, hogy már magam se tudjam, hogy mit érzek.
Amikor ötletelni próbálok, hogyan tudnám az életedet segíteni, haragra gerjedsz. Mindenre van magyarázat, miért nem... magamra ismerek, de ilyen esetben próbálok önkritikus lenni és belátni, hogy a nem az nem visz előre... változtatni persze semmin sem akarsz, meghallgatni egy megfontolt embert nem kell... hogyan tudott csenevész fizetésből egyedül fenntartani egyedül egy lakást, hitellel és persze saját magát is... ez nem elég hiteles, csak a saját tapasztalat... csak az, hogy hogyan szivatom meg magam. Hát az irány tökéletes.

Befejeztem

Élek és döntöttem.
Elfogyott, kész, vége, eljátszottad... nincs több melletted állok és segítek.
Azt a megaláztatást, amiben tegnap részesítettél! Elszórod a zsetont egy este, 8 kocsma, nem marad fizetésig, ebédelni sem tudsz. Én persze biztosítalak a támogatásomról, nehogy éhen maradj. Majd vérig sértődsz, ha a fél kajámat neked adom, mert akkor minek mentél boltba. parizert venni... hú mekkora kiadásba vertelek. Elnézést kértem.
Aztán ha csak szót, egy fél mondatot is merek szólni a kapcsolatunkról, éktelen harag gyűlik a szemedben, színpadiasan otthagysz, hogy ezt már nem bírod. Észrevetted mennyire megaláztál? Én pedig ismét elnézést kérek. Ekkora hülyét, mint én, de komolyan.
Vége.

Elképzelt búcsúlevél a kedveshez

Szerelmem,
azt mondtad, nincs ebben semmi... így meg is tehetem, ha ez semmi. Csak egy kis vágás és kész.
Nem lesz több kérdés, nem lesz több gondolat, nem idegesítelek többé. Nincs fojtogató törődés. Sem hűség, sem kitartás a rosszban... mivel jót már nem akarsz látni ebben az egészben. Sorold csak nyugodtan továbbra is a számodra meggyőző érveket: mit miért nem lehetett megoldani ebben a kapcsolatban. Eddig ezernyi dologban hasonlítottunk, mára semmiben, szerinted széttartó sínpár vagyunk. Sorold csak a kifogásokat szorgalmasan. Attól jobb lesz neked.
Mostmár nincs is visszaút. Ez a kapu bezárul. Végleg.
Íme ezt is elmondhatod magadról, megölte magát egy nő, aki nem bírta elviselni a fájdalmat, amit okoztál neki.
Úgyis mindig gyűlöltem, hogy bele akartál tenni a sablonjaidba. Ordított bennem a tiltakozás, nem azok a nők vagyok, sőt nem te vagyok... de te legszívesebben megszerkesztenéd a jövőnket vonalzóval és körzővel a tapasztalataid alapján. Majd a gépezetet szétszerelnéd és újra összeraknád, megtudd, hogyan működik. De ez nem fog menni, mert az alkatrészeink szétporladnak közben.
Látod, micsoda tapasztalattal bővül a palettád? Legyek én a napsárga, ok?
Sok puszi.
E.

PS. Kosztolányi passzol ide... de ő mindig a helyén van:

"A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
...
borból-vízből mértékkel tölteni,
...
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
...
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
...
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?"

Felrobbanok

Szerinted csak én kezdeményeztem a levelezéseket, miközben mindketten tudjuk, hogy kölcsönös volt és félig-meddig időtöltés. Sokszor csak pár szavas választ írtam és nem kérdeztem semmit, hogy ne legyen végeláthatatlan beszélgetés. Általában jókedélyű volt és értelmes dolgokról írtunk. Miért nem lehetett azt mondani, figyi, szerintem ez nem jó ötlet, hogy írunk? Miért kell földhöz vágni az éppen kezedben lévő bármit, hogy én mennyire idegesítő vagyok? Ha azt mondtad korábban, hogy nem zavar a csetelés és így is tudsz gondolkodni, honnan az fenéből kellett volna kitalálnom, hogy pont az ellenkezőjét gondolod? Szerinted ha mindenen stresszelek, akkor pont az hiányzik hogy idegesítselek? Ma délelőtt én is felhúztam magam de istenesen, azt hittem felrobbanok csendben. Ebben az egész helyzetben csak te lehettél ideges. Én pedig próbáltam bizonyítani, hogy minden körülmény között melletted állok. Ez most is így van. Ettől függetlenül nem fogok könyörögni. Nem fogok küzdeni. Nem alázkodom meg, épp eleget tettem. Nem fogok szívességet kérni. Sem az estéidet ellopni. Nem fogok írni, sem kérdezni. Ha ez volt a cél akkor tökéletesen sikerült. A fenti kérdésekre sem kell válaszolni, mert biztosan ideges lettél tőle.