Nem
sírok de nem is vagyok feldobva… nem szakítás de nem is vagyunk együtt… nem
tudnék emberek közé menni de egyedül is rossz… nem tudok enni de éhes vagyok...
Végignézem
az ismerősöket a fácsén és nincs egyetlen sem akit felhívnék szívesen… de a
drága jó legvagányabb stílusú „öreg” rám ír, kommentelget és felhív… és feltölt
az összes pozitív energiájával… valaki valahol látta ezt az egészet, mert tudta
hogy per pillanat erre van szükségem. Mindent figyelt, minden érdekli, mesél,
nevet és örül, hogy hallja a csengő-bongó hangomat - ahogy ő mondja kétszer is -, amit sokáig hallgatott
régen, most pedig jól esik, hogy így nevezi. Nem csengett-bongott volna ma este
az biztos, ha eszébe nem jutok. Köszönöm! Ez kellett pont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése