Elveszett bizalom…

...hogy sajnáltad azt a szegény lányt… pazarolja az életét arra a hülyegyerekre, aki a lelke mélyén még mindig egy komolytalan egyetemista… évek múlnak el és még csak meg sem kéri a kezét… sosem fog megkomolyodni – mondogattad. Most pedig gyermeket várnak.

Te inkább felrúgtál mindent, ami őszinte volt, tiszta és bizalmon alapuló…

Most „komoly” szándékaid vannak egy nővel, miközben többször vissza akartál jönni… mindkettőt nehéz elhinni… és az „azt nem szeretném, hogy ne tudjak rólad semmit” című szöveg sem volt valami őszinte…február óta mély csend… ami itt van, az semmi.

Én pedig eljutottam arra a szintre, hogy nem tudok megbízni senkiben.

Az életimádat és a jól el van baszva minden állapotai között ingázok.

De mielőtt belesüllyednék ebbe a gondolatvilágba, inkább gyorsan lelépek.

Ez egy portugál dolog...

…a napot nézik és fáj a szívük,

Egyszer elmegyek, majd ott rád gondolok.”

...megmagyarázhatatlan szomorúság telepedett rám... csak nézem a vizet, lábam belelógatom, bámulok magam elé, telik az idő... történjen valami? vagy inkább ne?

„Jó kis szomorúság, egyszer odamegyek,

Hogy mondjam el, ez egy portugál dolog…”

Augusztus 17-18...

...Két éve... az az átkozott hajnal és aztán következő pokol... hónapokig az őrület határán... azt hittem, nem bírom ki az alólam kicsúszó talaj utáni kapálózást... lehet, hogy már akkor is inkább ide kellett volna kiírnom azt a feszültséget? ...itt tombolnom? ...ezt már sosem tudom meg.
...Egy éve ezeken a napokon mérhetetlenül boldog voltam... azt akartam, hogy sose múljon el a varázs... amikor reménykedni kezdtem, nincs elcseszve minden az életemben... aztán fél év és egy nagy csalódássá vált... de immár fél év nélküle és jól vagyok...
...Ma... jól lennék... de kimerültségtől-e vagy sem, három egymást követő estén szavakkal le nem írható fejfájással és egyéb kevésbé gusztusos kiegészítőkkel emlékeztetett szervezetem a jeles dátumra...

Harag és kiábrándultság? előfordul...
Bizalom? Ki tudja mikor lesz újra...
De inkább egyedül... mint együtt lenni olyannal, akiben nem bízom meg.

Részeredmények...

...hogy a fenébe is volt ez? - morgok magamban, nem akar Toszkánába menni, majd mégis itt egy fotó azokról az ismerős tájakról... És íme a következő, Párizs! Nem kellene, hogy motoszkáljon a fejemben, de mégis... megemlítem: Párizs? Nem rossz - csak ennyit... de észhez kapok és állj, nem lenne szabad kérdezgetni. Azt mondja, egyedül van ott. Ő, egyedül? Nyelvtudás nélkül? Na ezt már tényleg nehezen akarom elhinni. De végülis miért kamuzna? Nem kell elszámolnia felém. Ezen a ponton kissé átfordul a történet... közös múltunk és férfiúi hiúsága nyilván nem engedi, hogy ezt kimondja, de talán az én hatásom is lehet, hogy egy kissé kinyílt a világra? És nem tölti el az egész életét félárbocra eresztett szemmel otthon azon a kanapén... ennek valahol örül a lelkem... így egyedül? A franciákhoz? Elismerésem!

"Non pensavo,

che bastasse così poco per ricordare" …sono arrabbiata… mi mandi una foto di Toscana, nessuno non diceva, che questo sarebbe un errore… per te era sempre una cosa negativa che mi manca Firenze, quando eravamo insieme e ho sognato delle vacanze tu non volevi andare in Toscana… e adesso? sei lì e mi mandi una foto… solo con me non volevi andarci? …certo che non devi e non posso chiedere spiegazione… ma vaffanculo!

Válasz nélkül...

Miért vannak az ember életében olyan periódusok, napok, pillanatok, amikor úgy érzi alig számíthat valakire? Miért érzem azt időnként, hogy mindenki hülye körülöttem? A sok apró baromság összeadódik? Miért vágja rá, hogy persze megyünk a koncertre? ...és közeledve a dátumhoz azért nem hozza szóba, mert nem is akar jönni? Én meg nyilván nem keresek másik társaságot, mert számítok rá. Vagy vendégségre hívok 3 emberkét, tudják, hogy olasz finomságokkal várnám őket és arra sem méltatnak, hogy válaszoljanak? Mit gondoljak? Leszarják vagy éppen azt sem tudják, mit találjanak ki, miért is nem akarnak idejönni? És ezért inkább nem is válaszolnak. Basszus! Esti közös programot szeretne, ígéri, hogy felhív és órákkal később egy idióta sms-sel leráz, hogy majd felhív, de nem teszi. Menj a picsába!
És ha ezt a legjobbnak gondolt barátaim teszik... nos megvisel...
Mindenki hülye vagy én vagyok a kiállhatatlan? Nem az lenne a minimum, hogy szólok a másiknak, te hülye, ne várj rám, mert nem tudok menni stb. Helyette kussban ülni és majd csak rájön az idióta, hogy nincs hozzá kedve. Bassza meg, értenék én a szóból is! ...nem az, hogy órákkal, napokkal később én kérdezem, mi van már? Hát tényleg hülyének néztek? Tököm tele van veletek! Érzem, hogy szakad el a cérna és bunkón viselkedek, de tényleg elég ebből.