Miért sírok?

Felfogtam, tényleg értem és tudom, hogy ez nem működött volna... de akkor miért kell időnként sírnom?
Nem érzem úgy, hogy elbasztad volna az életem. Nem érzem úgy, hogy mekkora veszítenivalóm volt vagy veszítettem volna. Nem érzem szétesve magam. De mégis... valami lehangol de nagyon.
Pedig jó a társaság. Egy-két vicces kellemes beszélgetés Zé-vel, úgy érzem vele magam, mintha mindig is ismertem volna. Itt a vizuális élmény is, mindig jó látni ha táncol. Egyik páros tánc előtt reménykedtem hátha felkér, de csak nem mozdult, erre odajött egy ogre. Nem vitt rá a gyomrom, hogy táncoljak vele. Erre a szép legény látva, hogy nem akarok táncolni a mellettem ülő lányt kérte fel. Basszus, mekkora félresikerült helyzet. Nade mindegy, biztos így kellett lennie.
Még egy-két epizódszereplő, csak hogy ne unatkozzak a fennmaradó időben. És egy nem várt barátság egy ismerős részéről, akivel megvallva az őszintét sosem foglalkoztam túlságosan.
Mit szólsz J-hez? - kérdezi. Szíven üt a kérdés, ezer dolog jut eszembe. Mit mondhatna az ember, amikor az egyik legjobbnak hitt batárja lepattintja. Nem borítom ki a bilit. Visszakérdezek mire érti a kérdést, mutatja a gyűrűs ujját, mintha ott lenne egy gyűrű. Hát, mondom neki, ez csak egy része. Én őt a nagyon közeli barátok között tartottam számon (nem mondok számot, de top 5-ben volt) és most le vagyok építve. Mi is le vagyunk építve - mondja ő. Hát ebben is biztos voltam. Ebben a társaságban mindenki azonnal dobja a többieket, ha összejön valakivel. Ez mondjuk nem tetszik. Miért nem fér el egymás mellett a barátság és a párkapcsolat, ha ugyanaz az érdeklődési kör?
Visszatérve J-re, nem tudom, hogy meddig tudnám azt megállni, hogy megbocsássak a "tékozló fiúnak" és lépjek tovább, mintha nem az történt volna, hogy évekig félretett.
Ha most megmondom, hogy óvatosabbnak kellene lennie, közölné, hogy sajnálom, ha így gondolod de ez van. A szakításomat követően még azt is hihetné, hogy féltékeny vagyok az ő boldogságára.
Végülis nem csak Cs miatt sírok... sőt.

Egyedül vagy vagy magányos vagy...

Fura helyzet áll elő. Itt van a hétfői csodáló tekintet is és a múlt szombaton néznivaló táncos legény - a helyzet gyorsan megoldódik, mert az utóbbi köszön és továbbmegy.
Plusz itt van a hétfői társaságnak egy jó nagy része és a régi táncházas ismerősök.
Közben Zé figyel, nem mindig velem táncol, de sokszor keresi a tekintetem... van mikor mást táncoltat is engem néz. Én is táncolok mással, nem kicsit lepi meg, mikor meglát a moldvai táncok oktatójával lejteni. Na látod ez van ha nem kérsz fel táncolni - nevetgélek magamban.

Aztán inkább R-rel beszélgetek, akire nem is gondoltam volna, hogy ennyire megért. Vele szinte nem is foglalkoztam korábban, de most látja, érzi, hogy valami nem okés. Kérdezi hova voltam eltűnve. Pár dolgot felvázolok. Jó érzés, hogy mellettem áll, amikor nem is számítanék rá... belül pedig tudom, hogy a barátaim nagy része elveszett és magamban kellene erősnek lennem, ami nem mindig megy... érzem, hogy előtte lehetek gyenge és már kerülget is a sírás... persze ráfogom hogy a fáradtság is okozza.
Arra kell majd rájönnöd, hogy egyedül vagy vagy magányos vagy.
Hmm... most mind a kettő.
Meg kell tanulnod, ha egyedül is vagy, ne légy magányos.
Hát igen. Ez igaz.

Azért a múlt szombati szárnyalás nem minden... sőt kevés egyelőre...
Hazaérek kisírom magam... majd múlik ez is.

