Szerelmem,
azt mondtad, nincs ebben semmi... így meg is tehetem, ha ez semmi. Csak egy kis vágás és kész.
Nem lesz több kérdés, nem lesz több gondolat, nem idegesítelek többé. Nincs fojtogató törődés. Sem hűség, sem kitartás a rosszban... mivel jót már nem akarsz látni ebben az egészben. Sorold csak nyugodtan továbbra is a számodra meggyőző érveket: mit miért nem lehetett megoldani ebben a kapcsolatban. Eddig ezernyi dologban hasonlítottunk, mára semmiben, szerinted széttartó sínpár vagyunk. Sorold csak a kifogásokat szorgalmasan. Attól jobb lesz neked.
Mostmár nincs is visszaút. Ez a kapu bezárul. Végleg.
Íme ezt is elmondhatod magadról, megölte magát egy nő, aki nem bírta elviselni a fájdalmat, amit okoztál neki.
Úgyis mindig gyűlöltem, hogy bele akartál tenni a sablonjaidba. Ordított bennem a tiltakozás, nem azok a nők vagyok, sőt nem te vagyok... de te legszívesebben megszerkesztenéd a jövőnket vonalzóval és körzővel a tapasztalataid alapján. Majd a gépezetet szétszerelnéd és újra összeraknád, megtudd, hogyan működik. De ez nem fog menni, mert az alkatrészeink szétporladnak közben.
Látod, micsoda tapasztalattal bővül a palettád? Legyek én a napsárga, ok?
Sok puszi.
E.
PS. Kosztolányi passzol ide... de ő mindig a helyén van:
"A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
...
borból-vízből mértékkel tölteni,
...
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
...
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
...
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése