...hogy a fenébe is volt ez? - morgok magamban, nem akar Toszkánába menni, majd mégis itt egy fotó azokról az ismerős tájakról... És íme a következő, Párizs! Nem kellene, hogy motoszkáljon a fejemben, de mégis... megemlítem: Párizs? Nem rossz - csak ennyit... de észhez kapok és állj, nem lenne szabad kérdezgetni. Azt mondja, egyedül van ott. Ő, egyedül? Nyelvtudás nélkül? Na ezt már tényleg nehezen akarom elhinni. De végülis miért kamuzna? Nem kell elszámolnia felém. Ezen a ponton kissé átfordul a történet... közös múltunk és férfiúi hiúsága nyilván nem engedi, hogy ezt kimondja, de talán az én hatásom is lehet, hogy egy kissé kinyílt a világra? És nem tölti el az egész életét félárbocra eresztett szemmel otthon azon a kanapén... ennek valahol örül a lelkem... így egyedül? A franciákhoz? Elismerésem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése