...szépen lassan bezárkózom a gondolataim éppen aktuális érzelmeim világába... míg korábban égtem a vágytól, hogy a közelebbi barátaimnak sokmindent elmeséljek magamról, beszámoljak az élményeimről, utazásaimról... érzelmi dilemma esetén meghallgassam, ki mit tett hasonló esetben... most azt veszem észre, hogy inkább magyarázatot adok magamnak, kinek mit miért nem akarok elmondani. Mindenre van egy alaposnak tűnő okom... legyen szó utazásról vagy éppen számomra tetsző fiatalemberről.
Előbbit szinte csak pár fontos emberrel osztom meg - ennek ellenére is úgy érzem, a valóban sok utazásom irigységet, de a legjobb indulattal is hiányérzetet válthat ki másokból. Mindenki azt mondja, milyen sokat utazok... dehát volt ennek korábban böjtje, amire persze senki sem emlékszik. Ezt felemlegetni pedig mentegetőzésnek tűnne. De miért is kellene magyarázkodnom, ha az általam megkeresett pénzből utazom? Teszem azt, amire mindig is vágytam és sok évig csak vártam.
A másik pedig ...az életvitelem mindennek mondható, csak kicsapongónak nem, tekintve hogy általában itthon ülök egyedül, semmi randi. A körülöttem viszonylag gyakran változó fiatalember szereplők legtöbbje olyan, akit már évek óta ismerek, csak eddig nem sokat beszélgettünk, vagyis nem tűnt fel, mint hapsi. Most is csak távolról ismerkedés történik, ami egy védekezési mechanizmus arra, hogy ne váljon túl hirtelen túl komollyá a dolog. Ugyanakkor érdekes és izgalmas, több év ismeretség után ilyen módon is észrevenni valakit. Ha csak a közeli barátoknak beszámolnék ezekről, a felszínes ismeretek alapján a külső szemlélő számára kislányos, hóbortos fellángolások sorozatának tűnhetne, valóban követhetetlen lenne... miközben a valóságot senki sem ismeri pontosan. Magyarázkodni ezen a téren sincs kedvem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése