A piac épülete nem autentikus, még csak nem is szép, szürke beton mindenhol, mű kőlappal burkolt hideg építmény, de a benne lévő történetek megszépítik, mind egyediek.
A második emeleten zajlik csak igazán az élet. Az egyike azoknak a helyeknek, ahol a magyar ember is megáll és nem siet, leül beszélget órákat eltölt egy ital mellett, mint a mediterrán népek, ahogy a görögöknél is látni. Aki itt már reggel 10-kor sört vagy bort iszik, nem feltétlenül idült alkesz... csak összegyűlnek egy-egy asztalhoz a ki tudja mióta egymást ismerő öregek, megvitatják, miért szerepelt ismét csapnivalóan az amúgy szimpatikus magyar fociválogatott.
Leülök én is, de mint egy szigetről, szemlélődöm. A sült kolbász íze keveredik a kenyér darabkákkal a számban, kérek egy korsó sört is, ami 270 Ft-os árához képest nem is vizes. Ellazít a sör és a finom íz. Nézelődöm. Az asztaloknál vegyes a társaság, van aki egyedül, van aki társasággal, ketten-hárman idős férfiak. Elképzelem az élettörténetüket, vajon ki lehetett munkás, ki lehetett mérnök ember vagy éppen ős kommunista besúgó... mostmár nem számít, mind itt üldögél, mint akik már lejátszották életük meccsét, már nem akarnak elérni és megváltoztatni semmit... de vajon hogyan szépítenék meg az múltjukat? Mondjuk a háborút vagy az ötvenes évek mára elképzelhetetlen sötét korszakát.... most egy karvaly orrú kalapos bácsi ül le egyedül az asztalsor végére, nedves szemét törölgeti... nézem az arcát, töprengek, vajon zsidó-e? ha igen, biztos megvan a családja súlyos története, talán mindenkit elvesztett, lehet, hogy ezért van egyedül?
Aztán irigykedve nézem az idős párokat, akik még most is kézenfogva mennek és nézik végig az ételkínálatot - ki tudja hány évtized házasság után is így sétálnak. Korosztályom csak álmodozik erről, vagy ha meg is adatik a lehetőség egy ilyen jövőt elérni, eldobja magától... rinyálunk és túlbonyolítunk mindent, miközben úgy irigyeljük az ilyen mesébe illő egész életre szóló együttélést. Aki érdemes lenne, hogy így élj vele, azért nem küzdesz meg. Mindenféle indokot kitalálsz, miért nem működik a kapcsolat - pedig csak a kitartás és az elfogadás hiányzik ebből az elcseszett generációból.
Aztán irigykedve nézem az idős párokat, akik még most is kézenfogva mennek és nézik végig az ételkínálatot - ki tudja hány évtized házasság után is így sétálnak. Korosztályom csak álmodozik erről, vagy ha meg is adatik a lehetőség egy ilyen jövőt elérni, eldobja magától... rinyálunk és túlbonyolítunk mindent, miközben úgy irigyeljük az ilyen mesébe illő egész életre szóló együttélést. Aki érdemes lenne, hogy így élj vele, azért nem küzdesz meg. Mindenféle indokot kitalálsz, miért nem működik a kapcsolat - pedig csak a kitartás és az elfogadás hiányzik ebből az elcseszett generációból.
Nézelődök tovább, jobb elképzelni olyan történeteket, ami nem a sajátom.
Feltűnik, hogy hiába a pizza, gyros és keleti ízek felirat, mindenhol magyar ételeket kínálnak. Ez nem az a hely, ahol kereslet lenne a külföldi étkekre. Leül egy néni, nézegeti a tojástartóm tartalmát - mekkora tojások! - mondja és érdeklődik is gyorsan, melyik árusnál vettem.
Nézegetem az idősek öltözetét, egyik-másik fiatalos próbál lenni, farmert hord, de élet vasal bele... másik hölgy egy jellegzetes cakkos szélű levél mintával díszített pólót visel, elképzelem, hogy a kisunokája hozta Hollandiából ajándékba neki, ellátva az ország egyik jelképével, amire büszkén mondják a hollandok, nem legális, hanem csak eltűrt.
Hazaindulok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése