Csak el kell hinni...

...szemben velem ül a mérhetetlenül nehéznek tűnő feladat... hezitálok egy kicsikét... most mondjam azt, hogy ne haragudj, de nekem ez nem megy?
...tűnődöm... feldobom a kérdéseket magamnak... pár pillanat nyugalom... üldögélek, nézegetve az előttem tornyosuló nehézséget és ilyesmik jutnak eszembe
...amikor egyetlen árva említésre méltó sport teljesítményt sem tudtam felmutatni... ha akkor letesznek a révfülöpi strandon, eriggy, úszd át... azt mondtam volna, meg vagytok ti bolondulva! Én, ezt? Ugyan hogy is lennék erre képes? Úszva, kitartással és pont.
...avagy néhány éve mit sem beszéltem a mostanra második szívbéli nyelvemen, akkor ki mondta volna meg, hogy ez lesz a munkaeszközöm, cégekkel fogok tárgyalni, akár vitázni vagy nagy eurókról alkudozni...
...szóval miért is mondanám jó előre, hogy ez nem megy?
...pár pillanat nyugalom, mielőtt veszek egy levegőt és a következő pillanatban lázas megszállottsággal vagy éppen tiszta erőből esek neki a feladatnak...

miért?

miért is vagy vele? csak mert kielégít? ...vagy tud adni valami pluszt? el tudod képzelni, hogy hónapokig egyedül vagy?
miért jutsz eszembe minden nap?
bazd meg

Egy egyszerű péntek...

...este... miért is mennék be, mikor végre kellemes meleg van... ciripelés.. egy másik konyhából főzőcske hangjai zörrennek, fakanál lerázva az fazék szélén... ülök az udvar felé, az asztalon a egy pohár irsai olivér és a Toscanello szivarka... Hökkentő öngyújtóval... red hot chili peppers szól... mind a múltam egy-egy darabkája.... de kit érdekel már, hogy melyik darabka honnan datálódik.... jó ez így, ahogy van együtt... mi zavarná meg? ...lépcső fokán köhögve kaptat fel, aki nincs hozzászokva...
Az őrület határán billegve, nap mint nap végre adatik egy kis csend és egyedüllét... ami valójában nem visz előre a mai értékrend szerint, de nekem tetszik.. a ma este a legnagyobb dilemmája, meggyújtsak-e még egy szivart? ...milyen fura is, aki dohányzott az mű cigivel pótolja a hangulatot... aki pedig soha, mint én, az igazi szivart ízét élvezi...
Miközben odalent macskák élvezik a nyári szerelmes estét...

Méreg...

Kilépek, mint egy zombi, teljesen lemerülve... mindenki menjen a picsába hangulattal... magamat is beleértve az őrültség és az azonnal itthagyok mindent a francba határán billegő társágban ülök... olyan feszültség munkálkodik mindenkiben, amit le nem lehet írni... ezt fejeli meg az olaszok munkamorálja és "precizitása"... amin az ember elgondolkodik, hogyan létezik még az ő gazdaságuk? Hogy tudnak ők bármit eladni ilyen mentalitással? Személy szerint minden olasz tudja, mekkora defektusaik vannak, de összességében fontosabb a nyugalom és a lazaság, minthogy bármit tegyenek a megbízhatatlanságuk ellen. A defekt persze nem csak bennük létezik, minden nap akad bőven a mi házunk táján is... de hogyan dolgozzon így az ember? Káromkodva, dühöngve - ha ez túl hangos, lecsitítják - a lényeg, hogy csendben kapj agyvérzést.
A tököm tele... bosszant a lábujjam sérülése is, egy hónap után találják ki, ja bocsi, mégis el volt törve! bazdmeg... kíméljem - aha persze, több km gyalog naponta meg 130 lépcső... és csodálom, hogy egy hónap elteltével semmi javulás?
Holnap kezdődik az egész elölről... ilyenkor felmerül bennem a gondolat, ily módon szaladjon el mellettem az élet? Persze el tudom vágni egy pillanat alatt azt, ami az őrület határán van és ami itthon vagy máshol másokkal...
Ahogy közeledek haza, az idegeim kisimulnak, az udvaron friss levegő, madárcsicsergés, amint nyitom az ajtót, el is száll a haragom a világgal... sör szisszen, ropit tolok mellé... unottan elindítom a mai meccset, de kedvem sincs hozzá...
Érzem, hogy belülről esz meg ez a méreg...

Non dirmi scusa…

mi incazza, sai? chiedimi, come stai? ...chi se ne frega la scusa… non ho scritto stasera, perché ho passato due ore dal medico… dopo un mese mi dicevano, che eppure c’era una frattura… non è una cosa seria, ma avevo bisogno un po’ di attenzione, invece nulla… soltanto che mi dici: sono fuori a cena e buona notte… azz… almeno lo so che questo non è amore… non mi puoi scrivere neanche una come stai? …allora vai a vaffanculo…

il momento giusto…

„se non ti cerco non vuol dire che mi hai perso”... – mi canta il zero assoluto mentre pensavo a te, perché non mi rispondi… cantava proprio nel momento giusto… di sicuro, che c’è una causa… altrimenti non lo so perché penso, che siamo insieme così… non c’è spiegazione perché… non ci conosciamo tanto, però c’è un sentimento fondamentale tra di noi… non ti chiedo sul tuo passato e va bene anche a me, che non ne parlo… quest’armonia risulta una bella relazione particolare… piano piano… ti voglio bene senza di sapere quasi niente di accaduto… mi fa tranquilla… la direzione? la vediamo tra due settimane…

...gyufa vagy gázgyújtó?

...apró párhuzamok, tavaly és idén... két külön világú... egy érettebb egy fiatalabb... írunk, barátkozunk... fellelkesedik... miattam vagy a város miatt, hirtelen döntéssel ideutazik...
...a szimpátia adott volt, kezdettől fogva... azt gondoltam, nem... nem akarnám, hogy összejöjjünk... de annyira finom a közelsége, hogy nem tudok ellenállni... annyira édes, gondolom magamban most is... mit van mit tenni... győz a vonzalom...
...fantasztikus mostani hétvége ide vagy oda, felidéződik bennem a tavalyi történet... értem, hogy mi tetszett benne, de persze azt is, miért lett vége...
...most is fő kérdés a főzés... látva a konyhámat, meglepődnek... persze, milyen parányi...
...gyufa vagy gázgyújtó?
...lesajnálja a gyufát, olyan elavult... és kérés nélkül vesz nekem egy gázgyújtót... pedig nekem aztán semmi bajom a gyufával, a magyarok nagy találmánya.... talán nem szerencsés, de az étterem és az itthoni menü ugyanaz, így elkerülhetetlen a hasonlítgatás...
...a tűzhely sarkában eldugott régi bádog bögre, benne az elhasznált gyufa... hogy is dobhatnám rögtön a szemetesbe, ha egy pillanattal előtte még izzott? ő el van ragadtatva ettől, szerinte ez bellissimo... még le is fényképezi, máris ez a telefonja háttérképe... és csalódottan látja, hogy a gázgyújtót használok... szereti nézni, ahogy az ember matat... biztos alig várta, hogy gyufát ragadjak és főzni kezdjek...

Bezárkózás vagy megnyílás?

...szépen lassan bezárkózom a gondolataim éppen aktuális érzelmeim világába... míg korábban égtem a vágytól, hogy a közelebbi barátaimnak sokmindent elmeséljek magamról, beszámoljak az élményeimről, utazásaimról... érzelmi dilemma esetén meghallgassam, ki mit tett hasonló esetben... most azt veszem észre, hogy inkább magyarázatot adok magamnak, kinek mit miért nem akarok elmondani. Mindenre van egy alaposnak tűnő okom... legyen szó utazásról vagy éppen számomra tetsző fiatalemberről.
Előbbit szinte csak pár fontos emberrel osztom meg - ennek ellenére is úgy érzem, a valóban sok utazásom irigységet, de a legjobb indulattal is hiányérzetet válthat ki másokból. Mindenki azt mondja, milyen sokat utazok... dehát volt ennek korábban böjtje, amire persze senki sem emlékszik. Ezt felemlegetni pedig mentegetőzésnek tűnne. De miért is kellene magyarázkodnom, ha az általam megkeresett pénzből utazom? Teszem azt, amire mindig is vágytam és sok évig csak vártam.
A másik pedig ...az életvitelem mindennek mondható, csak kicsapongónak nem, tekintve hogy általában itthon ülök egyedül, semmi randi. A körülöttem viszonylag gyakran változó fiatalember szereplők legtöbbje olyan, akit már évek óta ismerek, csak eddig nem sokat beszélgettünk, vagyis nem tűnt fel, mint hapsi. Most is csak távolról ismerkedés történik, ami egy védekezési mechanizmus arra, hogy ne váljon túl hirtelen túl komollyá a dolog. Ugyanakkor érdekes és izgalmas, több év ismeretség után ilyen módon is észrevenni valakit. Ha csak a közeli barátoknak beszámolnék ezekről, a felszínes ismeretek alapján a külső szemlélő számára kislányos, hóbortos fellángolások sorozatának tűnhetne, valóban követhetetlen lenne... miközben a valóságot senki sem ismeri pontosan. Magyarázkodni ezen a téren sincs kedvem.

Barcelona... benvinguts...

...többnyelvű... multilingüe...

...egész nap... todo el día... tutto il giorno... all day...

...magyarul evidens... en húngaro... in ungherese evidente...

...olaszul, mint mindig... in italiano come sempre...

...spanyolul gyakorlásképpen és szinte mint idegenvezető... en español para praticar y casí como guía...

...angolul nem beszélek, de ők igen, mosolyogtat az a jellegzetes akcentus... in inglese, io non lo parlo, loro invece sì, fa sorridere quell'accento tipico...

...katalán feliratokat olvasok mindenhol... leyendo los escritos catalanos en todas partes...

