Hiányzik...

a nyár... a cirmos ébresztés... odaülsz az ágy szélére... fölém hajolsz... ölelő hangodra lassan nyitom szemem... mellkasod finom bőrét simítom... szemed tengerkékje mosolyog rám... az arcodon gödröcskékkel ...
sosem imádtam így a reggeleket...
tudom, hogy vége, mint egy álomnak.

Üresség van bennem...

Hiányzik egy darabka... a bőröd tapintása a mellkasodon – és ez nem a szexről szól. Az ölelés. A cirmos. Meg a hangod. De ezt a sort inkább nem folytatom.

Sei mesi… - Solo? È poco. - Sì, è poco ma io ero innamorata.

Fino all’ultimo momento - non dico ma penso così.

Fél év... csak? Csak. Szinte kinevetnek. Nem is értik.

Komolytalanul rövid idő egy túl komolyan vett kapcsolathoz. Gondolják mások. És te is.

Az egyiket csak azért nem említettem név szerint, mert csak fél évet voltunk együtt.

Ez a kategória. Ebben leszek. Ideges leszel tőle. Én ne véleményezzem a kategóriáidat, majd te eldöntöd, hová teszel engem. Igazad van. Belőlem a csalódottság és a vesztett meccs beszél. Bunkó módon erőlködnék, hogy utólag valamennyire fontosnak tartsd ezt a kapcsolatot is. Pedig valószínű csak annyi marad meg belőle, hogy nem passzoltunk össze. Mindegynek kellene lenni, mert úgysem fogom hallani, mit fogsz a következőnek rólam mondani. Jobb is, ha nem hallom, mert azért hallottam én is érdekes dolgokat a korábbi nőkről. Ha szerencsém van, lesz pozitívum is.

De miért volt ez fontos nekem? Nem kellene, hogy az legyen. Egyáltalán nem kellene, hogy érdekeljen.

... Balaton

...szép esti beszélgetés... elmondom a szerelemtől mentes verziót neked, részemről miért nem működött ez a kapcsolat és neked miből kellene tanulnod. Nem igazán viseled az építő jellegű kritikát, nem akarod érteni. Észre sem vetted, hogy minden másnap a volt szerelmekkel példálóztál. Azonnal visszahárítod, hogy inkább én érezzem magam gyerekesnek, ha én nem tudom elviselni, hogy az embernek van múltja és példának hozza fel stb. Végletekbe esel, mondom neked, de nem is hallod. Nem arról van szó hogy soha nem beszélünk róluk, hanem hogy meg kell találni az egészséges mennyiséget, ami nálam nem a két naponta emlegetjük. Ezt a legelején meg is mondtam, hogy nekem sok belőlük, így már nem naponta hallottam róluk, hanem két naponta. Nehezen akarod megérteni, hogy ez szerintem nincs rendben. De végülis nekem mindegy, hogy te akarsz-e tanulni ebből.
És hogy ezt fokozd, hogy "én is tanuljak címszóval" elmondod, mennyire idegesítő volt, hogy erőszakosan elvittelek nyaralni. Először a repjegy - emlegeted fel - ott zsizsegtem minden nap, aztán letettem róla, de a végén még én sértődtem meg, amiért nem mentünk. Én úgy emlékszem erre a szituációra, hogy találtam egy olcsó repjegyet, valóban elkapott utazási láz, tényleg zsizsegtem, de kalkuláltam egy négy napos utat, két főre és bele kellett törődnöm, hogy túl drága. Kicsit morcos voltam, de te nagyon helyesen rávilágítottál és megnyugtattál, hogy ha ennyi pénzt szándékozok "kidobni", abból inkább motort vegyek vagy ilyesmi. Igazad volt. El is fogadtam. Neked ez belül mégis idegesítő volt. Aztán ahol az én agyam is elpattant, a kurva Balaton - ahova el kellett utazni. Kiszaladt a szádon, lehetséges. De akkor is így gondoltad. És azt is, hogy nem adtam választási lehetőséget neked, erőszakos voltam... te megmondtad, hogy nincs pénzed a Balatonra menni. Ha viszont én nélküled megyek, akkor tudtad, hogy ott fogok depizni, ezért engedtél az erőszaknak, hogy oké, menjünk.
Nekem milyen választási lehetőségem volt? Egy agyondolgozott év után végre augusztus, közlöd, hogy nincs pénzed elmenni 120 km-re tópartra egy ingyenszállásra... én pedig tudom, ha egyedül lemegyek, rosszul érzed magad tőle. Gondolod, ha ezt tudom, akkor elutazok egyedül? Tény, hogy meg is őrültem volna a pesti hétköznapokban ülni két hétig nyaralás címszóval. Mit tettem, azt mondtam, menjünk le, majd én fizetem, max. nem megyünk minden nap vitorlázni vagy valamicskét engedünk az igényeinkből. Hát nem engedtünk belőle, vitorlázni minden nap kellett, ha állt a szél akkor is. Lényeg, hogy ne engedjünk. De nem érdekelt, örültem, hogy ott vagyunk. Össze sem számoltam mennyit költök, egy eset tűnt fel a két hét alatt, amikor két levesért meg két kávéért 4000 felett fizetek... nade le is szartam, úgysem beszélhetek erről neked, mert azt úgy éled meg, hogy a fejedhez vágom.
Erre mit kapok hónapokkal később? Hogy te ott elköltöttél 60 ezer Forintot! Hát basszus! Kifizessem? Pont úgy viselkedtél, mint amit a legjobban elítéltél a viselkedésemben. Amiről te is elismerted, hogy meg tudtam változni. Szegény mártír, a kurva Balatonon, ahová erőszakkal elvitték vitorlázni elköltött ennyi rengeteg pénzt! Komolyan mondom, hogy át kellene utalnom neked. Kiakadnál rajta, az biztos, de legalább át tudnád érezni, hogy engem mennyire megvetettél, ha az aránytalanul magamra vállalt költségeknek néha hangot adtam. Megvásárolnám a becsületemet? Túlzás a szó, mert nem loptam, inkább egy igazságtalan véleményt próbálnék megváltoztatni átutalás formájában. Persze ez nem célravezető logikázás, mert egy vélemény nem fog pénz hatására megváltozni. De azért eljátszom a gondolattal.
A kurva Balaton jár a fejemben. Mekkora hülye is voltam. Akkor kellett volna ezt az egészet befejezni nem most. Ha tudom, hogy neked ennyire az agyadra megy, hogy el szeretnék utazni veled nyaralni. Nincs messze, ingyen szállás a többit meg megoldjuk. Kicsit még így drága, de nem vészes, mintha a szállásért is fizetni kellene... nem is emlegettem. Szerinted erőszakos voltam. Ne légy erőszakos - mondod - ezt tanuld meg ebből. Nagyon fájnak ezek a szavak de fel is dühítenek. Ha akkor ezt megmondod, én hagytalak volna ott. És most utólag még én érzem szemétnek magam. Ne legyek sértődős. Rendben. Ebben igazad van és majd törekszem.
Valójában bármit tettem, az nem volt helyes a te nézőpontodból. Na ezért kell ennek véget vetni. Hogy ne érezzem egy utolsó szemétnek magam. Ettől estem szét.
***
Méregből írtam reggel. Haragból.
Mostmár nyugodtabb vagyok.
Erőszakos, agyadra menő voltam... igen... és sajnálom.
Egy ideig veled szerettem volna, de majd jön valaki más, akivel ezt ki tudom javítani.

Azt mondod nem adtam neked választási lehetőséget. Nos te sem nekem. Vagyis volt ez a három rosszabbnál rosszabb:
- Elutazok nyaralni egyedül, tudva hogy ez neked rossz érzés és nekem is, mert hiányzol. Természetesen nem tudtam volna megtenni, mert az ember alapvetően azért megy szabadságra, hogy ha van kedvese akkor vele legyen, nem azért hogy két hétig ne lássa.
- Itthon maradok két hétre, egy már nem utált, de nyaralásra elképzelhetetlen városban, mert te nem engedheted meg magadnak az utazást. Ne haragudj meg, de ezt sem tudtam volna elképzelni.
- Vagy a szerinted legrosszabb verzió, ami történt, hogy erőltetem, amitől a legszebbnek induló nyaralás is kurva Balaton lesz számodra.
Utólag nagyon fasza látni és megérteni, hogy ezek a lehetőségek álltak előttem.

Minden Egész eltörött...

Ebéd és vacsora: másfél tükörtojás meg egy fél kifli és ezt is csak azért mert enni kellene... gyanús a 27-es farmer nem lehet ennyire kinyúlva... mint kiderül, 55 kg-ra fogytam... Gyerekes dolog egy hat hónapos kapcsolattól így kikészülni - valami ilyesmit mondtál. Ha tudnám, gombnyomással átprogramoznám magam. Nyomnék egy pause gombot az egész élet-filmre, félretenném és kimennék a konyhába vacsorázni.

Trovare la persona giusta non dipende del tempo - mondja Luigi. Ő biztat pedig ezerszer nehezebb helyzetben van. Il destino voleva così... ő megbékélt a sorssal, hogy ennek így kellett történnie.