Mostmár köszönöm

Ez nem cinizmus, így gondolom.
Tudom, hogy nehezen láttam be. Vak szerelemből tettem.
Már szégyellem, hogy egyáltalán küzdöttem a veled való kapcsolatért.
Totális őrültség volt megalázkodni, már a könnyeket is sajnálom.
Azt is, hogy ilyen gyenge voltam előtted.
Nézem a villamos ablakán áttetszőn tükröződő arcom... lassacskán meglátszik az az x év.
Látom, hogy téged is megviselt, arcodat mintha késsel szántották volna fel, gödröcskéid nem is emlékeztetnek mosolyodra, inkább hosszú vágásnak tűnnek. Öregedtél ebben jó pár évet. Szétforgácsoltuk egymást. De talán részben magadnak is köszönheted.
Én köszönöm, hogy idejében összedöntötted a kártyavárat, amit együtt építettünk.
Igaz egy újabb évemet dobhatom ki... persze előtte tanulok belőle.
De ez a lehető legjobb dolog, ami történhetett velünk.

Egoista...

Ismét bunkó voltál, most sem vetted észre... ha mondanám, megint én lennék a sértődős.
Odajössz nagy hanggal: na milyen volt a túra? - Jó.
Merre mentetek? - Pilisszentlászló - Visegrád.
Nem akarok beszélgetni, pláne nem ilyen teátrálisan, de te kérdés nélkül folytatod:
Ó hát én meg Békásmegyer, Pilis tökömtudja hova ide oda 17 km. - Gyalog? - Igen, fáj is a seggem.
Nyilván nem a segg bosszantott fel.
Ki a fene kérte, hogy beszámolj? Pláne így, hogy a fél iroda hallja, hogy már nem együtt töltjük a hétvégét. Nem vetted még észre, hogy nem akarom tudni, mit csinálsz? Azon edzem magam, hogy ne érdekeljen. Ezért nem követem a híreidet. Jó úton járunk afelé, hogy le foglak tiltani, hogy ne láss semmit rólam.
Nem voltam kíváncsi erre. Mi lesz a következő, elmégy néptáncolni B-vel? Vagy megtanulsz spanyolul? Basszus. Minden héten kell valami, amivel feltúrod az idegrendszerem?
Nem bírom megállni, hogy ne tegyek megjegyzést üzenetben: Nekem azt mondtad, hogy nem köt le a túrázás.
Nem veszed a lapot. Nem is kell.
Nem az a bajom hogy túráztál, csak ne mondtad volna, hogy nem igazán hasonlít az érdeklődési körünk.
Persze zakatol az agyam: amikor én szerettem volna menni túrázni, Börzsönybe Mátrába, jött a kifogás: annyira sokat túráztam már életemben, hogy nekem az erdő csak a sziklamászást jelenti. 
Az hogy én szerettem volna, az kevésbé számít. Nem hatott meg, pedig mondtam is, hogy nem szenvedek hiányt, nem vágyok menő éttermekbe, nincs igényem drága színházra... ha egy valami hiányzik: az a túrázás. Ha neked improvizatív módon eszedbe jut, az rendben való - ha én szerettem volna, az fejtörés és inkább kifogásokat gyártunk.
Fájt a valóság, de ez is igaznak bizonyul, hogy nem kicsit vagy egoista.

Az én triatlonom...

2 km úszás... 3 óra tánc... 12 km túra - Ez a te triatlonod - mondja Zé.
Tényleg, milyen igaza is van :) Nem is lennék hajlandó futni... persze a bringa még szóba jöhet. De amúgy teljesen rendben van.
Izomláz esetére ma este még 3 óra tánc.
Állunk egymás mellett, közel... kiinduló állapot, hátán a kezem, ő fogja a kendőt, hozzáér a kezemhez... a magyarázást hallgatva is "véletlenül" így maradunk, mikor nem feltétlenül kellene. Jól esik a háta tapintása, nem idegen, sőt... ez kölcsönösnek tűnik. Később összenézünk... egy kicsit másként, nem annyira vigyorral, kicsit elkomolyodva, mintha valami több lenne... de ez a pillanat is elillan... vagyis én kapom el a tekintetem, mert nem egymást kellene néznünk, hanem a táncfigura lemaradásunkat pótolni.
Nos így, szavak nélkül fejeztem ki a szimpátiámat irányába.
De nem kezdeményezek beszélgetést, nem ajánlok több programot sem. A szünetben persze odaszólt, hogy na gyere gyakoroljunk. Kihagyás után ránk fér, gondoltam én is. Mást viszont nem kezdeményezett. Kicsit mintha határozatlan lenne.
Ennyi, egyelőre, nem is akarok többet jelezni felé. Mostmár ha akar, tényleg ő következik.

Őszinteség szombatból vasárnapba...

Kétezer méter úszástól külső-belső harmóniával kisimulva érkezek a koncert/táncházba. Annyira felszabadultam, hogy azt el sem lehet mondani... éreztem, hogy mostmár belülről mosolygok. Utána szárnyaltam, szinte még a rét illatát és fényeit is éreztem a sötét utcán.

Barna Staropramen a desszertem koncert közben. Aztán TÁNC.

Megtisztelve érzem magam, hogy a moldvai párosokat végiglejthetem azzal a legénnyel, aki ízes szavakkal tanít minket... közben feltűnik az egyik cimborája, aki annyira egyben van, tánctudásban és fizikailag, hogy nem is lehet nem észrevenni. Florinra emlékeztet, csak ő nem kreol bőrű. Úgy cifrázza, hogy időnként szemmel nem tudom követni. Hazamenetel előtt az utolsó pillanatban szembejön velem, jó éjszakát kíván, megköszönöm, de nem bírom megállni: Egy élmény volt nézni, ahogy táncolsz, ha szabad ezt mondanom. Nem kellene meglepődnie, de látom a szemében, hogy a szokatlanok számára ezek a szavak, de örül, mosolyog a pillantása... zavarodottságában talán meg sem köszönte, csak a szeme. Jövő pénteken ugyanitt? - kérdezi. Oké - mosolygok. Nyitott vagyok mindenkire, megdicsérem azt, akihez ép kedvem van. Egyelőre név nélküli vizuális élményem arra késztet, hogy ne görcsöljek rá egy valakire. Az is lehet, hogy a hétfői csodáló tekintet, nem több annál. De legalábbis kezdeményezni nem akar vagy nem mer. Így a jövő pénteki program az tuti és nem az ami a naptáramban van.

A tánc előtt megdicsért zenekar tagjai maguk szórakozására még muzsikálnak az asztaloknál ülve a pult mellett. Kiélvezem a pillanatot, hogy saját örömükre mit játszanak. Ez már az a pillanat, amikor nem szabad közbeszólnom. Nem is teszem. 

Mosolygok, nagyon, belülről, kinyíltam... így repkedek haza és nyomok egy sprintet a busz után. Aztán elaludni nehézkesen tudok.

3 percnek tűnő 3 óra alvást követően vasárnap a mese erdő várt. Szavakkal le nem írható, ecsettel le nem festhető szín kavalkád és formavilág. Ezekkel a színekkel lakott jól a lelkem. Simogatta azt órákon keresztül. Ezzel nem lehetett betelni. Bármennyi fotót is készíthettem róla... azt hittem, így minden szegletét hazahoztam. Ilyenkor úgy érzem, le is tehetném az ecsetet, mert ilyen színeket sosem fogok tudni varázsolni, mint maga a természet.

Ha ez nem lenne elég, hétfő este is jöhet 3 órányi tánc. Egészen más, kendős, forgatós, rafinált.

Alkohol tartalom...

Miért sírom el magam egy pizza szelettől?
Mert két asztallal arrébb ültünk... vagy kint a terasz asztaloknál... aztán sör a feneketlen tónál a nyári estéken...
Elég két erősebb fajta sör és depressziósan őszintére tudom magam inni...
Rohanok haza könnyekkel a szemem sarkában...
Basszus...
Minek volt ez az egész?
És miért sajnálok bármit?
Te sajnálsz valamit ebből?
Te csak egyszerűen nem vagy jó passzban, nagyon nem - ahogy a múltkor mondtad... vagy valami több?
Most is ölnénk egymást ugyanúgy... de a hiányod is fáj időnként...
Nem érdemled meg, hogy ezért bőgök október 30-án...
Tudom, hogy ez nem egy pillanatnyi nézeteltérés volt, hanem egy állandó, de legalább 3 évig eltartó probléma, ami alatt totálisan felőrlődtünk volna...
A lehető a legjobbkor hívtál fel... - mondom neked B. -  mert annak ott vége lett... szeptember közepén.