…a szálláson egy francia csajjal beszélgetnék, kiderül, hogy németül tud a legjobban… na ezt azért nem vállalom be, 4 nyelv elég lesz, köszönöm.

Ez az, ami felpörget - 4 nap Bábel... 4 dias de babel...

Oggi...

sono antisociale…. già lo so che lui non vuole altro, solo amicizia… non sa rispondere nulla se dico, anche se scherzando: mi piaci… ogni tanto lui comporta come un ragazzino… vabbe’ non mi interessa… questo per oggi risultava che non mi interessa nessuno e niente. 

Per scappare scrivo un messaggio e nello stesso momento non mi interessa più la risposta… tutto fa schifo, il lavoro, gli uomini, tutto… ma davvero, andate a vaffanculo… poi scrivo un altro messaggio… mi rispondono… ma non ho voglia proprio per niente… invece a quello che mi piaceva non gli scrivo, la cosa migliore che posso fare…

In questo momento non lo so neanche quello, dove vorrei andare, cosa vorrei fare d’estate… sono vuota… in questo tipo di momento mi farebbe bene di essere a Torino… la mia città di cuore… forse questo sarebbe l’unica cosa che mi piacerebbe adesso… il mio equilibrio… da sola… sentire il profumo dolce di gianduiotto…

„Basta poco, per accorgersi che basta poco…”

No tienes ganas…

…cuando no tienes ganas de volver… no tienes ganas de trabajar… no quieres tener los problemas de siempre…

…pasas 4 dias en Cataluña… después de estes dias quieres quedar… estás bien y en fin hablas cada vez más mejor en español… das una mano a los turistas esperando el metro… imagnas que vives aquí…

…preguntas sin sentido: ¿cómo puede vivir aquí? …¿cómo puede trabajar aquí? ...

…y ¿dónde quieres estar?

Az az egy valaki...

...most azonnal zárójelbe kell tennem, legalább egy időre, azt a keveset is amit érzek A.C. iránt. Ha nagyon óvatosan is és inkább viccelődve, máshoz kapcsolva azért megemlítettem, hogy tetszik nekem. De úgy látom, nem tud semmit kezdeni az infóval és nem is reagál rá. Eddig is valószínűsítettem, hogy ő csak barátságot szeretne... de ahhoz képest viszont túl sok időt tölt velem csetelve. Nem létezik, hogy ennyire unatkozna. Ez téveszt meg. Ha a magam módján is, de most jeleztem, hogy tetszik és ennyi. Meg kell fogadnom és megtartanom, hogy nem írok neki. Hagynom kell egy kicsit letisztulni benne, mit gondol és megvárni, mikor fogok hiányozni neki, legalább csetelés céljából. És ugye hiába tetszik, ha ez esetleg nem kölcsönös. Ő biztosan nem akarja bonyolítani az életét egy ilyen kapcsolattal és ha őszinte akarok lenni, akkor most még én sem.
Ha már így alakult, ki akarom élvezni ezt a nyarat mint single.

Santa Maria Novella pályaudvaron...

Tavaly tegnap ilyenkor hazajöttem Firenzéből és mint holdkóros keresgéltem az elveszett fonalat. Minden helyszín ismerős, de mégis mintha sosem jártam volna erre... meghatározhatatlan érzés hazajönni egy városba, ami valójában nem is az enyém. Sokan vártak haza, de mégsem éreztem örömet, amit vártak tőlem. A végén már kedvem lett volna maradni.
Állni egyedül a sokszor megjárt Santa Maria Novella peronjai előtt, nézni a kijelzőt. Pillantást vetni a bárra ami össze van nyitva egy McDonald-szal, arra a felére sosem vetemedtem... egyszer keresgéltem csak ülőhelyet arra, amikor egy óriási robbanás-szerű üvegcsörömpölés és az egész vevőközönség bőröndöstül menekült. Állok szemben velük és mint egy filmben vagy rémálomképben, pánikhatás alatti tömeg rohan felém. Egy pillanat alatt láttam magam előtt, ha nem szaladok el előlük, el fognak taposni, mint egy papírgalacsint. Én is menekülőre fogom és mire a legközelebbi kijáraton kiérek, remeg a lábam. Megállok. Végülis abban a pillanatban valóban nem lehetett tudni, hogy a pult mögötti ajtó miért tört szilánkjaira. Nyilván mindenkiben felmerült, mi van ha esetleg tényleg bomba. Szerencsére nem az... mindenki szépen visszaszivárog a bárba. 10 perc elteltével, mintha nem is történt volna semmi különleges.
Állok tovább a peron mellett. Különféle élmények villannak fel bennem. Az időjárást leszámítva, ez az időszak mindenben megfelelt az elvárásaimnak, sőt bizonyos dolgokban felül is múlta azt.
Én hagyom el utoljára a várost. Mindenki útnak indultmár, vagy Rómát útba ejtve eltölt pár napot hazamegy.
Kilenckor vonatra szállok, napközben villámgyors motoros látogatást teszek Róma nevezetes helyein, éjfélkor Budapest. Aznap éjjel félálomban tényleg nem tudom, hogy hol vagyok.