Bele vagyok már fáradva, hogy össze kell raknom azt akivel összehoz az élet. - mondod te, amikor bevillan, hogy én Egyben voltam! Előtted egyben voltam és szétestem... szétestem ettől a kapcsolattól... attól az erőlködéstől, hogy működjön az, amit a sors valójában nem akar működni látni...

Minden egész eltörött... ritkán jut eszembe Ady, de most ide való...

Milyen csonka ma a Hold,

Az éj milyen sivatag, néma,

Milyen szomorú vagyok én ma,

Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,

Minden láng csak részekben lobban,

Minden szerelem darabokban,

Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,

Utána mintha jajszó szállna,

Félig mély csönd és félig lárma,

Fut velem egy rossz szekér.

Nem fog menni...

közlöd két telefonbeszélgetés, a félbeszakított csetelés és egy cigi közben, egy kuka mellett... a tetején elnyomod a csikket és beledobod a kapcsolatunkkal együtt...

Mondanám, hogy nem itt és nem így szerettem volna ezt megbeszélni, de te túl akarsz lenni rajta. Egy ciginél több időt nem akarsz ezzel eltölteni. Nem is érted, én miért akarok beszélni erről, miért érzem méltatlannak ez a módot, miért kellene kicsivel nagyobb tiszteletet adni akár egy lejárt lemeznek is.

Igen, ideges leszek, mert huszadjára akarod ugyanazt elmondani. - de hogy esetleg nem ugyanazt akarom elmondani, az fel sem merül benned. Én is felhúzom magam... oké, akkor nem fogom elmondani. Leírom magamnak és kész.

Belül egész nap szakad az eső, ismét.

Nem akarok hazamenni. Nem akarok magyarázatokat gyártani. Nincs mentenivaló. 

El akartam mondani, mire jutottam, de fáj, hogy nem igazán érdekel.

Eddig arról volt szó, hogy én mit érzek. Ez mostmár nem érdekel. Te túlvagy a nehezén. 

Túlélési céllal arra kell gondolnom, szerintem miért nem működött volna, mitől őrültem volna meg.

A mindennapi bizonytalanság jut eszembe rögtön.

Fájt a gyorsvonatként érkező szerelmed is, mert tudtam, hogy ugyanígy fog távozni. 

A másik elviselhetetlen: az úgy kezdődött, hogy szerelmes lettem... pokolbéli vigadalom, mikor a nagyjából tizedik nevet vagy éppen név nélküli történetedet hallgatom... de most komolyan, beállok tizenegyediknek? És tényleg elhiszem, hogy szeretsz? Vagy csak kellett egy következő? Ügyesen elvetetted a kételyt.

A gondjaiddal mélyen szántott arcod nem is hasonlít arra, akibe beleszerettem... beleöregedtél ebbe, amiben hibásnak érzem magam. 

A belefáradt éned jut nekem, a kissé hedonista de jódumás pedig másoknak. Furdal ez a gyerekes féltékenység is.

A hinni akart szerelmet szép lassan átértelmezem oly módon, hogy segíteni akartok neked, ami ugyanúgy idegesít téged.

El akartam mondani ezeket... feltételeztem, hogy érdekel és hátha te is tanulni akarnál a hibákból... de úgy tűnik, nem.

Szakad az eső... vagy inkább már megállt mint egy tó vize... belül úszok. Megint belehalok.

A sajnálat vagy együttérzés olaj a tűzre. 

Ettől függetlenül jó nem egyedül lenni és kapálózni a tengeremben.

Reggeli mellé könnyed szakítás

Nincs is szebb péntek reggel... mint egy mediterrán napsütéses utazásból hazatérés a hideg, esős taknyos városba... munkába menni... majd egy gyors reggeli szakítás után odaadni a kintről hozott ajándékot neki. Nézzem egész nap őt és ne bőgjek.

Kikészítem magam...

...az érzelmi viharokon túl... fizikailag is... terítéken szinte minden ami a stressz alapján jöhet... étvágytalanság, fogyás -3kg, köhögés, hányinger, gyomorgörcs, aranyér, izomgörcs, alhasi fájdalom, látás zavar, mellkasi szúrás, közti vérzés, ismét alhasi fájdalom, ismét izomgörcs... a 3 hét választékos időtöltése. És erről lehetőleg ne beszéljek senkinek... ne mondjam annak, akit szeretek, mert az érzelmi zsarolás lenne... ne mondjam Anyámnak, mert jobban aggódna mint valaha. Barátok eltűnőben. Persze ilyen részletességgel nyilván nem mondanám senkinek.
De most komolyan, kell ez nekem?